Ön egyszerre sikeres író és népszerű stand-up komikus. Alapvetően úgy gondolunk az írásra, mint csendes, magányos aktivitásra, míg a stand-upra épp ellenkezőleg, harsány és közösségi élményre. Hogyan egészíti ki az írás a stand-upos életformát?
Ha „a teremben” vagy a közönséggel, élősködsz az energiájukon és hozzájuk igazítod a komédiád anyagát. A kapcsolat az író és az olvasó között egészen más, mert az mindkét oldalán magányos tevékenység. Ezért próbálom megelőlegezni, előre érezni az olvasó energiáit – azt, ahogyan gondolkodik, és hogy miként érzi magát az egyes oldalakon, és hogyan tudom ezt a magam javára fordítani, hogy mikor tehetem az írásomat feszültebbé vagy meglepőbbé.
Mi a közös a krimiírásban és a stand-upban?
Mindkettő a feszültségről szól! A feszültség fenntartása és tökéletes időzítés a lényeg. A különbség csak annyi, hogy az eredmény nevetés vagy elakadó lélegzet – vagy éppen mindkettő.
A családomban mindenki gyilkos lapjain nagyon fontosnak tűnik a klasszikus krimi hagyománya. Kik a kedvenc írói, szereplői vagy könyvei ebben a műfajban? Kit gondol a legviccesebb krimiszerzőnek vagy karakternek?
Nagyon szeretem Sherlock Holmest, és különösen A sátán kutyáját kedvelem. Ez olyan lebilincselő történet, mely valósághű megoldást ad természetfeletti történésekre! Egyébként szerintem minden krimiíró vidám a színfalak mögött, még a komolyak is. Imádom Stuart Turton írásait is – nagyon frissek és szellemesek.
A regénye egy nagy család tagjai körül forog. Sokan gondoljuk, hogy jól ismerjük a családunkat, de a regényben úgy tűnik, mindenkinek megvan a maga sötét titka. Lehetséges, hogy talán épp a rokonainkat ismerjük legkevésbé? Vannak személyes tapasztalatai a nagycsaládokról?
Hogy mennyire ismered a saját családod – ez a könyv alapja. De a másik fontos téma, hogy a család nem csak vérségi kötelék. A család az, amit útközben megtalálsz. Néhány szereplő szembesül ezzel a könyvben. Egyikük ki is mondja:
„A család nem azt jelenti, hogy kinek a vére folyik az ereidben, hanem hogy kiért vagy hajlandó vért ontani”.
Teljesen egyetértek ezzel.
A könyv egyik dilemmája, hogy a család a fontosabb, vagy az igazság. A narrátor szerint, úgy tűnik, az igazság az első. Egyetért vele? Mi a személyes válasza erre a kérdésre?
Szerintem az Igazság a fontosabb, mind a való életben, mind a regényben. Különösen a detektívtörténetekben – a kötelezettség a nyomozót (és így a szerzőt) terheli, hogy őszinte legyen az olvasóval!
Ernest bátyját egy lábszagú szárítóban ölik meg. Tragédia, de közben nevetünk is rajta. Hogyan sikerült egyensúlyt teremteni a humor és a fájdalom között? Mit gondol, mennyire külön minőségek ezek a valóságban? Vagy minden tragédiában van egy kis vicc?
Szerintem a humor a krimiben nagyon törékeny dolog, fontos megtalálni a kényes egyensúlyt. Bizonyos karakterek meghalnak – de azt hiszem, hogy a valódi emberek is egyedi módon reagálnak az ilyen nehéz helyzetekre, és gyakran épp a humor segít nekik. A regényben minden, ami történik, komoly, de a nézőpont, ahonnan látjuk, ettől még lehet könnyed. De mindenekelőtt, a gyilkosságok ellenére, azt szeretném, hogy az olvasóim jól érezzék magukat – ezért mindig erre törekszem.
A történetben a Fekete Nyelv nevű sorozatgyilkos egészen különleges módon öli meg áldozatait. Honnan jött az ötlet?
Fekete Nyelv egy ősi perzsa kínzási technikával gyilkol. Szerintem minden krimi annyira jó, amennyire a benne elkövetett gyilkosság az, ezért nagyon szerettem volna egy leleményes módszert a gyilkosomnak. És meg akartam oldani a lehetetlen gyilkosságot: egy holttestet találnak, amely látszólag halálra égett, de nem olvadt el körülötte a hó.
Hogyan éghetsz halálra úgy, hogy a hó nem olvad el?
Ez az elképesztő kínzás, amit a regényben is látunk, adta meg a választ a kérdésre!
A narrátor, Ernest elmesél egy érdekfeszítő történetet, miközben a történet létrejöttének folyamatát is elbeszéli. A könyv metafikció, és mint ilyen, több rétegű. Lehet ezt úgy érteni, mint egy ironikus játékot a műfajjal? Mit gondol, értik az olvasók?
Ez egy játékos kísérlet a műfajjal – és az olvasók nagyon szerették ezt a játékot. A legtöbb ember elég krimit olvasott ahhoz, hogy tudja, hogyan működnek. Ezért találkozni egy olyan történettel, amely reflektál arra, hogy „Tudom, hogy már azt hitted, hogy tudod, hogy fog ez menni” – igazán üdítő. A Sikoly filmek ezt teszik a horror műfajában, én pedig szerettem volna a régimódi krimikkel végigjátszani ezt a kísérletet.
Sokszor jelentéktelennek tűnő dolgok válhatnak végzetessé a cselekmény előrehaladtával. Ezért talán sehol sem olyan fontos a tökéletes szerkezet, mint egy krimiben. Készít vázlatot írás előtt, minden részlet megvan előre? Vagy hagyja a történetet haladni, magától életre kelni?
Úgy gondolom, kulcsfontosságú, hogy minden nyom és rejtvény előre ki legyen dolgozva, mert bonyolultan egymásra kell rétegezni őket, úgy, hogy a jelentéktelennek tűnő dolgok a végén nyomként relevánssá váljanak.
Általában mindent jól megtervezek, de azért hagyok magamnak egy kis játékteret is.
Végül is, ha nem lepem meg magamat időnként írás közben, akkor mivel fogom meglepni azokat, akik olvassák?
A könyvében a műfaj kliséire reflektál, tiszteleg előttük és gúnyt is űz belőlük egyszerre. Ez volt a cél?
Abszolút! Csak úgy lehet igazán poénkodni valamin, ha tényleg nagyon szeretjük. Remélem, hogy a könyvem szeretetteljes hódolat a műfaj előtt, és persze mindeközben kiváló szórakozás is!
