Kritikánkban azt írtuk A Nagy Svájciról, hogy „egy furcsa, magával ragadó, eszelős, szórakoztató, de közben nagyon is sötét regény”. Középpontjában két nő, Greta és Flavia, becenevén a Nagy Svájci szerelmi és szexuális viszonya áll. A kapcsolat Greta megszállottsága és hazugságai miatt egyre inkább egy kisiklott tehervonatra kezd hasonlítani, és ott lebeg fölötte a várható katasztrófa.
A kedvenc idézeteink:
Beagin szóhasználata, hasonlatai üdítően szokatlanok. Úgy szürreálisak, hogy közben a regény világa nagyon is hétköznapi, nincs varázslatos dimenziója. Greta lakótársát, Sabine-t például így jellemzi:
„Személyiségét tekintve Gretát az egyik egzotikus zöldségre emlékeztette, ami tetszett ugyan neki a termelői piacon, de azt nem tudta volna, hogy hogyan kell elkészíteni.
Talán karalábé vagy csicsóka. Nehezen kezelhető. Nem édes vagy különösebben ismerős.
Nem lehet egyszerűen leforrázni vagy megvajazni. Nem csemegekukorica. Greta azonnal egyfajta rokonságot érzett Sabine-nal, hiszen ő maga is karalábé volt.”
A regényben nyomon követjük, ahogy a két nő szembesül a saját vágyaival. A mindig pragmatikus Flaviát is zavarba ejti ez a felismerés, de Gretát még jobban letaglózza.
„Lassan és fájdalmasan döbbent rá, hogy amit az álomházban keresett, és amit végül megtalált, az a saját étvágya volt.
Annyi éven át éhezett, anélkül hogy tudott volna róla.
– Úgy látom, kiakadtál – szólalt meg a Nagy Svájci.
– Azt hiszem, attól félek, hogy elveszítem az eszem, vagy túladagolom magam – válaszolta Greta. – Olyan, mintha pénzhez és hírnévhez jutnál, és nem tudnád, hogyan kezeld, mert egész életedben szegény és láthatatlan voltál.”
A történetben fontos, hogy Flavia és Greta mennyire különbözőek, nemcsak a korukat, élethelyzetüket és személyiségüket tekintve, de külsőleg is. Előbbi egy valódi jelenség, akit mindenki észrevesz, aki egy helyen tartózkodik vele, és olyan vonzereje van, aminek a hatása alól férfiak és nők is alig tudják kivonni magukat.
„Greta, miközben megadta a telefonszámát, nézte, ahogy Nicole felfigyel a Nagy Svájcira.
Az egyik kedvenc időtöltésévé vált azt nézni, ahogy a nők észreveszik a Nagy Svájcit.
Greta ahhoz hasonlította volna, mint amikor egy zsúfolt pékségben állsz sorban, nagyon koncentrálsz a pultban a süteményekre, úgy érzed, hogy sietned kell, és muszáj döntened, mert hosszú a sor mögötted, szórakozottan rendelsz az arc nélküli pultosnál, találkozol vele újra a pénztárnál, a pénztárcáddal bajlódsz, bénázol a hitelkártyáddal, aztán hirtelen észreveszed, hogy Charlize Theron szólt hozzád, és éppen a szemedbe néz.”
A Nagy Svájci egy jelentős része egy szexterapeuta rendelőjében játszódik. Míg a terápiát sem Greta, sem Flavia nem szereti, addig a traumákhoz máshogy állnak. Greta úgy érzi, az egész életét az határozza meg, hogy az anyja megölte magát, míg Flavia semmilyen traumáról nem fogadja el, hogy hatással lenne az életére – és mások esetében is csak kifogásnak tartja. Ez a konfliktusuk egyik sarkalatos pontja is:
„– Egészen hihetetlen számomra, hogy még mindig az édesanyád öngyilkosságával takarózol. Még mindig ezt használod fel, pedig semmi köze ahhoz, amit tettél. Ez már-már pszichotikus viselkedés, hogy még erre a pillanatra is ezt használod fel. Mikor lesz ennek vége?
Soha, gondolta Greta. Egész életemben ebből éltem.”
A főszereplő annyira elnyomja a saját érzéseit, hogy amikor történik egy baleset a kutyájával, az egyetlen lénnyel, amivel őszinte a kapcsolata, akkor minden más is kiszakad belőle.
„(...) Greta vadul körülnézett, próbálta megtalálni a hang forrását.
De ő maga jajgatott.
Soha életében nem jajgatott még, de most úgy, mint egy olasz öregasszony, mint egy vérprofi,
egy olyan nő, aki évekig azzal kereste a kenyerét, hogy filmeken gyászolt olyan filmrendezőknek, mint Visconti vagy Fellini. Produkciónak pocsék lett volna – túljátszott, gyenge, túl hosszú –, de tényleg úgy üvöltött, mintha őt magát lőtték volna meg. Soha nem érzett még ilyen tiszta és csupasz kínt.”
