A könyv, miközben az alapos filológiai kutatómunka minden kritériumával rendelkezik (bőséges és sokoldalú forrásanyag, részletes jegyzetapparátus, igényes bibliográfia valamint névmutató) azon olvasók számára, akik nem az irodalom- vagy művészettörténet felől érkeznek, a korszellemet érzékeltető történetmondása révén válhat érdekessé. Az egymással feleselő visszaemlékezések, esemény-rekonstrukciók, versek, reprodukciók, fotók szövedékéből lassan felsejlik számunkra egy hihetetlenül izgalmas és minden egzaltáltság-mániájával együtt színesen és megkapóan emberi és művészi közeg, a XX. század első harmadának budapesti szellemi élete. A Nyugat szöveguniverzuma, a Képzőművészek Új Társasága strukturális sokszínűsége, a korabeli koncertek, kiállítások, kávéházak inspiráló légköre a könyv lapjain a hétköznapi élet mindnyájunk számára untig ismert szűrőin át
- társasági pletykák
- kisebb-nagyobb szerelmi viszonyok és botrányok
- érzékenykedő torzsalkodások
- alattomosan elmélyülő gyűlölködések
- mély magánéleti tragédiák
- és olykor felfénylő örömök, kékharisnya szenvelgéseket felváltó üdén játékos szópárbajok és szellemes évődések
válnak érzékletessé. S elkezd körvonalazódni számunkra egy talányos női figura is, aki intenciói ellenére nem átütő erejű alkotói tehetségként válik számunkra megkapóvá, hanem a valós individuációt lehetetlenné tevő, életfogytiglani vergődései révén, melyek az identitáskeresés mélyéről felsejlő gyermeki szenvedésből fakadnak.
Csinszka, a halandó múzsa - Ady özvegye, Babits szerelme, Márffy hitvese
Noran Libro, 2017, 463 oldal, 3990 HUF
Az „őstrauma” történetét a monográfia számos forrásból (így Csinszka több leveléből), eleveníti fel: Boncza Berta egy vérfertőzés-közeli házasságból született, közel ötven éves apja saját nővére huszonkét éves lányát vette feleségül, hogy aztán a kvázi-botrányos kapcsolatnak a fiatalasszony halála vessen véget, a szülés utáni tizedik napon. A kislány anyátlanul, nagyanyja védőszárnyai alatt nő fel, nagytermészetű apja érzelmi biztonság helyett inkább jólétet és kiváló intézeti oktatást biztosít számára. A kamaszlány erotikus ismereteit elsősorban a Léda-versekből meríti, első szerelmei inkább szenvelgő levélregények, mint valóságos emberi találkozások, hogy aztán az igazi „nagyvaddal”, Adyval, kölcsönösen egymásra vessék magukat. Egyszer volt,
hol nem volt, egy kedves, kis intézeti lány, aki beleszeretett az irodalomba, de keservesen megbűnhődött érte…
- írta Csinszkának évtizedekkel később egyik, minden zűrzavaron át holtig jó barátja, Hatvany Lajos. Mert tragikusan és kikezdhetetlenül más létszint a teremtő, nyelvi zsenialitás és a biológiai-pszichológiai hétköznapiság.
https://konyvesmagazin.hu/nagy/csinszka_nemcsak_muzsa_volt_hanem_sokretu_tehetseg_is.html
A saját érzéki-érzelmi-szellemi identitását éppen hogy keresni kezdő, (ál)naiv fiatalasszony, aki szinte nászajándékként kéri azt, hogy a számára ideális asszonyt, Lédát megismerhesse, nem csupán az érett nő rivalizálást reflektáló, felháborodott visszautasítását kénytelen elszenvedni, hanem egy súlyosan alkohol- és veronálfüggő, lassan és folyamatosan haldokló beteg férfi testi-lelki szenvedéseit és hisztérikus rohamait is (sőt, vannak olyan feltételezések is, melyek szerint az annak idején Lédától kapott pofonokat Ady Csinszkán torolta meg). Mindezzel együtt Csinszka kitartó betegápoló, az általa is bevallottan örömtelen éjszakák ellenére hűséges asszony, aki élete folyamatos traumatizáltságát alkotómunkává szeretné szublimálni, nem kis érzelmi és értelmi intelligenciáról tanúságot téve: rendszeresen eljár Kernstok Károly és a Nyolcak modern képzőművészeti műhelyének szabadiskoláiba, hogy sok tanulás és gyakorlás közepette képzőművésszé érhessen.
S ezzel el is érkeztünk Csinszka életének talán legsúlyosabb problémájához: miközben szeretett művészi tehetsége biztos tudatában tetszelegni, soha nem volt képes arra, hogy célirányosan és kitartóan képezze magát, hogy szívósan és következetesen megküzdjön az alkotó tevékenység napi feladataival. Egész életét végigkíséri az alkotással való kísérletezés: grafikákat, kollázsokat, karikatúrákat, verseket, elbeszéléseket alkot időnként nagy hévvel, sőt nemcsak azt éri el, hogy publikálják, de baráti köre avatott kritikusaitól sem fél véleményt kérni – hogy aztán mindezt újra és újra abbahagyja, és váltig csak ígérgesse valami igazán jelentős megalkotását.
Mindeközben időnként a hivatásos múzsa szerepét próbálja magára ölteni: Ady halála után Babits Mihály majd Márffy Ödön következik. A Babitscsal folytatott - nem kevésbé kínos és ambivalens - szerelmi viszonya nagy örömeit az adja számára, amikor Szabó Lőrincre irányuló féltékenységi rohamai közepette felfedez néhány verset, melyet joggal vonatkoztathat magára. E kilátástalan nyűglődésnek a
Márffy Ödönnel kötött házassággal vet véget, melyről így nyilatkozik 1924 nyarán:
Nem tértem le utamról – csak színekben, nagyszerű forma-víziókban szolgálom, keresem, imádom ugyanazt a célt, amit elszédült lélekkel nyújtottak a versek.
Útja közben pedig újra és újra eljátszik azzal a gondolattal, hogy ő lelke mélyén valójában kamaszfiú, olykor saját maga is utal aszexualitására, hogy élete vége felé apakomplexusos kislányként az Est-lapok idős főszerkesztője, az író-műfordító Mikes Lajos, majd az ugyancsak korosodó politikus-mecénás Bárczy Istvánért rajongjon.
De mielőtt az olvasó feloldódna a szerelemre és munkára soha meg nem érő Csinszka élete fölötti együttérzésben, a könyv lapjain megelevenedik az a nő is, aki
- impresszárióként segíti Márffy nemzetközivé váló karrierjét,
- a Szamóca utcai villát gyümölcsöskertjével együtt a korszak egyik kedvelt művészi szalonjává teszi,
- a vele egyre acsargóbban gyűlölködő Ady Lőrincnével és Ady Lajossal évekig tartó ádáz jogi csatát vív a szerzői és kiadói jogokért,
- szolidaritást vállal üldözötté váló barátokkal.
És aki mindeközben imád enni, utazni, nappal lustálkodni, majd a vonatkozó színház, koncert után társasági életet élni, bármikor vendéget látni, kapcsolatokat ápolni, elbűvölően, kacéran, szellemesen csevegni, cselédlányát életre szólóan, barátként szeretni, annak apa nélküli kislányát sajátjaként gondozni, második férjét mindig megbecsülni és elismerni, s időnként depresszíven-migrénesen eltűnődni élete folyásán.
Stílszerűen, egy általa szervezett családi-társasági vacsora közben éri az első agyvérzés, amelyet néhány nap múlva, a kórházban, két látogató között követ a végzetes, második stroke. Temetésén ott tiszteleg a kor jelentős értelmiségének elitje Gellért Oszkártól kezdve Heltai Jenőn, Móricz Zsigmondon és Csók Istvánon át Kernstok Károlyig mindenki. Móricz, aki különösképpen kedvelte Csinszka sajátos lényét, így idézi fel a pillanatot amikor kilép a ravatalozóból:
Ahogy a napfényre érek, akkor kezdődik a démoni kép: Csinszka olyan, mint egy tizenöt éves lány a koporsóban, ellenben itt kint mindenki megvénülten…Fáradt arcok, veszettül kifestett öreg nők, rokkant férfiak…Mindenki öreg. Mikor Pestre jöttem, pár hete (harmincöt éve), akkor volt mindenki ilyen öreg, aki az irodalom körül akkor szerepelt…s most a mi generációnk hullafoltosan és reszkető nyakak, kievett rágott arcok…- parafinnal fecskendeztek be neki, hogy sima legyen az arca – mondja valaki. Rátok is rátok férne.
Mintha egy egész korszak, egy baljósan tönkremenő korszak búcsúzott volna Csinszka temetésén saját szenvedélyre, mámorra vágyó ifjúságától. S talán ez volt Csinszka sajátos lényének egyik fő vonzereje: a fiatalság kirobbanó, teremtő erői iránti örök nosztalgia.
