Csinszka igazi modern nő és különleges egyéniség volt, akinek tehetsége nem tudott teljességében kibontakozni a híres és elismert férfiak mellett, akikhez hozzákötötte az életét – derül ki a Mert a csodának nincsen párja című kötetből, amely Boncza Berta összegyűjtött verseit tartalmazza. A Zeke Zsuzsanna által szerkesztett könyvet a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be, ahol számos izgalmas anekdota is elhangzott a költőről.
Boncza Berta alakja körül mindig is sok legenda terjengett, ám ezekben jellemzően nem mint önálló alkotó tűnt fel, hanem csak mint nagy művészek – Ady, Babits vagy Márffy – szerelme és múzsája. Az utóbbi időben azonban több olyan kutatás is megjelent, amely igyekszik eloszlatni a személyéhez kapcsolódó igaztalan pletykákat, és megpróbálja őt utólag a saját tehetsége jogán bemutatni. A megítélésében rejlő aránytalanságot kompenzálja a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent kötet is, amely Csinszkát mint költőt mutatja be.
Csinszka: Mert a Csodának nincsen párja - Csinszka összegyűjtött versei
Jaffa, 2017, 176 oldal, 3150 HUF
A bemutatót Prőhle Gergely főigazgató nyitotta meg, aki elmondta, hogy ez a kötet többek között azért jelentős, mert nemcsak a az irodalomtudomány számára izgalmas, hanem a nagyobb olvasóközönség széles rétegét is megszólítja. S ez a nagyfokú figyelem – mondta a teremben összegyűlt tömegre mutatva – azt jelzi, hogy még ma sem lankad a Csinszka iránti érdeklődés. A verseket és Zeke Zsuzsanna Csinszkáról szóló tanulmányát Tverdota György irodalomtörténész mutatta be, aki elmondta, hogy a kötet összesen ötvenhét költeményt tartalmaz, vagyis huszonhéttel többet, mint a korábbi 1931-es kiadvány. Boncza Berta költői pályájának kezdete a gyűjtemény alapján 1909-re tehető – tette hozzá, majd felhívta a figyelmet a lány sorsára is: édesanyja a születése után gyermekágyi lázban meghalt, s mivel apja ezután lemondott róla, nagymamája vette magához, majd különböző leánynevelő intézetekben tanult.
Tverdota szerint első versei leginkább olyanok, mint „a korabeli dekoratív célzatú szecessziós festmények”, s nem többek egy serdülő lány tragikusra hangolt vallomásainál, ugyanakkor jó formaérzékről és költői, festői látásmódról tanúskodnak, valamint a modern művészet és Ady hatása is meglátszik rajtuk. Mint kiemelte, nem véletlen, hogy a lány Adyt kereste meg verseivel, aki válaszleveleiben fenntartásainak is hangot adott, de elismerően is nyilatkozott róluk.
Versei szebbek, mint az enyémek
írta a nagy költő Boncza Bertának. Tverdota úgy vélte, Ady túlzó megnyilatkozásait lehet az udvarlás első jeleinek is tekinteni, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak híveket toborzott, amikor a Csinszkához hasonló lányokat versírásra buzdította. Mint rámutatott, a kötet alapján 1913 volt költőileg a lány legtermékenyebb éve, amikor Ady hatására (és róla) rengeteg verset írt, ám ezek a legkevésbé maradandó alkotásai.
Az irodalomtörténész szerint az Adyval való kapcsolatában bekövetkezett fordulat volt az, ami Csinszka költői ambícióit derékba törte, s ezt jól jelzi, hogy 1915 és 1919 között egyetlen verset sem írt. Ez a zár csak férje halála után oldódott fel, ám továbbra is feszélyezte, hogy a kor legnagyobb költőjének özvegyeként tekintenek rá. Tverdota hangsúlyozta, az ezt követő, 1934-ig tartó költői időszak a legértékesebb, ekkor tudott elszakadni az Ady-modortól és a századelő szecessziójától, s kezdett el egyre súlyosabb, hitelesebb verseket írni. Úgy fogalmazott, ezek a költemények már széleskörű életismeretről, vitalitásról, játékosságról és humorról tesznek tanúbizonyságot, s mindehhez Csinszka megtalálta a megfelelő versformákat is. Az irodalomtörténész kitért a lány képzőművészeti ambícióira is, amelyről az olvasók a kötet függelékében megtalálható kéziratokból és levelekből győződhetnek meg. Szerinte művészi kibontakozását Boncza Berta maga nehezítette meg azzal, hogy a kor leghíresebb művészeihez kötötte az életét. Nem volt átlagos személyiség, méltó párja volt a csodának – mondta a kötet címadó versére reflektálva. Végezetül elmondta, Zeke Zsuzsanna tanulmánya nem az életrajzi adatok felől közelít, hanem a költő emberi, művészi identitását ragadja meg, felejtetve a leegyszerűsítő legendákat.
Az est hátralévő részében a kötet szerkesztőjével Hegyi Katalin, a PIM hang- és médiatárának vezetője beszélgetett, aki elárulta, korábban kétségei voltak afelől, hogy Csinszka jó költő volt-e, de ez a kötet meggyőzte, részben a huszonhét új vers révén, amelyekre Zeke Zsuzsanna kemény kutatómunka árán bukkant rá. A fiatal irodalomtörténész válaszul felvázolta Boncza Berta pályájának kezdetét: kamaszkorában Svájcban tanult egy leánynevelő intézetben, amelyet nagyon utált, s ahonnan nagyon hazavágyott. Mint kiemelte, akkoriban sok lehangolt levelet küldött barátnőinek, hiányzott neki édesanyja, és arra vágyott, hogy egyszer bevonuljon a nagy művészek közé. Ekkor kereste meg Ady Endrét, akinek verseket küldött és egy fotót dedikálásra. A kor legnagyobb költője pedig válaszában nemcsak biztatta őt, hanem egy még nagyobb képet is küldött magáról. Zeke Zsuzsanna szerint Csinszka különleges és érzékeny lány, sokrétű tehetség volt, s modern gondolkodású nővé érett.
A beszélgetés végén Tverdota György idézett fel egy izgalmas anekdotát, amely szerint Ady halála után az alig huszonnégy éves lány felfigyelt Babits Mihályra, s egy intenzív, érdekes kapcsolat szövődött köztük, amely egy évig tartott. Az irodalomtörténész elmondta, a pletykák szerint szerelmük ez idő alatt egyszerűen kihűlt, ami részben Babits ódzkodásának volt köszönhető. A költő ugyanis állítólag megrettent Ady Endre egyik korábbi művétől, az Aki a helyemre áll című verstől, amelynek vége így szól:
Átkozott legyen az,/ Aki helyemre áll majd,/ Innyére méreg hulljon,/ Két szeme megvakuljon./Álljon el a szive, / Süketen tétovázzon,/ S ha tud majd asszonyt lelni,/ Ne tudja megölelni.
Szerző: Forgách Kinga
