Fotó: Sin Olivér
A magyar irodalomnak sok ismert szerelmi története van, de ezek közül Ady Endre és Csinszka viszonya kiemelkedik. Nemcsak azért, mert ez a szerelem a közoktatás része, hanem azért is, mert 2019-es nézőpontból sokkal problémásabb viszonyról beszélhetünk. 1911-ben a svájci nevelőintézetből kezdett leveleket írogatni Boncza Berta a már legendává vált Adynak. Három évvel később, 20 éves korában jött össze az első találkozó, ami után Boncza Bertát eljegyezte egy erdélyi mérnök, író. Ez a viszony gyorsan megszűnt, az Ady-szerelem fontosabb volt, főleg, hogy a költő elkezdte megjelentetni a Csinszka-verseket. Boncza Berta nevezte Adyt Csacsinszkynak, aki cserébe Csinszkának nevezte el. 1915-ben megházasodtak. Sztarenki Dóra Csinszka bőrébe bújt, és Márkos Albert csellójával párbeszédbe lépve mutatja be az Égnek a begóniák című előadásban azt a Boncza Bertát, akit ennyire élőnek és valóságosnak nem láthattunk még. Csinszkát ugyanis alapvetően Ady nézőpontjából ismerjük, ő miatta maradt meg a magyar irodalomtörténetben, pedig ennél sokkal izgalmasabb és összetettebb karakterről beszélhetnénk. Az előadás rendezőjét, Tóth Réka Ágnest kérdeztük Boncza Bertáról, Csinszka és Ady kapcsolatáról. Az Égnek a begóniák című előadás a KuglerArt Lakásszínházban látható, nehéz elcsípni, de most pénteken pont el lehet.
Ady Csinszka-ciklusa határozza meg talán legjobban, hogyan gondolkodunk Boncza Bertáról, aki becenevén, az öreg Ady fiatal feleségeként vonult be az irodalomtörténetbe. Milyennek látod Ady Csinszka-képét?
Mint egy be nem váltott ígéret képét. A Léda-versekkel szembeállítva az az egyöntetű vélemény a Csinszka-ciklusról, hogy egy letisztult, nyugodt szerelmet mutat be, „északifényes boldogságtól áradó” szigetet, ahová Ady űzött és vad évei után megérkezett. A héja-nász felfokozottsága szóba se jöhetne ezeknél a verseknél. Csinszka a szent, Csinszka a nimfa, aki megmenti a nagy költőt, a mindentől megfáradt és beteg Adyt. Nekem ezek a szövegek eleve sokkal személyesebbnek hatnak, mint a Léda-versek, Ady költészete beérett a Csinszkával való találkozásig, ezért tud A Kalota partján így megszólalni ebből a szinte idillikusnak látszó boldogságból, amiben nem biztos, hogy a valóságban is részük volt.
Fotó: Tusor Bálint
Ha a verseket és a leveleket egymás mellett olvassuk, komplexebb képet láthatunk: egy ambivalens, ab ovo egyenlőtlen kapcsolatot, amiben az elismert, befutott, meglehetősen egocentrikus költő és a verseket írogató diáklány közelítenek egymáshoz. Ady nem enged a pozíciójából, Csinszka pedig nem pontosan tudja mit és hogyan szeretne. Emiatt már az alakuló viszony is folyamatos harc, erőfitogtatás, sértődöttség és vágyakozás. Három évig leveleznek, mire először találkoznak személyesen. Ady csak az eljegyzésük után írja meg első versét Csinszkának, és ettől kezdve már a levelek hangvétele is megváltozik. Csinszka legendás levélíró, Ady pedig zsarnok levélváró, ha nem kapja meg időben a választ, a következő levelében szemrehányást tesz.
Az irodalomkönyvekben múzsaként írnak Csinszkáról, aki később Babits Mihállyal is összejött. Tényleg elképzelhető, hogy Csinszka jól érezte magát ebben a múzsaszerepben?
Csinszka abban a múzsaszerepben érezte volna jól magát, amit elképzelt előtte magában: egy bohém és szabad életben Pesten vagy Párizsban. Népes baráti körrel szerette volna körbevenni magát, szalont vezetni, érdekesebbnél érdekesebb emberek társaságában élni a hétköznapokat, közben pedig festeni, írni, zongorázni, élvezni a tízes évek eufóriáját. Jól tudjuk, persze, hogy a valóságban mindez teljesen másként történt: ápolója lett a nagy, beteg költőnek, kezelte az alkohol- és veronálfüggőségét, intézte a levelezéseit, helyette szignálta a képeslapokat – Csinszka volt az egyik, aki a legtökéletesebben utánozta Ady aláírását. Sokszor titkári minőségben volt jelen Ady mellett, sokszor kvázi anyaszerepben. Eközben a társasági élete sem lehetett felhőtlen, voltak akik lenézték, voltak akik irigyelték, folyamatosan új helyzetekkel találta szembe magát, ezekhez alkalmazkodnia kellett. Próbálta magát megfogalmazni Ady mellett, de ezek nem tudatos vagy előre kitalált és begyakorlott reakciók voltak a részéről. Rövid házasságuk szélsőséges állapotok között sodródott folyamatosan, a legnagyobb boldogságtól és rivaldafénytől a nyomorúságos vitákig és elfajult mulatságokig megéltek mindent, ami Adynak az utolsó időszakban kijutott. Csinszka egy helyen meg is jegyzi a naplójában, hogy már nem igazán kellemes helyszín számára a Magyar Király. Valószínűleg nem lehetett az, ahogy a múzsaszerep sem.
Fotó: Tusor Bálint
Boncza Berta egy vérfertőzés-közeli házasságból született, apja saját nővére huszonkét éves lányát vette feleségül. Anyátlanul, nagyanyja védőszárnyai alatt nőtt fel. Jómódú családból származott, Svájcban tanult. Milyennek ismerted meg a valóságos Boncza Bertát a versei, levelei vagy a róla szóló tudományos munkák alapján?
A memoárja olvasása közben beégett egy kép a fejembe: Csinszka Csucsán ül, egy szellemkastélyban, minden virág, minden bútor, minden fal már csak árnya egykori önmagának, és ott van ez a fiatal, szép és nyughatatlan lány, aki egyszerre ezer dolog felé kapna. Ez a bezártság később is megmaradt. Szeretett volna írni, az első levele mellé verseket küldött Adynak és várta, hogy ő véleményezze azokat. A későbbiekben is küldött neki szövegeket, olvasnivalót kért, előfizetett a Nyugatra (és nem csak Ady versei miatt), próbált becsatlakozni az irodalmi életbe. Rajzolt, festett, fotózott, nyelveket tanult, rengeteg dolog érdekelte. Nekem olyannak tűnik, mintha Csinszka mindig nekifutna, hogy megtalálja magát, de félúton megáll, elbizonytalanodik, elaprózódik, nem tudja a valódi életével összeegyeztetni az álmait, és ezért ez örökre megmarad egy elérhetetlen célnak, egy beteljesíthetetlen vágynak. Közben pedig a sorok között egy végletesen érzékeny, mégis életigenlő nőről olvashatunk, egy okos, de rejtőzködő figuráról, akit mindenki máshogy lát. Megkapóan dacos és akaratos, impulzív és érzelmes, miközben rengeteg olyan megnyilvánulása van, ami egy kissé esetlen, szeretetre éhes valakit enged feltételezni a makacsság és önfejűség mögött.
Ady és Csinszka kapcsolata brutálisnak tűnik: a költő súlyosan alkohol- és veronálfüggő volt, haldokló beteg, és a saját legendájának a foglya. Csinszka kitartó betegápoló, hűséges feleség. Miért csinálta végig ezt az alárendelt viszonyt?
Hogy az akkori társadalmi elvárások mennyire másként kezelték a válást, csak egy része volt ennek az elköteleződésnek. Döntő szerepet az játszhatott ebben, hogy nem hitte, hogy elhagyhatja a nagy,híres és beteg költőt, a gyötrődő váteszt épp az első világháború közben. Ha csak egyetlen dolgot kellene említenünk: Adyt valószínűleg besorozták volna, ha nincs Csinszka. Ő járta ki, hogy ne vigyék el, ő intézte a szanatóriumokat is, az ő pénzén, az ő lakásában éltek együtt. Keresztre feszítették volna, ha elhagyja Adyt, aki azután meghal. Ez utóbbi amúgy sem volt elkerülhető, és egyfajta hibáztatásból így is kijutott neki. Egy olyan szerződésre bólintott rá a házasságkötése napján, amiből nem volt kiút. Ráadásul az apja sosem adta beleegyezését a házassághoz, az esküvő után nem állt többet szóba a lányával, megszakította vele a kapcsolatot. Ez elvágta Csinszka elől az egyetlen potenciális menekülőutat, bár dacból sem lett volna hajlandó beismerni, hogy talán igaza volt az apjának.
Fotó: Tusor Bálint
Az tudható, hogy voltak írói ambíciói, verseskötete is jelent meg, de vajon mennyire volt fontos, hogy a traumáit feldolgozva ő maga is alkotóvá váljon?
Az az érdekes a Csinszka-versekben, hogy nem mindig feltétlenül a traumákról vagy a szenvedésről szólnak. Ady „csoda” maradt a számára, bár házasságuk történetét sosem tudta megírni, hiába biztatták annyian. Versei vagy elevenek és naivak, vagy szomorúak és hiányokat fogalmaznak meg, de sosem önsajnáltatók. Nem helyezte magát annyira előtérbe, hogy azt gondolja, alkotóként érdekes lehet. Levelezéseiből látható, hogy ennél sokkal jobban érdekelték az élet hétköznapi szépségei, az, ami körülötte zajlott. A végén leginkább ebben is bújt el, az irodalmat kicsinyes és jelentéktelen játéknak tartotta. Csinszka az életet választotta az irodalom helyett, bár ez talán nagyon hangzatos így.
Nem véletlen, hogy megcsömörlött az írástól és a körülötte zajló dolgoktól. A csucsai évekre visszaemlékezve arról ír, hogy mennyi hátráltató tényező gátolja őt abban, hogy művész legyen. Mennyire kicsinek, mennyire kevésnek érzi magát mindenhez és fél attól, hogy átlagos, szürke élete lesz. Azt nem hiszem, hogy egyértelműen olyan embereket választott volna mindig, akik „valakik” voltak, de az biztos, hogy érdekelték a nagy formátumú, híres, különlegesnek tartott emberek, mert azt gondolta, egy ilyen kapcsolatban talán több esélye lehet művésszé válni. És az vesse rá az első követ, aki szerint ez teljes tévedés lenne.
A darabra történő felkészülés során milyen kihívásokat rejtett, hogy az irodalmi tanulmányainkból ismert, végletesen leegyszerűsített, múzsaszerű Csinszka-képet fel kell tölteni a valós élettörténettel?
Az első kiindulópont Csinszka naplója, a Vallomás a csodáról és az Életem könyve volt, ezeket kezdtem el párhuzamosan olvasni a verseivel és a leveleivel. Csak utána kezdtem el irodalomtörténeti tanulmányokat keresni, beleolvastam Robotos Imre könyvébe is, amit nehéz volt érzelmek nélkül kezelni. Meglepett, hogy mennyi rosszindulattal közelítenek ehhez a kapcsolathoz, nemcsak ő, de mások is, mennyien látják törtető, önjelölt múzsának Csinszkát, milyen egyhangú véleményeket fogalmaznak meg róla, anélkül, hogy a teljes képet szemlélnék. Sok egymásnak ellentmondó vélemény és elmélet született vele kapcsolatban: szerette Adyt, nem szerette Adyt, aszexuális volt vagy sem, számító volt – vagy csak hiszékeny. Megosztó figura máig, van egyfajta elitista elutasítás vele szemben valamiért, pedig az írásait olvasva egy ennél sokkal összetettebb személyiséget láthatunk. Szerencsés volt az olvasmányaim időrendje, mert nem feltölteni kellett az irodalomtörténeti adatokat, hanem Csinszka soraiból építenidrámát, amiben minden egyes mondat az övé. Ez egy végtelenül izgalmas játék volt, még úgyis, hogy rájöttem közben, minden nem lehet benne, amibe beleszerettem. Olvasás közben a Vitályos-könyvben belefutottam egy olyan naplószerű feljegyzésbe, ami a házasságról szól, de Csinszka sosem adta ki. Rövid, szikár mondatok a napjaikról, Ady betegségéről, a vitákról. A gyönyörűen burjánzó körmondatok után ez szíven ütött és azt éreztem, megtaláltam a darab dramaturgiai ívét: ez az a pont, ahová Csinszka eljut Ady haláláig. Tömör tőmondatok az utolsó napokról, hogy főz neki, ápolja, szanatóriumba viszi és irtózik az utolsó csóktól. Az volt a jó, hogy magától állt így össze a történet, a szerkesztés nagyon könnyen ment már ez alapján. Az utolsó oldal pedig Csinszka legszebb szövege, amit Bárczy Istvánnak írt egy levelében, számomra az az önvallomás, amiben csodálatos mondatokban fogalmazza meg, hogy miért nem lehet és miért nem akar író lenni. Ez az az ambivalencia, ami foglalkoztatott.
Fotó: Tusor Bálint
Ady és Csinszka között az elejétől kezdve egy aszimmetrikus kapcsolat épült. A nagy író próbálja behálózni a fiatal, érdeklődő lányt. Az előadásban szembesültem azzal, hogy a #metoo óta máshogy tekintek erre a kapcsolatra, mint akkor, amikor ezzel a romantizált kapcsolattal találkoztam az iskolában. Hogyan és miért kell 2019-ben Csinszka alakjához közelíteni?
Az biztos, hogy eléggé más szűrővel közelítjük meg ezeket a történeteket már az elmúlt évek történései után. Ahhoz képest, hogy a legtöbb könyv arról szól, hogyan ostromolta Csinszka a híres költőt, hogyan vetette ki rá a hálóját és szerezte meg végül, a másik oldalról Ady tisztában volt a betegségével, az életmódjával, tudta, hogy mibe emeli át a lányt a csucsai kastélyból. Ady felismerte a lány naivitását, erre nem tudok más szót találni, azt a tiszta rajongást és erős akaratot, amivel Csinszka a fejébe vette, hogy övé lesz a férfi. Ezt a kitartást Ady élvezte valószínűleg, fürdött benne, hogy itt van ez a lány, aki a csucsai magányosságában rá vár. Én nem szerettem volna direkt véleményezni ezt a történetet, a #metoo számomra nem azért fontos, mert elítélhetünk embereket, hanem azért, mert elindíthat egy nagyon fontos párbeszédet. Mi azért romantizáljuk ezt a kapcsolatot, mert Csinszka is romantizálta azt. Egyrészt ezért éreztem azt, hogy foglalkoznunk kell ezzel a történettel és úgy megmutatni, hogy hűek vagyunk a szövegekhez és nem egy fiktív drámát írunk köré, hogy árnyaljuk ezt a figurát, mindenféle szépítés vagy ferdítés nélkül. Beszéljünk arról, hogy milyen lehetett egy haldokló, nagy költő mellett egyedül állni az őszi forradalomban és nem tudni semmi biztosat. Milyen valójában ott állni valaki mellett, akinek ennyire szétesőben az élete. Ez is mind ott van a Csinszka-versek mögött. Annyira szimbolikusan csapnak össze felettük a hullámok (az első világháború elvesztése, a haldoklás, a forradalom), hogy ennél erősebbet ki sem tudok találni erre a végkifejletre. De ha arra gondolunk, hogy valaki múzsa, akkor egy talapzaton álló szobrot csodálunk még mindig, aki könnyű, fehér ruhában áll és mozdulatlan, mint a márvány.
Hogyan dolgoztatok Sztarenki Dórival a karakteren? A színésznő az előadásban egy élő, álmodozó, de az erejével tisztában lévő Csinszkát ábrázol.
Nem akartam muzeális tisztelettel közelíteni Csinszka alakja felé, erről sokat beszélgettünk Dórival, és őt is az érdekelte, hogyan lehetne ezt a karaktert kimozdítani a szokott elvárásból. Nem szerettem volna egy vitrinben elrejtett porcelánfigurát elővenni és leporolgatni, és arra figyelni, hogy ne legyen semmi baja. Az érdekelt ebben a nőben, amit a szövegeiből láttam: egy okos, érzékeny személyiség, akinek vannak jó meg rossz döntései, egyszerre tud szép és csúnya lenni és a kezdeti rajongó kamaszlányból egy felnőtt, kicsit fásult, kicsit kiábrándult, de erős nő lesz, aki még az Ady-házasság után is hitte, akarta hinni, hogy történhetnek vele jó dolgok. Lehet költő, lehet festő, nem fejeződött be még semmi, még nyitva állnak a kapuk. Kerestünk fényképeket róla, megnéztük a felvételt Ady temetéséről, olvastuk a verseit, amelyek Zeke Zsuzsanna Csinszka-kutató szerkesztésében jelentek meg. Mivel egy monodrámáról beszélünk, amit egy lakásszínházban játszunk, alapvetően kicsi dolgokat kerestünk, amik igaziak és nekünk fontosak. Mint Csinszka állatszeretete Dóri számára. Beszélgettünk az érzékenységről, ahogy Csinszka közelít a dolgokhoz, a családi traumákról, arról, hogy nőként milyen lehetőségei voltak abban az időben, beszéltünk a szélsőséges és extrém hangulatváltozásokról, a kamaszos dacról és a vágyról, hogy valaki olyan emberbe szerelmes, akiről nem hiszi el, hogy az övé lehet és amikor megtörténik, rájön, hogy ez nem az a lányregény. Dóri nagyszerű partner volt ebben, ösztönösen érzett rá sok olyan részletre, ami miatt ez a szöveg működik a KuglerArt Szalon lakásszínházában. Nem mellesleg ez egy nagy vállalás a részéről, az első monodrámája, amiben úgy játszik a közönség előtt, hogy nincs elsötétítés, csak a tekintetek, akik azt figyelik, hogy ki is volt ez a nő valójában.
