Mohamed Mbougar Sarr regényéről kritikánkban azt írtuk, hogy „a homoszexualitást és az azzal kapcsolatos sztereotípiákat, elutasítást és gyűlöletet próbálja megérteni, miközben olyan általánosabb témákról is gondolkodik, mint az együttérzés, a lázadás, önmagunk vállalása vagy a társadalmi és a személyes szerepek ellentmondásai.”
A szöveg esszéisztikus kitérőkben gazdag, nagyon okos könyv, így egyáltalán nem volt nehéz dolgunk, amikor emlékezetesebb idézeteket, részleteket kerestünk.
A csend, amitől félünk
A regény elbeszélője szerint a ma embere irtózik a csendtől, melyben könnyen szembetalálkozhat önmagával:
„(...) nem is érdekelte más az embereket, csakis az, hogy a szavak kijussanak, és legyőzzék azt, ami másként a haláluk lenne: a csendet, a félelmetes csendet, amelyben
kénytelenek lennének szembenézni azzal, mik is valójában.”
Az emberben lakozó ellentmondás
Ndéné, a narrátor saját magára vonatkoztatva, de a kérdést az emberre általában tágítva írja:
„(...) csak az ember ilyen, csak az ember képes felváltva vagy akár egyszerre a szörnyeteg fivére és az angyal nővére lenni.”
Az író és a magánember
Sarr nagy sikerű, Az emberek legtitkosabb emlékezete című regényében is hangsúlyos téma volt az irodalom, illetve az élet és irodalom összefüggése. Ebben a regényben sincs ez másként, még ha egy kicsit kevésbé dominál is a kérdés:
„Legszívesebben azt válaszoltam volna a diákoknak, amit Proust Sainte-Beuve-nek. Hogy két ember lakozik az íróban: az egyik a közönséges ember, aki elkésik, ruhát mos, postát bont, odaégeti az ételt, megfogadja, hogy csak egy pohárral iszik vagy időben érkezik,
vagyis a társadalmi én, és a művész én,
a mély én, aki alkot, aki elbeszéli a világot, és megkeresi benne a szépséget, akár a csúfságban kutatva is.”
Az erőszak nagyon is emberi
Ndéné a homoszexuálisok elleni gyűlöletet és erőszakot figyeli elsősorban, de úgy gondolja, az erőszak általánosságban az emberi társadalmak, az emberi lét velejárója:
„Gyakran megfeledkezünk róla, vagy nem akarunk emlékezni rá: összefonódtunk az erőszakkal, az erőszak köt össze egymással, képesek vagyunk bármelyik pillanatban elkövetni, bármelyik pillanatban elszenvedni. Ez a metafizikai erőszakkal kötött alkunk, melyet mindannyian magunkban hordozunk, ez teszi, legalább annyira, mint a több alkunk, hogy közel állunk egymáshoz, hogy hasonlatosak vagyunk, hogy emberek vagyunk. Hiszek a szeretet testvériségében.
És hiszek az erőszak testvériségében is.”
A titkokról
A homoszexualitás üldözésével szükségszerűen együtt jár a titkolózás, a rejtőzködés, így nem véletlen, hogy az elbeszélő a titkok természetéről is hosszasan elgondolkodik:
„Egy igazi titok sohasem világos, még a saját tudatunkban sem. Ha pedig már két tudat osztozik egy titkon, az az én szememben már túl sok. Amint kimondjuk, eláruljuk a titkot, kétszeresen is: először azzal, hogy
szavakká formáltuk a csak a lelkünk csendjében értelemmel bíró igazságok titokzatos szövetét;
másodszor azzal, hogy a szavak, amelyeket a bevallásához választottunk, nem maradnak ugyanazok a befogadó emlékezetében. A titok szavaira, melyek a titok első árulói, elkerülhetetlenül szintén árulás vár annak a fejében, akivel megosztottuk őket, akár továbbadja, akár megtartja őket magának.”
