Borítópornó rovatunkban különleges könyvborítók tervezőit kérdezzük meg arról, hogyan dolgoznak, miként születnek az ötleteik, és milyen tendenciákat látnak a szakmájukban itthon, illetve külföldön. Ezúttal Papp Ritával beszélgettünk Erlend Loe új regényéről, a Leltárról.
Nina Faber, az idősödő hippi költőnő soha nem volt képes meghallani az idők szavát. A hetvenes években, amikor pályatársai komoly dolgokról írtak, neki különösnél különösebb ötletei támadtak. A nyolcvanas évek formai kísérletezései eleve halálra ítélték, majd a kilencvenes évek divatja mellett végképp nem tudott labdába rúgni. Az új évezred hajnalán talán lehetett volna némi élettere, de önbizalma mélyponton volt, rendszeresen ivott, s akik ismerték Ninát, meg voltak győződve róla, hogy eljárt fölötte az idő. Aztán eltűnt a radarról. Városi legendák keringtek az italtól való függőségéről, nyögvenyelős munkatempójáról, és egy állítólagos isztambuli szeretőről. Majd váratlanul hazatért, kiadta új kötetét Boszporusz címmel, és várt. Türelme egyre fogyott. Úgy érezte, el kell jöjjön végre az ő ideje. Vagy ha mégsem, akkor legalábbis ütött a leszámolás órája.
"A Doppler óta a legjobb regény" - írják Erlend Loe művéről a skandináv lapok. A norvég kultszerző művének főhőse ezúttal egy idősödő hippi költőnő. Erlend Loe: Leltár Fordította: Lőrincz Balázs Bendegúz, Scolar Kiadó, 2019, 160 oldal, 3450 HUF Nina Faber soha nem volt képes meghallani az idők szavát, nem bírt besorolódni semmiféle trendbe.
Hogyan készült el a Leltár borítója, miből indultál ki a tervezéskor?
Mivel a könyv fordítása és a borító tervezése – ennél a könyvnél – párhuzamosan folyt, ezért Lőrincz Balázs Bendegúz (a fordító, aki egyébként orvosprofesszor, fej-nyak sebész) összefoglalója alapján kezdtem neki. Ez adta az alapot. Ebben Balázs elég jó, nem volt nehéz dolgom.
Az első ötletekhez, változatokhoz képest mennyire lett más a végeredmény?
Valójában nem változott túl sokat. A tipográfia lett kicsit más, de annak a változása el sem jutott a kiadóig. Az eredeti tervem az volt, hogy kivágom a betűket, felfestékezem, és lenyomtatom. Ezt meg is tettem, de nem adta azt, amit szerettem volna, és így ezt elvetettem. Filccel készült a főmotívum, ami egy könyvesbolt kirakata. Gyakorlatilag elsőre átment mindenkinél, nem volt B-terv.
Hogyan kapcsolódnak egymáshoz vizuálisan az egyes Erlend Loe-kötetek borítói? Melyik lett a kedvenced?
A Doppler-sorozat harmadik része volt az első, amit én készítettem. A kiadóvezető, Érsek Nándor kérése az volt, hogy legyen új design, teljesen más, mint előtte. Akkor már tudtuk, hogy az első két részből lesz utánnyomás hamarosan. Másodiknak az első rész készült el, és harmadik lett a második, elég érdekes volt így. Nem volt tervben, hogy a Dopplerhez kellene a Leltárnak kapcsolódnia, így újra szabad volt a pálya, csak a méretűk egyezik meg. Ami minden általam tervezett Loe-könyvre jellemző, hogy a grafika nagy része nem digitális technikával készült. Az abszolút kedvencem a Leltár.
Melyik friss külföldi megjelenés az, aminek a borítóját különösen izgalmasnak tartod, és miért?
Ez jó kérdés. Nem igazán tudnék egyet kiemelni. Azokat a borítókat szeretem, amikben van valami geg, amik kicsit plakátosak (gondolok itt pl. a lengyel plakátművészetre), de szeretem a csak tipós covereket is. Amik egyszerűen jók, ha bemegyek a könyvesboltba, valamivel kitűnnek a „mainstreamből” és van kedvem leemelni a polcról, anélkül, hogy bármit tudnék róluk.
