5 dolog, amit tudnod kell a Normális emberek adaptációjáról

.konyvesblog. | 2019. augusztus 05. |

sally.jpg

(Kép forrása)

Sally Rooney regénye a mai huszonéves fiatalok két nagy keresztjét állítja elénk: az értelmes élet keresését és az intimitástól való félelmet – írtuk kritikánkban a Normális emberekről. Az ír kortárs irodalom egyik legsikeresebb írója ezzel a könyvével robbant be igazán a köztudatba, de nemcsak a bestsellerlisták élére került fel, hanem a legjobb regénynek járó Costa-díjat is elnyerte. Most pedig sikerkönyvéből a BBC fog 12 részes tévésorozatot készíteni. Egyelőre még nincs meg a pontos dátum, hogy mikor fog a képernyőkre kerülni az adaptáció, de az biztos, hogy a sokak által nagyon várt premierre 2020-ban sor fog kerülni. Mutatjuk, mit lehet tudni róla. 

Sally Rooney: Normális emberek

Fordította: Dudik Annamária Éva, 21. Század Kiadó, 2019, 301 oldal, 3990 HUF

 

1. Miről szól a Normális emberek?

Normális emberek középpontjában két egyetemi éveit kezdő fiatal, Marianne és Connell bizonytalan, traumákkal terhelt kapcsolata áll. Korábbi cikkünkben a történetüket így foglaltuk össze:

Marianne a nyugati parti kisváros, Carricklea nagy fehér kúriájában lakik anyjával és bátyjával. Az iskolában amolyan különcnek tartják, mert nem barátkozik senkivel, jobbára olvasással tölti az idejét és Dublinba készül egyetemre, az ország legrangosabb intézményébe, a Trinity College-ra. Connell egy apró sorházban él az anyjával, aki Marianne-éknál dolgozik bejárónőként. A fiú az iskolai focicsapat középcsatárja, mindenkit és minden helyet ismer a városban, és bármelyik lány szívesen lenne a barátnője. A két végzős diáknak eszébe sem jutna, hogy szóba álljanak egymással, ha nem találkoznának rendszeresen Marianne házának nappalijában, amikor Connell az anyjáért megy, hogy hazavigye a munkából. A kapcsolat kamaszos kísérletezéssel indul, és egyikük sem érti, hogy tulajdonképpen miért kezdett el vonzódni a másikhoz. 

Főleg Connell számára fontos, hogy titokban találkozzanak, hiszen népszerűségét veszélyeztetné, ha együtt látnák a bolondnak gondolt lánnyal, ám Marianne hatására ő is a Trinity-re jelentkezik. A találkozók aztán úgy érnek véget, ahogy az gyakran az életben is lenni szokott: Connell egy csinos, könnyebben elérhető másik lányt hív meg a végzősök báljába. Nem keresik a másikat, és egyiküknek sem jut eszébe, hogy tisztázzák a történteket. Legközelebb véletlenül találkoznak, már az egyetemen, ahol Marianne úgy érzi, megtalálta a saját közegét, míg Connell a tájszólásával, divatot nem követő, egyforma ruháival, szófukarságával hirtelen talajt veszt a lába alól. A szerepek felcserélődnek, és a helyzet olyan kihívások elé állítja mindkettőjüket, amelyek során esélyük nyílik arra, hogy felismerjék, milyen értékek fontosak a számukra, és hogy részt akarnak-e venni egyáltalán abban az életben, aminek az egyetemi világ csupán kegyetlen előjátéka.

2. Ki fogja játszani Marianne-t és Connellt a sorozatban?

Az egyik legfontosabb kérdés minden könyvadaptációnál, hogy kik fogják megtestesíteni azokat a szereplőket, akikről az olvasók képzeletében már kialakult egy összetett kép. Marianne-t a Világok harcának színésznője, Daisy Edgar-Jones fogja alakítani, Connellt pedig egy újonc, Paul Mescal játssza majd. 

Piers Wenger, a BBC Drama vezérigazgatója szerint a casting során Paul és Daisy létre tudták hozni azt a két fiatal, komplex karaktert, akikkel együtt rezonálhatunk majd. A visszajelzések Twitteren egyébként nagyon pozitívak voltak velük kapcsolatban.

3. Ki fogja rendezni a Normális embereket?

Az Oscar-jelölt Lenny Abrahamson (Room, The Little Stranger, Frank) és a díjnyertes rendező, Hettie McDonald (Howard’s End). A forgatás részben Írországban, részben Olaszországban lesz.

4. Sally Rooney részt vesz az adaptálásban?

Igen! Sally Rooney nemcsak, hogy együtt dolgozott a forgatókönyvírókkal (Alice Birch és Mark O'Rowe), de ő az egyik producere is a sorozatnak, így reménykedhetünk abban, hogy az adaptáció hű marad majd az eredeti történethez. „Nem is lehetnék boldogabb a szereplőkkel és a csapattal, amit összehoztunk, és nagyon izgatottan várom, hogy új életre keljen a sztori a képernyőn” – nyilatkozta az író a BBC-nek. 

5. Mikor lesz a bemutató?

A forgatás már idén májusban elkezdődött, úgyhogy elképzelhető, hogy az Egyesült Királyságban már 2019-ben elkezdik vetíteni, bár pontos dátumot erről még nem tettek közzé. Sugározni a BBC-n fogják, de elérhető lesz a Hulun is.

Forrás: Popsugar

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.