Három évvel az 1984 megírása és öt évvel a megjelenése előtt George Orwell levelet írt egy ismerősének, amely a totalitárius rendszerek felemelkedésének veszélyeit boncolgatta. A dokumentum a George Orwell: A Life in Letters című kötetben található, amely ezen a héten jelent meg angolul.
Az 1944 májusában keltezett levelének elején George Orwell rögtön a lényegre tér, és arra a kérdésre próbál választ találni, hogy a totalitarizmus, a vezérimádat tényleg egyre inkább feljövőben van-e. Orwell akkor úgy vélte, legalábbis attól tartott, hogy mindent összevetve erről van szó. Kétségtelennek nevezte, hogy Hitler „hamarosan el fog tűnni”, de ennek az lesz az ára, hogy a) Sztálin, b) „az angol-amerikai milliomosok” és c) a de Gaulle-hoz hasonló kicsinyes vezetők fognak megerősödni. A nemzeti mozgalmak – még azok is, melyek eredetüket a német uralommal szembeni ellenállásra vezetik vissza – mindenhol egyre antidemokratikusabb formát öltenek, és néhány emberfeletti vezető köré csoportosulnak (Orwell ezek közé sorolta Hitlert, Sztálint, Salazart, Francót, de Gandhit is), és készek magukévá tenni „a cél szentesíti az eszközt” teóriáját.
Orwell felhívta a figyelmet a központosított gazdaságok kiépítésének veszélyeire is, amelyek gazdasági értelemben működőképesnek bizonyulhatnak, de nem demokratikusan szerveződnek, és megvan a lehetősége, hogy egyfajta kasztrendszert hozzanak létre. Mindez együtt járhat az érzelmi alapú nacionalizmus borzalmaival és azzal, hogy egyre kevesebben hisznek majd az objektív igazság létezésében, miután a tényeket össze kell egyeztetni néhány csalhatatlan vezető (Orwell kifejezésével fuhrer) szavaival és jövendöléseivel. A történelem és a történetírás kapcsán Orwell az 1984-ből (utóbb már) ismert tézisét hozza fel. Hitler tehát – fejtegeti az író – kijelentheti azt, hogy a zsidók kezdték a háborút, és ha túléli (mármint a háborút), akkor ez a hivatalos történelem részévé válik majd. Hitler azt nem állíthatja, hogy kettő meg kettő öt, Orwell szerint ugyanis például a ballisztika miatt, muszáj, hogy ez a két szám négyet tegyen ki. De ha egy olyan világ jön létre, amelytől Orwell 1944-ben nagyon is tartott, amelyben tehát két vagy három szuperállam képtelen lesz legyőzni egymást, „akkor kettő meg kettő öt lehet, ha a vezető (fuhrer) így kívánja”. Az író szerint a világ ebbe az irányba halad, noha hozzátette azt is, hogy a folyamat szerinte még visszafordítható.
Orwell nagyon reménykeltőnek nevezte, hogy Nagy-Britannia és az Egyesült Államok nem vált totalitáriussá, hozzátéve: nagyon hisz az angolokban és azon képességükben, hogy úgy centralizálják a gazdaságukat, hogy a szabadságjogokat nem csorbítják. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a két ország súlyos vereséget igazából még nem szenvedett, emellett vannak olyan negatív tünetek, melyek ellensúlyozzák a jókat. Orwell ezek között említette a demokrácia hanyatlásával szembeni általános közönyt és azt, hogy az értelmiség az átlagembernél hajlamosabb a parancsuralmi eszmék befogadására. Szerinte az angol értelmiség nem zárkózik el a diktatórikus eszközök használatától (ezek közé sorolva a titkosrendőrséget és a történelem szisztematikus meghamisítását), amíg úgy érzik, hogy mindez az ő ügyüket, az ő oldalukat szolgálja.
George Orwell írt arról is, hogy bár eleget tud a brit imperializmusról ahhoz, hogy ne kedvelje, de a nácizmussal és a japán imperializmussal szemben – mint kisebbik rosszat – mégis ezt támogatná (mármint a brit imperializmust). Hasonlóképpen, a náci Németországgal szemben a Szovjetuniót támogatná, mivel szerinte utóbbi nem tud megszabadulni a múltjától, és eleget megtart a forradalom eredeti elképzeléseiből ahhoz, hogy sokkal reménytelibb jelenség legyen, mint a náci Németország. Orwell a háború kitörése óta vallotta, hogy az ő ügyük („a mi ügyünk”) a jobb, ugyanakkor fontosnak tartotta azt is, hogy ezért tenni is kell, ennek pedig elengedhetetlen része a folyamatos kritika.
Forrás: The Daily Beast
