Eira Sjödin fiatal, de szakmájában már tapasztalt rendőrnő, aki demens édesanyja miatt visszatér a fővárosból Kramfors környékére, a Magaspartra (Höga Kusten), ahol felnőtt. A bűnüldözésben kiüresedett magánélete és az emiatt kialakuló munkamániája mellett a legnagyobb segítsége a helyismeret: gyermekkora színhelyein nyomoz, ahol minden fűszálat ismer. Ez a közelség azonban vissza is üt, hiszen nézőpontja sokszor nem a rendőré, hanem a riadt és kíváncsi kislányé, a rajongó kamaszé vagy a féltő testvéré. Személyes kapcsolódását nem tudja elengedni, és mikor a bűncselekmények egyre közelebb kúsznak hozzá, kénytelen hátrálni, visszahúzódni a pitiáner betörések utáni nyomozás monoton világába. Alsterdal rengeteg „női témát” vet fel Sjödin kapcsán, mint a nők szerepe egy alapvetően férfiak által dominált erőszakszervezetben, a gyermekvállalás állandó partner nélkül vagy a bűnügyi sztereotípiák a férfi elkövetőkről, melyek rendre félre is viszik a nyomozásokat.
Hiszen a nők is lehetnek tökéletes gyilkosok.
Tove Alsterdal Svédország egyik legismertebb krimiírója, bűnügyi regényei leginkább a lélektani dráma műfajából merítenek, nem véletlenül, hiszen Alsterdal korábban drámákat, színpadi műveket is írt. Történeteinek háttere aprólékosan kidolgozott, az utcák, kisboltok, bezárt üzletek, elhagyatott házak pontos térképét rajzolja meg, a helyszín és a miliő mindig főszerepet játszik, a regények atmoszféráját pedig a csökkenő térerő és növekvő alkoholfogyasztás adja. Alsterdal nem csak a Magaspart régióját, Lunde, Kramfors környékét, az Ångerman folyó vidékét írja meg tűpontosan elhagyatott fűrészmalmaival, az egykor volt pezsgő élet korrodált nyomaival, hanem szereplői pszichéjét is tökéletesen fogja meg. A felszínen minden és mindenki hétköznapi, ám minden élettörténetben van valami különleges, elfedett vagy eltitkolt, ha jobban megkapargatjuk a felszínt. A szereplők többdimenziósak, a személyes motivációk rendszere jól felépített és logikus, és bár a figurák döntései sokszor morálisan megkérdőjelezhetőek, élettörténetükbe és kapcsolati dinamikáikba mindig tökéletesen illeszkednek.
A két kiváló krimit érdemes sorrendben olvasni,
mert a második kötet nagyban épít az első történetszálaira, az ott lefektetett alapokon építkezik tovább, azokra sokszor utal vissza.
Az emlékezet vagy annak hiánya a Gyökerestül kitépve és az Elnyelte a föld központi témája.
Az elszigeteltség megjelenik térben és időben, fizikai és mentális síkon, a lehúzott rolójú boltoktól a pincébe zárt emberekig, a saját rögeszméik által izolált emberektől az elvesztett emlékekig. A rendőri munka egyik legfontosabb része az emlékek felidézése, bűnügyi nyomok keresése az emberi elmében. A történetek, emlékképek után nyomozó rendőrnő sokszor ütközik a demencia által emelt falakba, a lehetséges tanúk idegsejtjei között megszakadó kapcsolat a valóságtól is elszakítja őket, a titkok az elme fogságában maradnak. Máskor viszont külső nyomásra olyan emlékek is létrejöhetnek, melyek meg sem történtek, az emlékezeti torzítások és traumák is nehezíthetik a nyomozást. A természet költői leírása mellett a regény erőteljes szimbólumrendszere az, mely líraivá teszi a bűnügyi történetet úgy, hogy a dinamikus történetvezetés és jól adagolt feszültség miatt a regények pörgősek és izgalmasak maradnak.
A többszörösen díjazott skandináv krimi, a Gyökerestül kitépve nyomozónője, Eira Sjödin ezúttal rejtélyes eltűnések nyomába ered. Ám hamarosan szeretett főnökének is nyoma vész. Olvass bele!
Tovább olvasokA regényekben svéd kollektív traumák is megjelennek,
a történelem azonban nem leválasztható az azt megélőktől, személyes döntéseikbe, életük alakulásába szövődik, ahogy a rendőrök társadalmi megítélésére még mindig nagy hatással van az Olof Palme-gyilkosság hosszan húzódó megoldatlansága. Alsterdal regényeit a következetes építkezés jellemzi, a feszültség nem a véres erőszakból ered, hanem a szereplők között húzódik. A bűnügyi rejtélyek megoldása viszont nem feltétlenül jelent megváltást, sokszor igazságszolgáltatást sem, ettől lesznek a történetek még valószerűbbek. A Gyökerestül kitépvét és az Elnyelte a földet is az elmúlás melankóliája lengi körül: előbb-utóbb az enyészeté lesz az emlékezet, majd az ember, végül a ház is.
