64 évvel járunk Az éhezők viadala-trilógia eseményei előtt. Ez a Kapitólium azonban még messze nem az, amelyet majd megismerhetünk, bár kibontakozóban az ideológiája: tíz évvel a háború után még mindig a törmeléket kerülgetik az utcákon, de lakosai már most a látszat megszállottjai. Mind közül a leghiúbb talán maga Coriolanus Snow, a jó családból származó, de még tapasztalatlan ifjú: ugyan enniük sincs mit, és az egyetemi tandíjra sem futja, de mindennél fontosabb a „kirakat”, a külcsín, mert az mozgatja a kapitóliumi világot. Itt is a túlélés a tét, mint bárhol máshol, de mások a játékszabályok: az alkalmazkodás és a kitűnni vágyás komplikált tánca ez, a helyezkedés és a hátba szúrás művészete. Coriolanus pedig igazán tehetséges benne, amit a családi mottó is igazol: „A hó mindig felül landol”.
Szokás mondani, hogy teher alatt nő a pálma, az ifjú Snow-ra pedig ez hatványozottan igaz. Collins regényének báját – és a főhősével való azonosulás kulcsát – az egyre kellemetlenebb helyzetekbe sodródó fiatalember ügyes lavírozása adja. Igaz, a saját érdekében fel- és kihasznál mindent: barátságot, családot és szerelmet.
A regény mérlegre teszi az embert: mennyire befolyásol bennünket a világ, amelybe beleszületünk? Kik vagyunk: a körülmények áldozatai vagy a tetteink urai?
Könnyű rávágni az utóbbit, bár nem hiszem, hogy teljesen őszinték lennénk magunkhoz. Inkább intervallum ez, melynek végpontjai között mozog az ember egy életen át.
A túlélési ösztönnel pedig nem egyszer birokra kelnek az érzelmek. Köztudomású, hogy a Tizenkettedik Körzet fecsegőposzáta- és románc-övezet. Nem csoda, hogy Coriolanus idővel majd torkig lesz velük. A szerelem egy dalospacsirta személyében az ifjú Snow-ra is rámosolyog, amivel a leendő elnök a könyv nagyobbik részében nem tud mit kezdeni: hiszi, hogy megéli, de valahogy nem igazán tudja átérezni.
Exkluzív: Olvass bele Az éhezők viadala előzményregényébe! - Könyves magazin
Új regényének megjelenése alkalmából különleges interjút adott ki a Scholastic Suzanne Collinsszal, Az éhezők viadala-sorozat világhírű szerzőjével. Az előzménytörténet világszerte a napokban jelenik meg, magyarul az Énekesmadarak és kígyók balladája címmel, az Agave Kiadónál. Collins beszélt arról, hogy mióta tervezte a visszatérést Panembe, hogy miként zajlott a város talpraállása, és hogyan alkotta meg a fiatal Coriolanus Snow alakját. Olvassatok bele az új könyvbe most!
Snow tragédiája, hogy a Kapitólium nem pusztán belemélyeszti a karmait, de bele is rágja magát egész valójába. Ideális alapanyag dr. Gaul számára, aki nem más, mint H.G. Wells dr. Moreau-jának kapitóliumi megfelelője. Dr. Gaul, a mutáns szörnyek anyja nemcsak az éhezők viadalát formálja a saját képére. Mesterműve maga Snow lesz, aki a következő 65 évben felvirágoztatja a Kapitóliumot a többi kárára, és autokráciájával demoralizálja a körzeteket.
Coriolanus örök háborújában a viadal a mementó, hogy az emberiség bármire képes, akár önmaga elpusztítására is. És egyben a kontroll is, hogy ezt ne tehesse meg.
Snow az Énekesmadarak és kígyók balladájában hiába szembesül – nem egyszer a saját kárán – a Kapitólium kegyetlenségeivel, ő sem tud alkalmasabb eszközt Panem megóvására a vaskéz politikájánál. „Mert az, hogy kik vagyunk, meghatározza, hogy milyen kormányzásra van szükségünk.” Innen már tényleg csak egy lépés, hogy az a vaskéz az övé legyen.
Bár látszólag minden ellene szól, Coriolanus a gyengeségből erényt, az akadályozó tényezőkből lehetőséget kovácsol – elvégre minden csak nézőpont kérdése. Így válik a 10. éhezők viadalának ünnepelt mentorává, kreatív ötletemberévé, önfeláldozó szeretővé és legjobb baráttá – kár, hogy mindez csupán a felszín, önzésre és félelemre épült vár az ingovány fölött.
Snow annyi csontvázat halmoz föl a kötet végére, hogy nincs az a narniai ruhásszekrény, ami elnyelné.
A szerelem Lucy Gray Baird személyében talál rá, aki a viadal egyik versenyzőjeként és Snow mentoráltjaként lép színre. A lány talpraesettségével és énekhangjával lopja be magát Coriolanus és a közönség szívébe. Eszményi párt alkotnak: Lucy, a viadal ünnepelt pacsirtája és Coriolanus, a népszerű menedzsere. Ám a kulisszák mögött jóval gyengédebb szálak kötik össze őket, melyeket az Arénában folyó küzdelem húz még feszesebbre. Az énekes Lucy Gray szimpatikusabb és kiegyensúlyozottabb karakter, mint Katniss vadásza, bár jóval felszínesebb a karakterábrázolása. Számos dal olvasható a regényben, melyek egy része az író saját szerzeménye, van köztük máshonnan átvett, valamint a korábbi könyvekből/filmekből ismerős.
Könyvben és filmen is folytatódik Az éhezők viadala
Egészen pontosan egy előzményregény jelenik meg májusban, a Lionsgate pedig már le is csapott a filmjogokra.
Az éhezők viadalát ezúttal kívülről, Snow szemszögéből követhetjük nyomon. Ez a viadal azonban még nem olyan kiforrott, mint azok, amelyeket Katniss próbált újra és újra túlélni. Inkább a rómaiak rendezte gladiátorharchoz hasonlít, melyet a Colosseumhoz hasonló romokon vívnak. Ráadásul folyamatosan változik, fejlődik. Nem maradunk mindvégig a partvonalon: Snow hamarosan az Arénában találja magát. Sorsa, hogy megismerje a Kapitóliumon kívüli életet, ami kiterjed a Kiválasztottakéra is .
Mindenképpen szót kell ejtenünk még Sejanusról, a történet erkölcsileg legerősebb karakteréről is, akinek a Kapitólium élő lelkiismereteként a sorsa nem lehet más, csak a bukás.
Nem csoda, hogy a mindig a helyes úton járó Sejanus idegesítő nyűg Snow számára, ugyanakkor megbízható erkölcsi iránytű a Kapitólium zűrzavarában.
Naiv idealizmusa egyszerre bátor, fennkölt, bosszantó és szívet tépő.
Collinsnál nem az a lényeg, hogy hogyan ír, hanem hogy mit. Ügyesen csűri-csavarja a történetet, nagyobbrészt kiszámíthatatlanul, a fejezetek cliffhangerei pedig megállás nélkül sodorják magával az olvasót. Az Énekesmadarak és kígyók balladája nem felesleges rókabőr: kitágítja Az éhezők viadalának univerzumát, dimenziót és motivációt ad Snow karakterének, valamint helyére kerül néhány további darab az eredeti trilógia szövevényes kirakósában. Snow (vak)hite szerint megmenti Panem lakóit az önpusztítástól, valójában ő az egyetlen megpörkölődött szárnyú molylepke a lángok közt, aki soha többé nem tud újra szárnyra kapni.
