Valamikor a kilencvenes évek elején történt, hogy Michael Chabon egyszerűen nem tudott zöldágra vergődni a második regényével. Az első könyve minden reményét felülmúlóan sikeres lett: a The Mysteries of Pittsburgh-öt még egyetemistaként írta, lényegében az volt a diplomamunkája, és sejtelme sem volt róla, hogy a tanára elküldte egy ügynöknek, aki 155 ezer dollár előleget ki is brusztolt neki (miközben az elsőkönyvesek esetében az átlag olyan 7500 körül mozgott).
A könyv megjelent, sikeres lett, Chabon meg irodalmi celebstátuszba emelkedett, ami különösebben nem dobta fel. Az még kevésbé, hogy semennyit nem haladt a második könyvével: öt év alatt egy szövegszörnyet kreált, ami 1500 oldalra rúgott, de képtelen volt befejezni. Ez volt a Fountain City, és egy építész volt a hőse, aki egy tökéletes baseball-pályát akar építeni Floridában. Hogy a helyzet még nyomorultabb legyen, Chabon ügynöke utálta a sztorit, viszont mivel aláírt szerződése volt, és nem kevés pénzt markolt fel előlegként, egyszerűen nem tehette meg, hogy sutba vágja a kéziratot. Végül egy teljesen másik történetbe fogott, aminek történetesen egy olyan író lett a hőse, Grady Tripp, aki képtelen befejezni negyedik regényét, a Fenegyerekeket:
„Egyetlen családról szólt, és az aznapi állapotában kétezer-hatszáztizenegy oldalt tett ki, minden egyes oldal minimum ötször átdolgozva és átírva. És dacára az eltelt éveknek, valamint a felhasznált szavaknak, hogy feltérképezzem szereplőim szeszélyes útját a könyörtelen kék égbolton, amelyen elindítottam őket, még el sem érték a zenitet.
Nemhogy nem fejeztem be, még csak nem is láttam a végét.”
Tripp miközben a saját kéziratával hadakozik, egy isten háta mögötti főiskolán tanít kreatív írást. A történet kezdetén a felesége épp elhagyja, amin úgy különösebben meg sem lepődik. Ideje sincs nagyon filozofálgatni, hol rontotta el, mert gyors egymásutánban megérkezik az ügynöke egy transzvesztita társaságában, a szeretője közli vele, hogy teherbe esett, az egyik tanítványa, James Leer pedig lelő egy kutyát és ellop egy értékes ereklyét. Az események origójában pedig ott áll Tripp, aki tulajdonképpen mindenki elől elhallgat valamit: az ügynöke elől a befejezetlen és megfeneklett kéziratot, a felesége elől a szeretőjét, a szeretője elől az obligofóbiáját, a tanítványa elől az írói tehetetlenségét.
Nem mintha az egész sokat számítana, a szürreális események miatt Grady Tripp, ha tehetné, csak kapkodná a fejét, de legtöbbször be van állva, mint a gerely. Csak sodródik az eseményekkel, leginkább azért, mert vagy részeg, vagy be van szívva. Vagy mindkettő egyszerre. Chabon hőse így aztán társaival hamarosan egy olyan hullámvasút utasa lesz, ahol a vészfék bedöglött,
de az is lehet, hogy nem működött sosem.
A helyszín az amerikai egyetemi miliő, ahol útja dögunalmas fogadásokon és váratlan kimenetelű házibulikon át sötét kocsmákig és feszült hangulatú szédervacsorákig vezet.
Ellenpárja a zöldfülű, mégis nyilvánvalóan tehetséges James Leer, aki civilben feketeöves hazudozó, mégis olyan regényt meg novellát ráz ki a kisujjából, amelyek teljesen új vágányra terelhetik a kicsit különc, a társai által rengeteget kritizált, az öngyilkossággal kacérkodó fiút. Drámai, abszurd és iszonyú vicces szituációkba kerülnek ők ketten, a balanszot pedig Grady Tripp New York-i ügynöke, Terry Crabtree adja, akinek szakmailag szintén rosszul áll a szénája, de ez nem tartja vissza attól, hogy belevesse magát a pittsburghi éjszakába. Valahol mindannyian fenegyerekek (az eredetiben: Wonder Boys), akiket csak az motivál, hogy
valahol, valahogy megszülessen a könyv, amely majd megváltoztatja az életüket.
Családi hátterüket tekintve mindegyikük erősen terhelt: Grady és James is rég, ráadásul tragikus körülmények között elveszítették a szüleiket, gyerekkoruk traumákkal volt kikövezve, ezek az információk viszont sok esetben csak mellékesen, hanyagul odavetve jelennek meg. Chabon a legnehezebb témákat is könnyedén szövi a gyorsan pergő regény szövetébe, egy-egy félmondattal utal csak arra, hogy valami homályos vagy fájdalmas esemény történt a múltban. Chabon nem fél a bizarr, abszurd vagy akár giccses jelenetektől sem. A Fenegyerekek pont ezért egy borzasztóan vicces, és ami ennél is fontosabb, játékos, önironikus és önreflektív regény.
Az őrült kalandok mellett
Chabon ugyanis semmi másról nem ír, mint magáról az írásról és az íróságról.
Arról az energiát, idegrendszert, tehetséget, kitartást követelő folyamatról, aminek a végén senki sem garantálja a sikert, és ahol az írónak akkor is írnia kell, ha azt érzi, értelmetlen az egész. Az íróság ugyanis nem a megjelent könyvek számáról szól, hanem magáról az írásról. Hogy az író akkor is ír, amikor éppen nem ír, vagy nem azt írja, amit írni akar, vagy írás közben azokról a könyvekről fantáziál, amelyeket akkor írna, ha éppen nem az aktuális könyvét írná. Chabon definíciója szerint az írónak nagyon nincs más választása, írnia kell, és „szíve csurig van ama könyvek rettegésével és rejtélyével”, amiket hite szerint neki kell majd megírnia. És miközben a saját kreativitása fogságában vergődő Grady Tripp nyomában járunk a fűszagú, whiskygőzös pittsburghi éjszakában, jellegzetes alakok sora villan fel az alkotói rezervátumból. Ott van kapásból Grady gyerekkori hőse, a horrorszerző August Van Zorn: egyetemistaként az ő egyik novellájával akart egy nagyot villantani, amivel elismerést nem, csak Terry Crabtree barátságát nyerte el. Rajta kívül befutott írók, dörzsölt ügynökök és reménybeli fiatalok tűnnek el, majd süllyednek el valahol Tripp látóhatárán, akik „pofás hazugságok és bűzös igazságok” között csapongnak:
„Annyi pittsburghi költő hemzsegett a folyosón, hogy ha abban a pillanatban meteor törte volna át a tetőt, többé egyetlen versszak sem született volna rozsdásodó apákról, impotens acélgyárakról és a szerelem Bessemer-konverteréről.”
Chabon/Tripp pontosan ennek a világnak a része, és bármennyire is szenved miatta, tulajdonképpen soha nem is akar mást, csak ide tartozni. Chabon a teljesen őrült cselekményszál mellett és dacára ebben a könyvben többet elárul saját alkotói válságáról, kételyeiről, döccenőiről, mint azt elsőre hinnénk, és az már tényleg csak a ráadás, hogy
könyve íróként ki is lendítette a kreatív gödörből.
A Fenegyerekeket – az igazit – hét hónap alatt megírta, anélkül, hogy az ügynöke orrára kötötte volna, hogy addig is félretette a Fountain Cityt. A döntés végül Chabont igazolta: a könyv Amerikában kritikai és közönségsikert aratott, 2000-ben pedig Michael Douglas, Tobey Maguire, Frances McDormand és Robert Downey Jr. főszereplésével film is készült belőle:
