Az előzőhöz hasonlóan az új könyv is a lélekábrázolásra helyezi a hangsúlyt, és a bevezetést nem aprózza el, azonnal a dolgok közepébe vág,
egy házassági válság kellős közepére kalauzol.
Az első oldalakon a főhős és férje közötti, meglehetősen agresszív stílusban zajló párbeszéd olvasható, melynek hátterében az áll, hogy a férfi megtalálta Juli fekete füzetét, a naplót, melyben a nő házasságtörő kapcsolatát boncolgatja – a későbbiekben erről az olvasó is meggyőződhet – lehengerlő őszinteséggel.
A kiindulópont tehát egy házassági válság, és a történet előrehaladtával lassan kibontakoznak az előzmények, és feltárulnak az idáig vezető út egyes állomásai. Egészen a kötet harmadáig úgy tűnik, apa-regény kerekedik majd a szövegből, hiszen az egyes szám harmadik személyben, ugyanakkor mindvégig Juli szemszögéből mesélt történet az apa váratlan halálát igyekszik feldolgozni. A hegyre, apja egykori lakhelyére néhány napra kiköltöző nő itt még elsősorban az apa hiányával birkózik, az apa szeretetének elvesztését igyekszik feldolgozni. A szimbolikus jelenetekben és helyszínekben (hegy, elvadult őskert, vihar, a hamvak szétszórása) gazdag leírás tökéletesen ábrázolja az űrt, melyet egy apa halála képes hagyni, és azt a küzdelmet is, amit egy nő folytat a szülő emlékével. Különösen problémás ez a folyamat akkor, ha a gyászolónak a lelke mélyén fel kell ismernie, hogy imádott apja sosem volt tökéletes, és talán sohasem kapott elég szeretetet, figyelmet tőle: „…és hol voltál, amikor az első szerelmem elhagyott, és nem tudtam kibe kapaszkodni, nem volt körülöttem senki, aki megtartson, hogyan hagyhattad, hogy kihasználjanak a férfiak, hogy egyik méltatlan helyzetből sodródjak a másikba, miért nem tanítottál meg tisztelni magam, miért nem tanítottál meg szeretni önmagam, sehol nem voltál, hallod, apa, hallod, nem voltál velem, és most sem vagy itt, hogy megvigasztalj, sehol nem vagy…” Az apa elvesztése, a gyászfolyamat később háttérbe kerül, és a szöveg nagyobbik részében a már említett hűtlenség, egy nagyon szenvedélyes szerelmi kapcsolat ábrázolása veszi át a fő szólamot.
A mesék a legtöbbször nem szólnak a levegőtlenségről, a kilátástalanságról, a dühről, amivel hol magunkat, hol a másikat büntetjük reménykedve, mert ahol büntetés van, ott van feloldozás is. Gurubi Ágnes szeptember elején megjelenő regényének hősei ugyanakkor már jóval túl vannak a mese végén. Olvass bele a Másik Istenbe!
Tovább olvasokEnnek persze köze van az apa halálához, egyrészt azért, mert a viszony közvetlenül utána kezdődik, másrészt pedig azért, mert a férfi az apa egykori jóbarátja. A házasságtörő kapcsolat nem a szöveg elejét uraló egyes szám harmadik személyű narrációval tárul fel, hanem annak a fekete füzetnek a bejegyzéseiből épül, melyet Juli férje megtalál, és melyet a nő pszichiátere kérésére kezd írni. A napló részletei eleinte betétekként szúródnak az elsődleges narrációba, majd egyre jobban átveszik a főszerepet, és a regény közepétől tulajdonképpen szinte kizárólag ezek az asszociációs kapcsolatokon alapuló szemelvények alkotják a szöveget. Az automatikus írásként működő, képzettársításokkal operáló jegyzetek egyes szám második személyben szólalnak meg, voltaképpen Juli önmegszólításai.
A már-már (de azért nem teljesen) pszichoanalitikus naplóként funkcionáló szövegeknek egyik legfontosabb jellegzetessége a végletekig vitt őszinteség. Ennek egyik következménye az, hogy
a kapcsolat testi vonatkozásai kiemelt szerephez jutnak,
és a naplórészletekben a szerelemben egyáltalán nem szokatlan obszcén kifejezések sorjáznak, ezzel megmutatva, mi rejlik Juli visszafogott karaktere mögött és általában is rámutatnak arra, hogy a szerelem nagyon is testi kapcsolat, a hús, a nyál, a váladékok találkozása is. Az őszinte, sokszor durvának ható ábrázolás ráirányítja a figyelmet arra, hogy a szerelem soha nem csak szellemi és lelki kapcsolat, hanem nagyon is testi, elementáris ereje lehet benne a testi vágynak, az ösztönök elszabadulásának. Ennek a fékevesztett őszinteségnek a másik következménye egy olyan nyelv születése, melyben a trágár és az éteri olvad össze, és mely nem ritkán szinte szabadversbe fordul, a sorok tördelése is azt erősíti, hogy egyes helyeken a próza lírába csúszik át: „A sárga cipő vagy, a heroin vagy. Nem bír másra gondolni, beszivárogtál a bőre alá, megtapadtál az erei falán, nem tud másra gondolni, csak rád. Evés közben/pisálás közben/amikor mással kefél/amikor filmet néz/amikor dolgozik/amikor a gyerekeivel telefonál/amikor a bolti pénztárossal beszélget/te vagy a szájában/a szemében/a tenyerében/a nyálában/ a gecijében/te vagy az álmában/az ébrenlétében/te vagy a valaha létező összes nő/akit férfi szeretett/mindenütt ott vagy.” Juli és az ötvenes éveiben járó férfi szerelméé tehát a főszerep a második kétharmadban,
itt mindenki a körön kívülre kerül,
férje, ötéves kisfia, pszichiátere mintha időről-időre vissza szeretnének íródni a történetbe (hiszen nyilvánvalóan mind nagyon fontos meghatározói a nő életének), de ez nem sikerül, mintha a Juli egyfajta beszűkült tudatállapotban létezne, melyben nincs helye másnak, csupán az őt uralni vágyó, és egyszerre rettenetesen szerető férfinak, Igornak.
Ennek a szerelemnek a megjelenítése a szöveg elsődleges célkitűzése, és még akkor is erőteljes és hatásos, ha néhol belefut a giccsbe vagy akár a szerelemmel kapcsolatos közhelyekbe, panelekbe. Elhiteti, hogy ez egy megszállott, nagy szerelem, az a fajta, mely nem sokszor adatik meg, ha talákozunk vele egyáltalán. Az elsöprő erejű szerelem rajzát igyekszik minden eszközzel erősíteni, minél árnyaltabbá tenni, például azzal, hogy kiderül, és néhányszor mintegy megerősítésként el is hangzik, hogy ez egy zsidó származású nő és egy cigány férfi szerelme, vagy felvetődik Pán Péter és Csingiling mint párhuzamok, de ezek a plusz rétegek már nem tudnak újabb mélységet adni ennek a drámai, ellentmondásos kötődésnek. Mintha Bartis Attila A nyugalom című regényében megismert szerelmi viszony intenzitását igyekezne megragadni Gurubi Ágnes, és ez hellyel-közzel sikerül is neki. A Hemingway-idézet, melyet a kötet mottóul választ, csak a szöveg végén nyer értelmet, amikor is ez a heves, fájdalmas és nagyon intenzív kapcsolat véget ér. A zárlat aztán nagyon váratlan, hirtelen és hiányérzetet keltő: nem befejeződik, hanem hirtelen véget ér a szöveg, elvileg megoldással zárul, de a dinamika még viszi tovább, nem ér nyugvópontra ezzel a kurtának nevezhető lezárással. Nemcsak a mottó, de a súlyos és meglehetősen titokzatos cím is a végén nyeri el jelentését, az apa és a nagy szerelem egymást felcserélő volta, mindkettőjük istenítése elég magyarázat: Juli nem tesz mást apja halálakor,
mint az egyik istent cseréli másikra.
És bár fejlődésregénynek csak nagy ráhagyással lehet nevezni a szöveget, azért Juli, a főhős mintha a végére megértene valamit. Úgy tűnik, hogy a nő, akit egész életében a férfiakhoz való viszonya határozott meg, és ezek alapján határozta meg önmagát, a szöveg legvégén kiszabadul ezekből az egyszerre gyűlölt és egyszerre vágyott keretekből, felismeri és szeretni is megtanulja önmagát úgy, ahogy van.
