Gurubi Ágnes új regénye azt kutatja, amit a mesék elhallgatnak
Gurubi Ágnes
Másik Isten
Helikon, 2022, 220 oldal
-

A mesék úgy érnek véget, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ezek a szavak nevelnek minket, ebben hiszünk, hogy csak meg kell találni a másikat, és utána minden úgy marad ebben a kimerevített pillanatban. A mesék nem szólnak a változásról, arról a pillanatról, amikor egyszer csak nem ismerünk a másikra, de ami ennél rosszabb, már magunkra sem. Amikor keresni kezdjük az összes valaha volt önmagunkat, remélve, hogy mint egy fura kirakóban, megtaláljuk köztük az igazit. A mesék nem szólnak a levegőtlenségről, a kilátástalanságról, a dühről, amivel hol magunkat, hol a másikat büntetjük reménykedve, mert ahol büntetés van, ott van feloldozás is.

Gurubi Ágnes szeptember elején megjelenő (de már előrendelhető) regényének hősei már jóval túl vannak a mese végén. Egyikük sem érti, mi történik, mind azt várják, hogy feketén-fehéren megmutatkozzon előttük az igazság, mint egy isteni kinyilatkoztatás. Pedig mindenkinek megvan a maga igazsága, ami itt felszabadít, ott sebeket ejt, de kimondva, leírva, kibeszélve, világgá kiáltva mégis enged tovább menni, és talán ez a legtöbb, amit remélhetünk.

Gurubi Ágnes: Másik Isten (részlet)

Ilyenkor már nincsenek kirándulók. Juli nem számít arra, hogy bárkivel találkozik a túraútvonalon, ami a nagyapja meg az apja emlékével forrt össze. Ahányszor a nyaralóban jártak, szinte mindig eltöltöttek pár órát az erdőben. Még ha esett az eső, akkor is. Miután meghalt a nagyapja, Juli az apjával kirándult, kamaszkorában pedig egyedül bóklászott, általában szerelmi bánatában, leszakított egy-egy akácágat, és reménykedve tépkedte a leveleket, hogy utoljára a szeretlek maradjon az egyetlen kis levél az ág végén. Most sem siet sehova, ráérősen kaptat felfelé fehér hosszú ujjú ingben és vászonnadrágban. Néha megreccsen egy ág a lába alatt, hallja, ahogy az erdő él, lélegzik. Nem ijed meg, ha mocorgást hall, egyedül a vaddisznóktól tart, ezért résen van, azt akarja, hogy legyen a keze ügyében egy bot, ha szükség lenne rá. Kiér a tisztásra, ami félúton van a nyaraló és a kápolna között. Megáll. Tekintete összetalálkozik egy őzével. Egyikük sem mozdul, majd az őz hirtelen megiramodik és eltűnik az erdőben. Juli továbbmegy. Megbotlik egy fa gyökerében. Elvágódik. Lassan felkászálódik. Felhúzza a nadrágszárát, a térdét nézi, ami lehorzsolódott. Továbbmegy. Cseperegni kezd az eső. Felnéz az égboltra. Sötét felhők gyülekeznek. Ne, csak ezt ne, kérlek, istenem, ha már idáig eljutottam, ne küldj rám vihart, mondja magában. Szedni kezdi a lábát, megint elbotlik, de nem esik el. Közben azon imádkozik, hogy épségben a kápolnához érjen, ne csapjon bele a villám, ne törje ki a nyakát, bár annak is örülne, ha nem ázna szét,

ha a naplementében elszórhatná az apja hamvait, ahogyan azt elképzelte.

De valahogy a romantikus érzések elkerülik, egyre dühösebben megy előre, nem tud szabadulni a dühtől, attól a dühtől, ami vele van születése óta, ami koloncként lóg a nyakában, ami évtizedek óta megbéklyózza, mint egy nyakra tekeredett köldökzsinór, a saját dühe fojtogatja, mázsás súlyként húzza le, megy a fehér ingben, azt gondolta, ez alkalomhoz illő lesz, bár hamvakat még soha nem szórt el, a nagyszülei a Kozma utcai izraelita temetőben nyugszanak, nem is érti, miért nem oda temettette el az apját. Most már nemcsak szemerkél az eső, hanem zuhog, egyre nagyobb cseppekben, szakadó eső áztatja a poros utat, Juli csak megy, a fehér ruha egyre koszosabb rajta, sárfoltok a térdén, az ingujján, az emelkedőn a fák gyökereibe kapaszkodik, többször térdre rogy, mint egy elhagyott menyasszony, úgy néz ki, de ő csak megy és átkozódik magában, mondd, hol voltál, hol voltál, amikor szükségem lett volna rád, amikor elmentünk osztálykirándulásra elsőben a Balatonhoz, és kiderült, hogy csak én nem tudok úszni, mert nem tanítottál meg, hol voltál, amikor tizenkét évesen tüdőgyulladásom volt, három hétig feküdtem otthon, te pedig egyszer sem látogattál meg, hol voltál, amikor két napig vártalak az ajtóban a bőröndön ülve, és azt hajtogattam anyának, hogy biztosan jönni fogsz, mert megígérted, és elviszel sátorozni, és horgászni fogunk, úgy, ahogy régen, ehelyett valamelyik aktuális nőddel hetyegtél a Tiszán, és hol voltál, amikor az első szerelmem elhagyott, és nem tudtam kibe kapaszkodni, nem volt körülöttem senki, aki megtartson, hogyan hagyhattad, hogy kihasználjanak a férfiak, hogy egyik méltatlan helyzetből sodródjak a másikba,

miért nem tanítottál meg tisztelni magam,

miért nem tanítottál meg szeretni önmagam, sehol nem voltál, hallod, apa, hallod, nem voltál velem, és most sem vagy itt, hogy megvigasztalj, sehol nem vagy, rohadj meg, hallod, még a hamvaidat is nélküled kell elszórjam, hogyan gyászoljalak el, amikor soha nem voltál az enyém.

Artikulálatlanul üvölteni kezd, mintha egy farkas vonyítana, leveti a hátizsákot a sárba, mindene viszket az izzadságtól, koszos ruhája a bőrére tapad, toporzékol és átkozódik, az erdőből rég kijutott, látja a kápolna tetejét, nem érdekli, hogy a viharban, az esőben nem tanácsos nekivágni az utolsó szakasznak, ahol a sziklákba kapaszkodva juthat el a hegytetőre, nem érdekli, hogy bármelyik pillanatban megcsúszhat a lába, most már nincs visszaút, minden erejét összeszedve húzza fel magát a sziklákon, a lábával kitámaszt, a kezével kapaszkodik, tolja magát felfelé, a kövek szegélye sebet üt a tenyerén. Az eső elállt. A zivatarnak is vége, de Juli ezt észre sem veszi. Holtfáradtan rogy le a hegytetőn.

Megérkezett.

Az órájára néz. Este nyolc. Vöröslik az ég alja. Bíborvörös. Mindjárt lemegy a nap. Leveszi az inget, a nadrágot. Egy sziklára teríti a ruháit, hogy megszáradjanak. A hátizsákból kiveszi a plédet. Bugyiban és melltartóban a pokrócra ül. Az égbolt olyan, mintha fél órával ezelőtt nem történt volna semmi, mintha az egész vihar Juli képzeletében játszódott volna le. Megtapogatja a hátizsák alján a pulóvert, nem vizes, megkönnyebbül. Előhalássza a dobozkát. Maga mellé teszi. Felhúzott lábakkal ül egy ideig a kápolna előtt, majd pár lépést tesz a szikla felé. Kinyitja a dobozt, becsukja a szemét, belemarkol a hamuba, és egyre csak szórja a mélybe. Meghinti a hegyet az apja hamvaival, azok meg úgy szállingóznak, mint a hópelyhek. Legszívesebben ő is az apja hamvaival együtt szárnyalna, arra vágyik, hogy belekapjon a szél a testébe, ő is, mint Icarus, a nap felé akar repülni, hirtelen megszédül, kőmorzsalék zuhan a szakadékba, kinyitja a szemét, ijedten hátralép.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Mit gondol az író az olvasók országában? Aki válaszol: Gurubi Ágnes

Érdekel minket, hogy a hazai szerzők hogyan látják irodalom és közélet kapcsolatát, de nem aktuál- és pártpolitikai törésvonalak mentén, hanem eggyel általánosabb nézőpontból, ezért összeállítottunk és elküldtünk nekik egy kérdéssort.

...
Nagy

Gurubi Ágnes: Régóta bolygat az anyai nagymamámnak a múltja

Idén már hetedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Lassan hagyomány, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Ezúttal Gurubi Ágnes mesélt az első kötetig vezető útról. 

...
Podcast

Gurubi Ágnes: Azt éreztem, hogy ezt egyszerűen muszáj végigcsinálnom [PODCAST]

Szív utca című regényében a családja történetét meghatározó transzgenerációs mintákat, hatásokat dolgozza fel Gurubi Ágnes. A kötetbemutatóra a Margó Irodalmi Fesztiválon került sor, ahol a szerző Orvos-Tóth Noémivel beszélgetett.

Polc

Donatella Di Pietrantonio: Meg akartam érteni a szeretethiány következményeit

...

Veres Attila Magyarországai nem jó helyek az életre

...

Negyven év után egy padláson bukkantak rá Czene Béla festményeire

...

Az igazi író élet-halál vitára készteti az igazi olvasókat

...
A hét könyve
Kritika
Az egykori irodalmi botrányhős bámulatosan burjánzó trilógiát írt a komplett francia társadalomról és undergroundról
...
Szórakozás

„Egy ügynök, aki feldob” – Pajor Tamás

„Nem vagyok Frank Zappa, nem vagyok Franz Kafka / budai srác vagyok, bejárok Franzstadtba” – suttogja A keskeny úton című szerzeményében Pajor Tamás, aki a foglalkozását firtató kérdésemre dalszerzőként, prédikátorként, performerként, metafizikai munkásként és talpas gondolkodóként írja körül magát. Hívhatnánk persze szózenésznek is, hiszen a stand-upból, versből és a slam poetryből egy nyomokban Rejtő és Bereményi világára is emlékeztető, viszont csak rá jellemző előadói nyelvet alkotott.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

2022 legjobb könyvei: 50-41.

Az év vége a számvetés ideje, így teszünk mi is: novemberben húztunk egy határt, és elkezdtük összegyűjteni a kedvenc olvasmányainkat. Szépirodalmi listánk szubjektív, és csak azokból válogattunk, amelyeket olvastunk, és amelyek megérintettek, felráztak, elgondolkodtattak, megnevettettek, megleptek minket. Így olvastunk mi 2022-ben.

...
Nagy

Heather Morris: Tartozunk a holokauszt túlélőinek azzal, hogy elmeséljük a történetüket

Heather Morrisnak az utóbbi években több holokauszt-témájú regénye is megjelent, és mindegyik kötetet túlélőkkel készült beszélgetések és kutatások alapozták meg. Az auschwitzi tetováló szerzőjével új könyveinek háttértörténetéről beszélgettünk, ő pedig mesélt az általa megismert túlélők bátorságáról, bűntudatáról, és azokról a nehéz emlékekről, amiket kötelességünk elmesélni az utókornak.

...
Kritika

A majdnem-élet receptje: egyedülálló anya reménytelen szerelemmel

A siker fokmérője ma a karrier és a boldog - kétszülős - családi élet. De mi van azokkal, akiknek egyik sem adatik meg? Bendl Vera első felnőtteknek szóló regényében nekik ad hangot: a nagy büdös semmiben lebegés állapotának, amit szeretünk átmenetinek hinni, de van, hogy nem lesz jobb. És a semminél már egy reménytelen szerelem is jobb. A Majdnem negyven a hét könyve. 

...
Nagy

A rómaiak is züllésről panaszkodtak, amikor a tekercseket felváltotta a lapozható könyv

A Papirusz számtalan ókori anekdotán és történelmi emléken keresztül elvezet az egyiptomi papiruszkészítő műhelyektől az alexandriai könyvtáron át a római rabszolgák másolóműhelyeiig. Hét érdekességet választottunk ízelítőül az ókori könyvek világából.

...
Nagy

Mohamed Mbougar Sarr az irodalom labirintusáról írt, és közben beleveszett a saját regényébe

Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író akarata ellenére is szimbólummá vált: 31 évesen, első fekete-afrikai szerzőként nyerte el a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Paradox módon azzal, hogy neki ítélték a díjat, mintha belépett volna a saját regényének világába, amelyben az irodalmi elitet és intézményrendszert figurázta ki.

...
Nagy

Veres Attila: Igazából már csak a törvények és a pénz fog össze minket

A valóság helyreállítása és a The Black Maybe megjelenése apropójából beszélgettünk a humor szerepéről a feszültségépítésben, a kísérletező történetmesélő formákról, a sírkertszerű Magyarországról, reményről és reménytelenségről. Végül még olvasnivalót is ajánlott. Interjú.