Gurubi Ágnes új regénye azt kutatja, amit a mesék elhallgatnak
Gurubi Ágnes
Másik Isten
Helikon, 2022, 220 oldal
-

A mesék úgy érnek véget, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ezek a szavak nevelnek minket, ebben hiszünk, hogy csak meg kell találni a másikat, és utána minden úgy marad ebben a kimerevített pillanatban. A mesék nem szólnak a változásról, arról a pillanatról, amikor egyszer csak nem ismerünk a másikra, de ami ennél rosszabb, már magunkra sem. Amikor keresni kezdjük az összes valaha volt önmagunkat, remélve, hogy mint egy fura kirakóban, megtaláljuk köztük az igazit. A mesék nem szólnak a levegőtlenségről, a kilátástalanságról, a dühről, amivel hol magunkat, hol a másikat büntetjük reménykedve, mert ahol büntetés van, ott van feloldozás is.

Gurubi Ágnes szeptember elején megjelenő (de már előrendelhető) regényének hősei már jóval túl vannak a mese végén. Egyikük sem érti, mi történik, mind azt várják, hogy feketén-fehéren megmutatkozzon előttük az igazság, mint egy isteni kinyilatkoztatás. Pedig mindenkinek megvan a maga igazsága, ami itt felszabadít, ott sebeket ejt, de kimondva, leírva, kibeszélve, világgá kiáltva mégis enged tovább menni, és talán ez a legtöbb, amit remélhetünk.

Gurubi Ágnes: Másik Isten (részlet)

Ilyenkor már nincsenek kirándulók. Juli nem számít arra, hogy bárkivel találkozik a túraútvonalon, ami a nagyapja meg az apja emlékével forrt össze. Ahányszor a nyaralóban jártak, szinte mindig eltöltöttek pár órát az erdőben. Még ha esett az eső, akkor is. Miután meghalt a nagyapja, Juli az apjával kirándult, kamaszkorában pedig egyedül bóklászott, általában szerelmi bánatában, leszakított egy-egy akácágat, és reménykedve tépkedte a leveleket, hogy utoljára a szeretlek maradjon az egyetlen kis levél az ág végén. Most sem siet sehova, ráérősen kaptat felfelé fehér hosszú ujjú ingben és vászonnadrágban. Néha megreccsen egy ág a lába alatt, hallja, ahogy az erdő él, lélegzik. Nem ijed meg, ha mocorgást hall, egyedül a vaddisznóktól tart, ezért résen van, azt akarja, hogy legyen a keze ügyében egy bot, ha szükség lenne rá. Kiér a tisztásra, ami félúton van a nyaraló és a kápolna között. Megáll. Tekintete összetalálkozik egy őzével. Egyikük sem mozdul, majd az őz hirtelen megiramodik és eltűnik az erdőben. Juli továbbmegy. Megbotlik egy fa gyökerében. Elvágódik. Lassan felkászálódik. Felhúzza a nadrágszárát, a térdét nézi, ami lehorzsolódott. Továbbmegy. Cseperegni kezd az eső. Felnéz az égboltra. Sötét felhők gyülekeznek. Ne, csak ezt ne, kérlek, istenem, ha már idáig eljutottam, ne küldj rám vihart, mondja magában. Szedni kezdi a lábát, megint elbotlik, de nem esik el. Közben azon imádkozik, hogy épségben a kápolnához érjen, ne csapjon bele a villám, ne törje ki a nyakát, bár annak is örülne, ha nem ázna szét,

ha a naplementében elszórhatná az apja hamvait, ahogyan azt elképzelte.

De valahogy a romantikus érzések elkerülik, egyre dühösebben megy előre, nem tud szabadulni a dühtől, attól a dühtől, ami vele van születése óta, ami koloncként lóg a nyakában, ami évtizedek óta megbéklyózza, mint egy nyakra tekeredett köldökzsinór, a saját dühe fojtogatja, mázsás súlyként húzza le, megy a fehér ingben, azt gondolta, ez alkalomhoz illő lesz, bár hamvakat még soha nem szórt el, a nagyszülei a Kozma utcai izraelita temetőben nyugszanak, nem is érti, miért nem oda temettette el az apját. Most már nemcsak szemerkél az eső, hanem zuhog, egyre nagyobb cseppekben, szakadó eső áztatja a poros utat, Juli csak megy, a fehér ruha egyre koszosabb rajta, sárfoltok a térdén, az ingujján, az emelkedőn a fák gyökereibe kapaszkodik, többször térdre rogy, mint egy elhagyott menyasszony, úgy néz ki, de ő csak megy és átkozódik magában, mondd, hol voltál, hol voltál, amikor szükségem lett volna rád, amikor elmentünk osztálykirándulásra elsőben a Balatonhoz, és kiderült, hogy csak én nem tudok úszni, mert nem tanítottál meg, hol voltál, amikor tizenkét évesen tüdőgyulladásom volt, három hétig feküdtem otthon, te pedig egyszer sem látogattál meg, hol voltál, amikor két napig vártalak az ajtóban a bőröndön ülve, és azt hajtogattam anyának, hogy biztosan jönni fogsz, mert megígérted, és elviszel sátorozni, és horgászni fogunk, úgy, ahogy régen, ehelyett valamelyik aktuális nőddel hetyegtél a Tiszán, és hol voltál, amikor az első szerelmem elhagyott, és nem tudtam kibe kapaszkodni, nem volt körülöttem senki, aki megtartson, hogyan hagyhattad, hogy kihasználjanak a férfiak, hogy egyik méltatlan helyzetből sodródjak a másikba,

miért nem tanítottál meg tisztelni magam,

miért nem tanítottál meg szeretni önmagam, sehol nem voltál, hallod, apa, hallod, nem voltál velem, és most sem vagy itt, hogy megvigasztalj, sehol nem vagy, rohadj meg, hallod, még a hamvaidat is nélküled kell elszórjam, hogyan gyászoljalak el, amikor soha nem voltál az enyém.

Artikulálatlanul üvölteni kezd, mintha egy farkas vonyítana, leveti a hátizsákot a sárba, mindene viszket az izzadságtól, koszos ruhája a bőrére tapad, toporzékol és átkozódik, az erdőből rég kijutott, látja a kápolna tetejét, nem érdekli, hogy a viharban, az esőben nem tanácsos nekivágni az utolsó szakasznak, ahol a sziklákba kapaszkodva juthat el a hegytetőre, nem érdekli, hogy bármelyik pillanatban megcsúszhat a lába, most már nincs visszaút, minden erejét összeszedve húzza fel magát a sziklákon, a lábával kitámaszt, a kezével kapaszkodik, tolja magát felfelé, a kövek szegélye sebet üt a tenyerén. Az eső elállt. A zivatarnak is vége, de Juli ezt észre sem veszi. Holtfáradtan rogy le a hegytetőn.

Megérkezett.

Az órájára néz. Este nyolc. Vöröslik az ég alja. Bíborvörös. Mindjárt lemegy a nap. Leveszi az inget, a nadrágot. Egy sziklára teríti a ruháit, hogy megszáradjanak. A hátizsákból kiveszi a plédet. Bugyiban és melltartóban a pokrócra ül. Az égbolt olyan, mintha fél órával ezelőtt nem történt volna semmi, mintha az egész vihar Juli képzeletében játszódott volna le. Megtapogatja a hátizsák alján a pulóvert, nem vizes, megkönnyebbül. Előhalássza a dobozkát. Maga mellé teszi. Felhúzott lábakkal ül egy ideig a kápolna előtt, majd pár lépést tesz a szikla felé. Kinyitja a dobozt, becsukja a szemét, belemarkol a hamuba, és egyre csak szórja a mélybe. Meghinti a hegyet az apja hamvaival, azok meg úgy szállingóznak, mint a hópelyhek. Legszívesebben ő is az apja hamvaival együtt szárnyalna, arra vágyik, hogy belekapjon a szél a testébe, ő is, mint Icarus, a nap felé akar repülni, hirtelen megszédül, kőmorzsalék zuhan a szakadékba, kinyitja a szemét, ijedten hátralép.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Mit gondol az író az olvasók országában? Aki válaszol: Gurubi Ágnes

Érdekel minket, hogy a hazai szerzők hogyan látják irodalom és közélet kapcsolatát, de nem aktuál- és pártpolitikai törésvonalak mentén, hanem eggyel általánosabb nézőpontból, ezért összeállítottunk és elküldtünk nekik egy kérdéssort.

...
Nagy

Gurubi Ágnes: Régóta bolygat az anyai nagymamámnak a múltja

Idén már hetedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Lassan hagyomány, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Ezúttal Gurubi Ágnes mesélt az első kötetig vezető útról. 

...
Podcast

Gurubi Ágnes: Azt éreztem, hogy ezt egyszerűen muszáj végigcsinálnom [PODCAST]

Szív utca című regényében a családja történetét meghatározó transzgenerációs mintákat, hatásokat dolgozza fel Gurubi Ágnes. A kötetbemutatóra a Margó Irodalmi Fesztiválon került sor, ahol a szerző Orvos-Tóth Noémivel beszélgetett.

Polc

Csak a dzsungel van Závada Péter új verseskötetében

...

Alice Munro novelláiban a takaros előkertek mögött mindig ott a titok, a temetetlen múlt

...

Elveszve, mégis megtartva – Tompa Andrea új regényében a történelem fehér foltokkal büntet

...

Az embermentő labdarúgó ‒ dédunokája írt könyvet a válogatott első gólszerzőjéről

...
A hét könyve
Kritika
A Tél Szokcsóban nem a beteljesülés regénye, hanem az áthidalhatatlan távolságoké
...
Panodyssey

Borda Réka: Hová lettek a tárgyak az irodalomból? [Tárgydilemmák]

"A szépirodalom persze az ember, nem a környezet nagy kérdéseit taglalja – mindazonáltal környezetünk nemcsak hogy nem elhanyagolható, hanem sok esetben minket meghatározó dolgok összessége, amelyek funkcióval való megtöltése képes színesíteni, mélységgel megtölteni az irodalmi alkotásokat. Elvégre tárgyaink és tereink mi magunk vagyunk: nincs civilizáció, ha mi, emberek nem alakítjuk környezetünket." Borda Réka Tárgydilemmák című esszésorozatának következő részében azt vizsgálja, hogyan és miért hiányzik a materialitás irodalmunkból.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

A Dreherek sikertörténetét csak az államosítás tudta megakasztani

A Dreher bejáratott márkanév Magyarországon, a mögötte meghúzódó család- és cégtörténet pedig legalább annyira színes, szerteágazó és fordulatokkal teli, mint az elmúlt durván kétszáz év magyar történelme. Iglódi Csaba első regénye, a Dreher-szimfónia négy tételben meséli el az egymást követő generációk felemelkedését.

...
Nagy

Gurubi Ágnes: Kőr Dáma

Gurubi Ágnes a Szív utca című regényével 2021-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Volt értelme megőrülni című tárcasorozatának ez a harmadik része.

...
Kritika

Levélfolyamból bontakozik ki a Kner család megrázó és felemelő története

A magyar történelem egyik legtragikusabb korszaka elevenedik meg a Magvetőnél megjelent könyv lapjain, és a családregényszerű szövetet kirajzoló epizódok arról győznek meg, hogy kivételes szellemi és érzelmi kohézió fogta össze a Kner család egymást követő nemzedékeit.

...
Nagy

Pléh Csaba életútja a soha el nem fogyó kíváncsiság története

 A pszichológus-nyelvész a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában most megjelent Árnyak lapjain saját élettörténetét, tudományos pályafutását, és ezen keresztül a korszak pszichológiai és a nyelvészeti tudományos világát is bemutatja, miközben annak kiemelkedő alakjairól (munkatársairól, barátairól) is portrékat rajzol.

...
Nagy

Pam Jenoff a Covid alatt értette meg, hogyan változhat meg radikálisan az élet egy másodperc alatt

Pam Jenoff a kilencvenes évek közepén Krakkóban kezdett el dolgozni diplomataként, ahol többek között a holokauszttal kapcsolatos ügyeken, a zsidó tulajdon visszaállításán dolgozott. Szoros kapcsolat alakult ki közte és az idős túlélők között, történelmi fikciós regényeit a tőlük hallott történetek inspirálják. Interjú.

...
Nagy

Behrouz Boochani: Kurd vagyok. Az ellenállás az identitásom része

Behrouz Boochani iráni kurd újságíróként dolgozott, mikor menekülni kényszerült, majd illegális bevándorlóként éveket töltött embertelen körülmények között egy ausztrál börtöntáborban. A Margó előtt beszélgettünk a kurd ellenállásról, az iráni tüntetésekről, a börtöntábor rendszeréről, kontrollról és migrációról is. Interjú.