„A világ egy hidegvizes medence” – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel

„A világ egy hidegvizes medence” – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel

Elena Ferrante Nápolyi regényeit idéző atmoszféra és történetvezetés jellemzi A tó vize sohasem édes című könyvet, bár ezúttal nem Nápoly, hanem egy Róma környéki kisváros a helyszín, ahol a fiatal főhős-elbeszélő története zajlik. Az olasz Giulia Caminito kötete valódi coming of age sztori, a szokásosnál is nehezebb, küzdelmesebb fajtából. A felnőtté válás önmagában is fájdalmas folyamatát itt a szegénység, a társadalmi különbségek, az apa rokkantsága, néhány tragikus haláleset és az ezekhez kapcsolódó gyász is árnyalja, de a szokásos kellékek azért jelen vannak: az első szerelem, a barátok árulása, az iskolai sikerek és kudarcok. A nehezített pályán történő felnövekvés egy kislányból nővé érő, lángolóan vörös hajú főhős története, aki a benne lakozó düh és elszántság elegyéből tüzeket gyújt maga körül, amerre jár.

Fotó: Luca di Benedetto/Park Kiadó

Kolozsi Orsolya | 2023. szeptember 20. |
giulia caminito
A tó vize sohasem édes
Ford. Lukácsi Margit, Park, 2023, 348 oldal
Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes könyv

Már a nyitóképben megjelenik az a hatalmas és kétségbeesett erő, mely a társadalmi igazságtalanság, a megalázottság miatt felgyülemlett dühből táplálkozik, s mely a regény különböző pontjain, emlékezetes jelenetekben tér majd vissza. Az első oldalakon még nem a főhőst látjuk, hanem az anyját, aki egy római hivatal szociális előadója előtt rendez jelenetet végső kétségbeesésében, hiszen bár rokkant férjével és négy gyerekével egy húsz négyzetméteres külvárosi szuterénben húzza meg magát, a hivatalok teljes érzéketlenséget mutatnak az ügyében. Bár nem ő a kötet főhőse, mégis a történet egyik legfontosabb figurája, a megtestesült erő, a gyermekeiért bármilyen áldozatra kész, elrettenthetetlen anya,

aki ugyanakkor annyira domináns, hogy szinte lehetetlen mellette normálisan felnőni.

Az anya-lánya kapcsolat a regény egyik fontos dimenziója, melyben egy meglehetősen ambivalens viszony rajzolódik ki. Az én-elbeszélő nagyon sok mindenben hasonlít az anyjára, külsőségekben legalábbis mindenképp: „Én vagyok ő kicsiben, ő pedig én nagyban: ugyanaz a vörös üstök, ugyanaz a sároszöld szem, ugyanaz a tehetségtelenség az egymáshoz illő színek megtalálásában; ugyanúgy képtelenek vagyunk szűk pohárból inni; ugyanolyan szeplős az orrunk”. A fizikai hasonlóság ellenére az elbeszélő szeretne minél kevésbé hasonlítani az anyjához, akit folyamatosan elutasít, sőt szégyell is, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a zilált, rossz körülmények között élő családot ő tartja el és ő tartja meg. Antonia emlékezetes alakja a regénynek, rendkívül harcias és határozott nő, aki erőn felül teljesít, és a rokkant férje helyett is hordja a nadrágot:

„Anyánk olyan, mint egy képregényhős, mint Anna Magnani a filmvásznon, a harcos anya, aki nem hátrál meg, aki mindenkit elhallgattat.”

Nemcsak a karakteres anya, de a lány is hozzájárul ahhoz, hogy erős jelenetekben nem lesz hiány a történetben, ezek némelyike annyira sokkoló, hogy szinte kiugrik a szövegből és nagyon nehezen felejthető képként marad meg az olvasó emlékezetében. Ezek közül a legtöbbnek a már említett kilátástalanság, megalázottság és düh a mozgatórugója. Ilyen például az, amikor a főhős összetöri egy fiú térdeit egy teniszütővel, amikor felgyújt egy házat, vagy amikor majdnem belefojtja egy barátját a regényben fontos szimbólumként és valós helyszínként is visszatérő éjszínű tóba. Sötét, erőszakos képek, tomboló erő egy fiatal lányban, aki a hétköznapokban egyébként kifejezetten csendes, visszahúzódó és halk szavú. Ritkán elszabaduló, de akkor megzabolázhatatlan indulatai éppen azokból az elfojtásaiból következnek, melyeket bizonytalansága, kishitűsége és értéktelenségének érzete okoz.

Fel-fellángoló erőszakossága mögött valójában egy összetört, sokat gúnyolt és rosszul szeretett ember bújik meg,

olyasvalaki, aki csak nagyon nehezen illeszkedik be a társas környezetbe, egyrészt anyagi helyzete, másrészt személyisége miatt: „Ez az új iskola az első pillanatban kiöklendez engem, mint egy lejárt szószt, kiolvadt mirelitet, de én csak azért is maradok, és horgonyt vetek, lyukas hátizsákommal, füzetekből összetákolt határidőnaplómmal, lázadok és versenybe szállok, ha harcteret látok, masírozni kezdek”. Egy olyan ember, aki nagyritkán kibomló őrületei, ahogyan ő nevezi „skizoid túlkapásai” ellenére egy nagyon is magányos, szemlélődő, a vele történtekre folyamatosan reflektáló lény, aki keresi és próbálja megérteni, hogy ki is valójában, és azt is gyakran elképzeli, ki lehetne, ha nem a saját a családjába születik. A család számára ugyanis nem melegség, nem biztonság, sokkal inkább egyfajta lehúzó erő, annak ellenére, hogy egyértelmű, ez a sokat bírált és lenézett kis közösség nagyon sokszor meg is tartja őt.

A névtelen lány (mindössze egyszer, egy levél aláírásában találkozunk a nevével) önvizsgálata során folyamatosan metaforákat keres, képekben igyekszik megragadni saját lényegét, és önmagát többek között „papírhulladéknak”, „tönkrement üveggolyónak”, „hiányzó szócikknek”, „ronda kis gilisztának” vagy „meg nem gyújtott viaszgyertyának” nevezi. Ugyanígy, metaforikus képek segítségével próbálja megfogni a körülötte élők legfontosabb attribútumait is, akiket nagyon jól megfigyel, de akikkel akadozó kapcsolatokat alakít ki, hiszen nehezen érti a barátságok és a szerelem dinamikáját. A regény szereplői kivétel nélkül az ő perspektívájából válnak láthatóvá,

a nyegle szépfiú, az árulóvá váló első szerelem, a kegyeit kéretlenül osztogató, tragikus sorsú barátnő,

majd a később megtalált, egyetlen, igazi barát ugyanolyan mélységeket kapnak, mint a családtagok, elsősorban az anya és a báty.

Az elbeszélő figyelme persze elsősorban önmagára összpontosul, mert folyamatosan érzi ‒ a tizennyolcadik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen pedig megvilágosodásszerűen jön rá ‒, hogy senki nem érti őt, senki nem tudja, ki ő valójában. A szimbolikus, a felnőtt életbe átvezető rítus ‒ melyet egyébként hihetetlenül kellemetlennek és kényelmetlennek érez ‒ ébreszti rá legtöbbünk félelmére, hogy valójában, igazi lényünkkel láthatatlanok vagyunk mások számára. De nem von le igazán komoly, végleges következtetéseket, hiszen a körülmények, az emberek, a kapcsolatok napról napra változnak körülötte, azt tapasztalja, hogy a barátok pillanatok alatt válhatnak halálos ellenségekké,

de meg is halhatnak, mielőtt bocsánatot lehetne kérni tőlük. 

A felnőtté válás fizikai és pszichés változásainak ábrázolása és részletezése mellett a szöveg olyan fontos problémákra is reflektál, mint a társadalmi különbségek, a szegények-gazdagok világának átjárhatatlansága, a megoldatlan szociális problémák, az öngyilkosság és a halálos betegséghez, a halálhoz való viszony. A főhős embert próbáló kihívások közepette nő fel, megtapasztalja a szerelmet, az árulást, a barátság élményét, küzd lelkifurdalással, szégyennel, gyásszal és a bensőjét mardosó dühvel, miközben igyekszik meghatározni önmagát, megkeresni a saját helyét a kaotikus és igencsak sötét színekkel festett világban. Időről időre meg is találja, sőt, a regény egy pontján kifejezetten, felhőtlenül boldog, akkor kiáltja a világba, hogy „a tó vize mindig édes”, de aztán visszazuhan a megszokott gyötrelmek és nehézségek közé, és marad önmagát selejtnek érző, a barátját gyászoló, a szerelmet elmulasztó, az életben elindulni nem tudó lány, aki az utolsó részben ismét felszabadítja a kudarcai, bukásai és félelmei között életre kelt démont, de ezúttal nem a tűz, hanem a víz, a valóságban sohasem édes víz erejével.

A regény írójával, Giulia Caminitóval Czakó Zsófia beszélget a PesText Fesztiválon szeptember 29-én 18 órakor a Három Hollóban. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Elena Ferrante hőse hazugsággal lázad a felnőttek képmutató világa ellen

Elena Ferrante új regényének első mondata többszörösen traumatikus a kamasz narrátor számára, aki megtapasztalja, a felnőtté válás útja programszerű hazugságokkal van kikövezve. A felnőttek hazug élete a hét könyve.

...

Még mindig nem tudjuk, kicsoda Elena Ferrante

...

Donatella Di Pietrantonio: Meg akartam érteni a szeretethiány következményeit

Halásznegyed című regényében folytatja Az elveszett lány testvérpárjának történetét Donatella Di Pietrantonio. Az olasz íróval a kimondott szó súlyáról, az illúziómentes gyerekkorról és édesanyja lámpafényes felolvasásairól is beszélgettünk.

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

A depresszió bárkit magával ránthat – megnéztük a Bruce Springsteen-filmet

A depresszió bárkit magával ránthat – megnéztük a Bruce Springsteen-filmet

A Szabadíts meg az ismeretlentől életrajzi film nem karaokeparti, hanem megrázó vallomás az összeomlásról.

Szerzőink

Kolozsi Orsolya
Kolozsi Orsolya

A diktatúra árnyékai között is lehet varázslatos a gyerekkor

Bakó Sára
Bakó Sára

Visky András: Ez a regény az élők feltámadásáról szól

Polc

Az egyetem maga a Pokol - R. F. Kuang új filozófiai horrorja

...

Lesújtó számok: már csak 40 másodpercig tart a figyelmünk a digitális térben?

...

Babarczy Eszter az apja halálának értelmezésével saját magához kerül közelebb

...

Az űrből nézve az élet csak apró dráma a világegyetemben

...
A hét könyve
Kritika
A szabadság pénzbe kerül, főleg akkor, ha egy anyát bántalmaznak
Visky András: Ez a regény az élők feltámadásáról szól

Visky András: Ez a regény az élők feltámadásáról szól

Visky András új könyve „körbeöleli” a Kitelepítést.