„Erdősnek van ez a heppje, hogy olyan dolgokról ír, amelyek mindenkit foglalkoztatnak, és amelyekről (jobb esetben) mindenkinek van véleménye” – fogalmaztuk meg több mint 10 éve a szerzőről, aki akkor az Ezt is el lapjain az elmúlt évek talán legjobb közéleti verseivel jelentkezett. Azóta kísérhettük már biciklis futárként Budapest utcáin (könnyei), legutóbbi kötete, az Eltérő tartalom pedig az elmúlt időszak fontosabb eseményeire, például a háborúra is reflektál (itt beleolvashatsz).
Ennek fényében nem meglepő, hogy a Kalocsa is a minket körülvevő realitásból építkezik (itt mutattunk egy részletet). Van itt minden: a mérgező munkakörnyezettől a hazudozó nős férfin és a méltatlan kórházi bánásmódon át a hétköznapi elmebajig. De hogy kerül a képbe Lali, a mókás, de némi gyilkolászástól sem visszariadó űrlény? És miért gyűlöli a pesti népség az ufókat?
Regényt írt a költő?
Nagy meglepődéssel fogadtuk a hírt 2025 elején, hogy érkezik Erdős Virág első regénye, és ugyan tényleg ezzel a műfaji megjelöléssel került a könyv a boltok polcára, távolról sem szokványos prózával van dolgunk. Elég egy pillantást vetnünk a borítóra, máris nyilvánvalóvá válik, hogy ez valami egészen más, mint amire általában a Magvető kiadványaitól számíthatunk. A letisztult, védőborítóval ellátott kötetekkel szemben a Kalocsa kívül-belül inkább gyerekkönyvre emlékeztet.
Bár a népi motívumra szórt pirospaprika – nem véletlenül – kicsit véres hatást kelt.
A sztori maga játékosan, meseszerűen indul: Lili és hűséges védelmezője, Lali az űrben lebegnek, a lány „szíve fölött hímzett kalocsai rózsa” – egy távoli kisbolygóról Budapestre igyekeznek. Hamar kiderül azonban, hogy „milyen kurvára bonyolult” elmondani ezt a történetet, hiszen végig elmosódnak a határok képzelet, álom, varázslat és a kézzelfogható hétköznapok között.
Hogyan olvassuk?
Nem titok, hogy a Kalocsa valójában Erdős 2010-es, azonos című drámájának átirata, ami sok mindent megmagyaráz a mű építkezésével kapcsolatban.
Jelenlegi formájában is látszik ugyanis a szövegen, hogy színpadra született:
a cselekmény gyakran pattogó párbeszédekből rajzolódik ki, amelyek olykor szónoklatszámba menő monológokba csapnak át, az egyes szakaszok pedig sokkal inkább érződnek jól megkomponált jeleneteknek, mint klasszikus fejezeteknek.
„Prózát sokkal szigorúbban olvas az ember, mint ahogyan egy darabot néz” – mondta a szerző a február végi kötetbemutatón. És talán valóban érdemesebb ezt a könyvet valamiféle kísérletként kezelni, amely arra irányul, hogy hasonló élményben részesülhessünk, mint a színházban, ahol gond nélkül együtt állhatnak abszurd és hétköznapi, tragikus, komikus vagy éppen mágikus események.
A valóságtól még a kalocsai paprika sem menthet meg
Ha tehát eltekintünk a regényekkel kapcsolatos elvárásainktól, vicces és groteszk, ugyanakkor súlyos témákban is bővelkedő felnőtt mesét kapunk, amelyben Erdős Virág kétségkívül remekel.
Virtuóz könnyedséggel beszélteti versben Lalit, és számos kulturális utalást beépít.
Amikor például a droid idegenvezetőt játszik, a szerző egy korábbi szövegét (Bedekker) idézi, miszerint „[a] várost időnként vérözön és/vagy lángtenger borítja el, ilyenkor érdemesebb valamely dél-kaliforniai üdülőparadicsomot felkeresni.”
A (nemritkán morbid) humor végigkíséri főhősünk kaotikus felnövéstörténetét, és tagadhatatlanul jól is jön is ahhoz, hogy ne kapjunk csömört a valóság kegyetlenségétől. Hiába szerez ugyanis Lili rögtön a landolásuk után munkát egy megalázóan induló állásinterjún, ötvenes főnökét a dekoratív külső jobban foglalkoztatja az egyéb kompetenciáknál.
Innen pedig egyenes út vezet a katasztrófához.
Bár Lali a félelmetes Capsicum Annuum – ’pirospaprika’ – varázsigével sorra likvidálja az ártó szándékú embereket kis barátnője körül, bizonyos helyzetekben még az ő segítsége sem elég.
„Záródat megkaptad, pakkod nem volt, ha meg lelked van, azt odahaza, rendben?” – zavarja haza a lányt egy goromba nővér a szívszorító kórházi jelenetben, mondván, hogy az abortuszos „kisanyának” nem jár semmi. Ezek után végképp a feje tetejére áll Lili élete, és már mi sem próbálunk rendet tenni a szürreális események között.
Esküvő, gyerek és közös ház? Vagy terhesség, abortusz és őrület?
„Testelhagyás, időcsapda, kozmikus magány?” UFÓK, HAZA? Megnyugtató válasz nem érkezik, és az olvasó egyedül marad a zárlat bizonytalanságával. Igaz, Lali szólt előre, hogy „milyen kurvára bonyolult egy ilyen történetet befejezni”.
Öveket becsatolni, irány a Föld!
A Kalocsát ugyan regénynek nem nevezném, de az tény, hogy éppen olyan, amilyennek egy kortárs drámának lennie kell:
sziporkázó, néhol már-már elidegenítően abszurd, máskor viszont játékos és szeretettel teli, és ami a legfontosabb – hihetetlenül aktuális.
Megmutatja, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy tapasztalatlan, fiatal nőnek, hogy a gyűlölet sajnos a mindennapjaink szerves részét képezi, és hogy több figyelmet kellene fordítanunk egymás jóllétére.
A karcsú kötetet egy ültő helyben végig lehet olvasni, és bár happy endet nem ígérünk, azért megéri néhány órára beszállni Lilivel és Lalival az űrhajóba, és elrepülni Nőbánya, Gépliget meg a Hüllői út felett.
(Fotó: Hornyák Adrienn/Magvető)
