Egy fiatal magyar lány Kalocsáról szerencsét próbál a Budapest nevű bolygón. Erdős Virág új kötetében, ami ezúttal egy regény(!), egy klasszikusnak tűnő felnövéstörténetet követhetünk végig, ahol egy lány felköltözik vidékről a nagyvárosba, hogy kipróbálja magát a nyüzsgő munka és a zsúfolt családok planétáján. Persze a sztori nem ilyen egyszerű, a szöveg egyszerre több síkon mutatja meg Lili, a főhős életét, akit a szürreális jelenetek és álombéli képek miatt egyszerre képzelhetünk ufónak és vidéki lánynak is.
A Kalocsa (részlet itt) hosszú utat járt be, még 15 évvel ezelőtt egy színpadi darabként kezdte a Vígszínházban, idén februárban pedig megjelent regényként a Magvetőnél. Erről, valóság és ábrázolás kapcsolatáról, idegenfóbiáról és női sorsról beszélgetett Erdős Virág és Néder Panni színházi rendező Turi Tímeával, a kötet szerkesztőjével kedden a Magvető Caféban.
Olyan, ami még nem volt
A bemutatót Turi Tímea rögtön azzal kezdte, hogy végülis ez a könyv olyan, ami még nem volt az eddigi életműben. Erdős Virág pedig beavatott minket a mű eredettörténetébe. A regény valójában egy 2010-ben, szintén a szerző által írt, azonos című színpadi mű átirata. Az ötlet még onnan indult, hogy a szerzőt felkereste Eszenyi Enikő, hogy egy külföldi műből készítsen egy feldolgozást a Vígszínház számára. Bár Erdős így 15 év távlatából már nem tudta felidézni az eredeti művet, de abban biztos volt, hogy hamar önálló életre kelt a dráma.
Annyit dolgoztam rajta, hogy végül az eredeti teljesen eltűnt belőle”
– mondta a szerző.
Turi szerint a kötet egyik kiemelt eleme a naivitás. A vidékről felköltöző lány mintha inherensen hordozná magában azt, hogy mindent elhisz a világnak. Erdős részben arra vezeti vissza, hogy akkoriban még csak pár színpadi művet írt, és úgy érezte, ha egy naiv szereplőt tesz a középpontba, akkor a drámahelyzetek még kiélezettebbek lesznek. Ezt pedig egyenesen átemelte a prózába.
Egyszerre földönkívüli, álombéli és vidéki
Néder Panni, a 2010-es darab rendezője számára a színdarab és a szöveg szinte teljesen egybeforrt, így évekkel később is még mindig az akkori színészek hangján hallja a szereplőket. Számára azért is volt nagy élmény a Kalocsa rendezése, mert akkor még ő is idegen volt a színházban, frissen érkezett az egyetemről, és ez volt az első külsős rendezése. De úgy érezte, hogy mint „nem hétköznapi műfajokban alkotó ember” nagyon is otthon érezte magát a mű szürreális, álombéli világában.
„Benne van a zsigereimben az egész” – mondta a rendező.
A moderátor közbeszúrta, hogy szerinte is érdekes, hogy ez a történet egyszerre három síkon is játszódik.
Lehet úgy olvasni, hogy ufók érkeznek a földre, hogy egy álom jeleneteit látjuk, vagy éppen úgy, hogy egy vidéki lány kaotikus mindennapjai jelennek meg.
És attól lesz különösen izgalmas, ahogyan ezek a szintek egymásra hatnak.
Erdős szerint a rétegek máshogy jelennek meg a színpadon és a prózában, ami feszültség és játék is egyben. A drámában mintha könnyebb lenne elfogadtatni a nézővel, hogy amit lát, az több szinten is működik, viszont az írott szövegnél ez nincs így.
Prózát sokkal szigorúbban olvas az ember, mint ahogyan egy darabot néz”
– mondta Erdős.
Ezért is ez a kötet egyfajta kísérletnek is tekinthető, amely igyekszik visszaadni azt az élményt, amit a színházi nézők megtapasztaltak. Vagyis, hogy a rétegek nem írják felül egymást, hanem szimbiózisban képesek működni.
„Végülis magadat adaptáltad” – jegyezte meg viccesen Turi.
Női sorstörténet vagy idegenfóbia?
A történet többrétegűségéből adta magát a kérdés, hogy akkor az író és a rendező mit tekint elsődlegesnek. Abban mindketten egyetértettek, hogy ha leegyszerűsítik, akkor elveszik a varázs. Nieder szerint a sztori alapja egy női sorstörténet, amire rárakódik a vidéki és városi mindennapok problémája, mint például az idegenfóbia. Néder 15 éve és ma is úgy látja, a kötet erősen tematizálja a társadalmi kisebbségek megkülönböztetését. Amire fontos elemként épül rá a mentális higénia, ugyanis a mai napig keveset beszélünk arról, hogy a traumáink milyen hatással vannak arra, hogy milyen „valóságban” látjuk a világot.
Ma már sokkal több ürüggyel tudjuk egymást utálni”
– mondta Erdős, megerősítve ezzel azt, hogy egyszerre mennyire sokat és keveset változott a világ.
Ennek ellenére mégis úgy gondolja, ez nem az idegenfóbiáról szól, hanem egyszerűen a mindennapokról. Egy nőt sok atrocitás ér egy társadalomban vidéken és városban egyaránt, főleg akkor, ha egyik helyen se érzi otthon magát.
Erdős kifejezetten fontosnak látja a mese és a valóság kapcsolatát a kötetben. Fontos élmény számára, hogy ezt 15 éve viccesen és helyenként infantilis stílusban írta meg, ma már talán másképp tenne. De főleg azért, mert ez nagyon is valós problémákról szól, amivel ő is nőként nap mint nap szembesül. Az őrülettel való játék a kötetben nem csak a humort jelenti. Az idegenség érzése így több szinten is megjelenik, egyrészt a történetben, másrészt abban a társadalmi környezetben, amiben létrejött.
Erre pedig az is ráépül, hogy ezt meseként merem csak megírni, mint egy furcsa nő”
– mondta a szerző.
15 év alatt nem változott semmi
„Ha ma írnám ezt a történetet, talán több bátorság lenne benne” – mondta Erdős. Amikor ez a mű készült, ő is idegen volt a színház világában, ezért a Kalocsa főszereplőjével szinte ugyanazt érezték: idegenek voltak egy új környezetben. Arra a felvetésre pedig, hogy az idegengyűlöletnek valamifajta aktualitása lenne, Erdős csak annyit reagált, hogy ez mindig is így volt, csak a szereplők változtak.
Néder viszont nagyon is aktuálisnak érzi a kötetet, mivel a 2010-es években inkább a romák voltak az idegengyűlölet célpontjai, ma már egyértelműen mások. De ebben azt látja, hogy
a mű képes úgy reflektálni a múltra és a jelenre, hogy egyetlenegy betoldás nem került hozzá a színdarabhoz képest.
A végén pedig egy történetet is elmesélt a színdarabról. A mű a Vígszínházban is kísérletinek számított, így a közönség nem feltétlenül volt felkészülve arra, hogy mit is fog látni. Egy idő után a jegyszedő nénik már a beengedésnél mondták az embereknek, hogy „ez egy borzalmas előadás”. Amin akkor se és most se sértődött meg, szerinte ezek ízlésbeli kérdések, és inkább azt mutatja, hogy kinek milyen az érdeklődése.
Fotók: Hornyák Adrienn / Magvető
