Nagore élete viszontagságosan alakul: szakított a barátjával, otthagyta a munkahelyét, és jó tíz év után visszaköltözött Barcelonába. Mivel nem tudja fizetni az albérletét, kis híján utcára kerül. Ekkor egy régi barát különleges munkahelyet ajánl neki: felszolgálót keresnek a Macskabárba, ahol délutánonként hét cica keresi gazdáját a betérő vendégek közt. Nagore egy kellemetlen gyerekkori élmény miatt retteg a macskáktól - helyzete azonban reménytelen, így végül egyhónapos próbamunkára szerződik. Idővel a káosznak tűnő szituáció apránként meghatározó élménnyé alakul át: a Macskabár hét macskamestere a lány kezébe adja a boldogság művészetének kulcsait. A négylábúaktól tanult képességek - többek közt a derű, a koncentráció, az alkalmazkodás - sorsfordító hatást gyakorolnak Nagore életére.
Sólyom Anna: Macskabár (részlet)
Az élet dolgai
Amikor a Macskabárba ért, a helyiség délutáni fényárban fürdött, és több macska is lustán napozott a kirakat közelében. Nagore mély levegőt vett, mielőtt kinyitotta volna az elülső ajtót. A kedvenc szürke farmerját vette fel, és egy kényelmes, öreg bokacsizmát. Gondolta, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy a macskák összekarmolják a bokáját. Yumi széles mosollyal fogadta, és üdvözlésképp így szólt:
– Láttál már ennyi lusta macskát egy rakáson?
Yumi sötétzöld, hosszú ruhájában egy mesebeli tündért idézett fel Nagoréban. Sokkal szívesebben időzött volna vele egy erdőben, mint a macskás kávézóban. Hogy leplezze idegességét, azt kezdte fejtegetni, hogy belelapozott a könyvekbe, és egyelőre a az elveszett cicáról szóló tetszik neki a legjobban.
– Grafikus vagyok – magyarázta –, és nagyon tetszenek a könyv illusztrációi. Na de hol is kezdjem? – kérdezte feszengve.
– Látod a padok alatt az almokat? – kérdezte Yumi, és átadott neki egy pár gumikesztyűt. – Azokkal kéne kezdened. Én közben bekapcsolom a kávéfőzőt, ellenőrizzük a foglalásokat, és utána néhány órára magadra hagylak, ha nem gond.
– Persze, rendben – felelte Nagore, majd a kezébe vett egy kis lapátot meg egy zacskót, és szorongva a macskavécékhez guggolt.
Igyekezett kikapcsolni az agyát, hogy ne essen pánikba. Mi van, ha megkarmolják a karját, miközben a kakájukat kotorássza? Ennél megalázóbbat el sem tudott képzelni. Amikor azonban nekilátott a feladatnak, azt vette észre, hogy jelenléte egy kicsit sem zavarja a cicákat. Ez némiképp oldotta a feszültségét.
Yumi egy klasszikus zongoraválogatást helyezett egy öreg CD-lejátszóba. Erre Figaro, a zenekedvelő macska hegyezni kezdte a fülét.
– Bebizonyítottad, hogy remekül tudsz almot cserélni – jelentette ki Yumi, miután beállította a kávéfőzőt és ellenőrizte a süteményes tálcákat. – Készen állsz a következő megmérettetésre?
– Azt hiszem. Mi volna az?
– Be kell mutatkoznod a bandának.
Ennek a legjobb módja, ha enni adsz nekik. Higgy nekem… Mindig éhesek, amikor kinyitjuk a kávézót. Ha ismernének, már a tálkáik körül nyivákolnának.
Yumi a bárpult mögötti ajtóhoz ment, majd egy zsák macskatáppal tért vissza. Nagore odacipelte a zsákot a tálakhoz, és egy csésze segítségével adagolni kezdte a tápot, a főnökasszony útmutatása szerinti mennyiségben.
A napozó macskák többsége felébredt a zsák zörgésére, néhányan még oda is szaladtak Nagoréhoz, aki pillanatokon belül egy nyávogó tömeg kellős közepén találta magát. Kapucsínó volt a legszenvedélyesebb; két hátsó lábára állt, és úgy tett, mintha el akarná marni tőle a tápos zsákot.
Nagore visszatartotta a lélegzetét, és felkészült a több irányból érkező támadásra, de a teli tálkák váltak a macskák figyelmének középpontjaivá. Ismét azt tapasztalta, hogy az ő személye kevéssé izgatja az állatokat. Csakis az ételre koncentráltak.
Yumi – aki épp két csésze zöld teát vitt az egyik kis asztalhoz – mintha olvasott volna a gondolataiban, és így szólt:
– Egy előadáson egyszer azt hallottam, hogy
a problémáink nagy része csupán luxuscikk.
Mindenért nyugtalankodunk, pedig a legtöbbnek nincs semmi jelentősége. Tudod, a macskák remekül értenek ahhoz, hogy aggódás helyett inkább a valóságos dolgokkal foglalkozzanak.
– Hát… Nekem egyelőre úgy tűnik, valami láthatatlan védőréteget sikerült magam köré vonnom, és ennek igazán örülök – felelte Nagore megkönnyebbülten. – Megtanítasz rá, hogyan kell a kávéfőzőt használni?
– Hát persze, drágám. És ha már grafikus vagy, azt is megmutatom, hogyan lehet bajszos cicafejet rajzolni a tejeskávéra. A vendégek imádják! A titok a tejhabban rejlik, egy kicsit formázható, nézd csak!
Abban a pillanatban Kapucsínó és a házsártos Blue kisebb csetepatéba kezdtek. Kapucsínó a mancsával bele akart nyúlni Blue tálkájába, és ezért kapott egy pár pofont az idősebb macskától.
A harc megfékezésére Yumi felkapott egy párnát, majd kilépett a bárpult mögül, és fenyegető mozdulatokkal elindult a mosómedve arcú bajkeverő felé.
– Kapucsínó! Ne rosszalkodj! Te is kaptál. Hagyd, hogy Blue nyugodtan egyen!
A macska vagy nem értette, vagy nem érdekelte őt Yumi szónoklata. Nagore biztonságos távolságból figyelte, amint a kékes szőrű macska – méltatlankodó nyávogás és zaklatott fújás közepette – nekimegy szeszélyes ellenfelének.
Mire Blue teljesen kikelt volna magából, Kapucsínó fújtatva meghátrált. Szemmel láthatóan nem mérte fel jól, kivel áll szemben.
Yumi úgy akart véget vetni a háborúnak, hogy feléjük hajított egy párnát. Blue nagyot ugrott, hogy elkerülje, aztán üldözőbe vette Kapucsínót.
– Nem rossz gyerek, de imádja elvenni a másét. Ezért folyton bajba kerül – kommentálta a jelenetet Yumi, majd visszament a kávéfőzőhöz, és így szólt: – Gyere, gyakorold egy kicsit a tejeskávés macskafejet!
Habár a lehető legellenszenvesebb mintáról volt szó, Nagore boldogan veselkedett neki, hogy megtanulja ezt a múlékony művészi technikát. Egy kisebb, ceruza méretű fémcsövet alkalmazott, amelyen keresztül kakaóport szórt a habra.
Amíg az első macskafejet rajzolta, kétszer is megszólalt a telefon.
Yumi feljegyezte az új foglalásokat, és kivárta, hogy Nagore végezzen az alkotásával, majd magyarázatba kezdett:
– Az első vendégek négy órakor érkeznek. Jön egy család, két pár és sok-sok magányos macskabarát. Holnap egy nagyobb csoportunk is lesz. Kezdetnek nem is rossz, ugye? – kérdezte büszkén.
Nagore bólogatott, és megkérdezte:
– Hol találom az árjegyzéket?
– Elméletileg nem számolhatunk fel semmit. Az egészségügyi előírások nem teszik lehetővé, hogy egy bárban, ahol ételt és italt szolgálnak fel, állatok is legyenek. De, ahol jogszabály van, ott kiskapu is akad…
Nagore kérdő tekintettel nézett a főnökasszonyra.
– Állatvédő egyesületként működünk, így amit kapunk, az adomány. Érted? – magyarázta Yumi. – A kávé és a sütemény, amit a vendégeknek felszolgálunk, ajándék.
Az alapszabályok az asztalokon olvashatók, a macskaprofilok mellett. Emlékszel még rájuk?
– Hmm… – Nagore némi hezitálás után Blue-ra nézett, aki most a kirakathoz közeli fa tetején, a kis toronyban pihent. – A sárga nyakörv azt jelenti, hogy nem szabad hozzáérni, igaz?
– Úgy van, Nagore! Nagyszerű! És ami a többi macskát illeti?
– A vendégek játszhatnak velük, de csak a kávézóban található játékokkal. Nem érhetnek hozzájuk, nem vehetik ölbe és nem piszkálhatják őket. Főleg, ha éppen alszanak.
– Átmentél a vizsgán! Most indulnom kell. Te maradj itt, kérlek. A srácok szeretik az emberi társaságot, még ha nem is látszik rajtuk.
Amikor egyedül maradt, Nagore éber volt, de már nem rettegett.
Ezt korábban el sem tudta volna képzelni.
De azért még így is folyamatosan szemmel tartotta az elkényeztetett társaságot.
Néhány macska aludt. Az egyik a kávéház közepén lévő párnán, kettő pedig az egyik macskafán. Kapucsínó várakozásteljesen szegezte rá égszínkék szemét. „Az a kis rózsaszín orr ezen a mosómedvearcon már-már bájos”, gondolta Nagore. Kapucsínó összegömbölyödött és lehunyta a szemét.
Nagore lassan előbújt rejtekéből (a bárpult mögül), és óvatosan közeledett a sziesztáját megkezdő macskához.
Olyan közel volt hozzá, hogy láthatta, amint szuszogás közben a hasa fel-alá süllyed.
– Miért vagy olyan rossz, amikor ilyen jó is lehetsz? – kérdezte három lépés távolságból.
A macska egy ásítás kíséretében még összébb húzta magát, és egészen úgy festett, mintha már álmodna is. Nagore jelenlétét észlelve résnyire nyitotta kék szemét, és lustasággal vegyes kíváncsisággal figyelte a nőt. Ám az álom gyors győzelmet aratott Kapucsínó felett.
„Sokkal jobb, ha azzal törődünk, amit éppen csinálunk – gondolta Nagore –, és nem olyasmiért aggódunk, amiről azt sem tudjuk, bekövetkezik-e egyáltalán.”
Ezen a következtetésen túl a Kapucsínóval töltött órák során még egy fontos leckét megtanult: légy hű önmagadhoz! Felesleges energiabefektetés és felettébb kimerítő azon erőlködni, hogy másmilyennek látsszunk, mint amilyenek vagyunk, vagy olyan érzelmeket színleljünk, amelyek nem a szívünkből fakadnak.
Nagore elmélkedéseinek ezen a pontján a macska egy pillanatra kinyitotta a szemét. Mintha azt mondta volna: „Így van, tanítványom!”
