Mimi imádja a kalandokat, így hát nagyon boldog, amikor tündér-nagynénje meghívja az esküvőjére, a tajga-erdő mélyén álló házába. Azonban a vidám mulatság vészjósló fordulatot vesz – és Mimire marad, hogy megmentse a násznépet. Útra kel a Transz-szibériai expresszen, ahol új barátokra tesz szert, és a maffiózókkal is szembeszáll – még szerencse, hogy Miminek mindig helyén van a szíve.
Rádai Andrea nevét eddig műfordítóként ismerhették az olvasók, mert sok gyerekkönyvet ültetett át hollandból magyar nyelvre. A szerző első regénye egy vagány tündérmese, egy varázslatos, kalandos utazás története. A Pagony Zseblámpás Könyvek sorozata a már jól olvasó gyerekeknek szólnak, de akiknek még egy vaskosabb regény kihívás lenne. A kötetek izgalmas története, a szellősen szedett szöveg, az egyszerűbb szóhasználat felkelti a gyerekek érdeklődését, és a könyv végéig meg is tartja.
A könyv illusztrátora Baranyai (b) András, aki elnyerte a HUBBY Illusztrátori különdíját az elmúlt években végzett kiemelkedő illusztrátori tevékenységéért.
Rádai Andrea: Tündérek a tajgán (részlet)
1. fejezet EGY ALSÓNADRÁG BALSZERENCSÉJE
Mimi kinn állt a gangon, és suhintott egyet anya varázspálcájával. Semmi. Fintorgott, behunyta a szemét, és megint suhintott. Megint semmi. Felsóhajtott, majd nekilátott összeszedni a kiteregetett ruhákat.
Nem sokkal azelőtt azzal a szent elhatározással nyitotta ki a Vagány Lili kalandjai a Transzszibériai expresszen című könyvet, hogy egy – tényleg csak egyetlenegy! – fejezetet fog belőle elolvasni. A taxi, ami kiviszi őket a reptérre, úgyis csak egy óra múlva érkezik, bőven van ideje összeszedni a gangra kiteregetett ruhákat, ahogy anyának ígérte. Aztán pedig mindent bepakol a bőröndjébe, ami az előttük álló egyhetes utazáshoz kell. Oroszországba, Szibériába készültek, ahol egy esküvőre voltak hivatalosak. Igen ám, de az egyetlenegy fejezetből lett még egy, és aztán még egy és még egy...
Mire Mimi észbe kapott, már alig volt ideje az indulásig. Ezért próbált meg varázsolni – anya is mindig így intézte el a házimunkát, ha sietett. De Miminek sosem ment jól a varázslás. Sőt, igazából sehogy sem ment neki. A családjában szinte mindenki rendelkezett különleges képességekkel – kivéve az apját, de ő csak közönséges földi halandó volt, nem pedig tündér vagy varázsló. Mimi viszont legfeljebb azzal dicsekedhetett, hogy tudott beszélgetni a görögteknősével, Teusszal. Nem tudott viszont varázslattal pörköltet kavargatni, iskolaudvart jégheggyé változtatni, eltört rókalábat meggyógyítani, falon felmászni vagy teherautót fél kézzel felemelni.
Már csak apa néhány inge volt hátra a teregetésből, amikor eszébe jutott Teusz intelme: „Sose add fel rögtön, legalább háromszor próbálj meg mindent!” Mimi vállat vont, felvette anya varázspálcáját, koncentrált, suhintott, és várt.
És ekkor mintha történt volna valami!
Sistergés hallatszott, majd megvillant egy szikra, ami aztán kis tűzcsóvává változott, és elindult egyenesen... Gonzó, a szomszéd kiteregetett ruhái felé. Elsüvített néhány pár zokni és egy kissé kinyúlt, „Bábolna Hús” feliratú póló felett, majd egy szívecskés alsónadrágon landolt, ami abban a pillanatban lángra lobbant.
Mimi ijedten felsikított, és néhány másodpercig csak dermedten állt. Aztán letépte a gatyát a szárítóról, ledobta a földre, és rátaposott. Közben Teusz, a teknőse is megjelent a gangon, és érdeklődve figyelte, mi történik.
Az alsónadrágból csak egy elszenesedett rongydarab maradt.
– Felgyújtottam Gonzó gatyáját! – mondta Mimi a könnyeivel küszködve.
– Ez mutatja, hogy mégiscsak van valamennyi varázserőd! – biztatta Teusz.
– Hát, lehet, de ezzel nem megyek sokra... – mondta csüggedten Mimi.
Már elindult befelé, amikor Teusz utánaszólt.
– Hé, véletlenül nincs még valami dolgod?
Mimi megtorpant, és megfordult.
– Ugye nem arra gondolsz, hogy most bocsánatot kell kérnem Gonzótól?
Teusz előrenyújtotta a nyakát, és bólogatott.
– Soha!
Teusz félrebillentett fejjel nézte a kislányt. Mimi tudta, hogy Teusznak igaza van. Nem is lett volna semmi gond, ha a szomszédjukban, mondjuk, egy kedves, idős néni lakik, aki néha becsönget egy tányér sütivel, vagy akitől bármikor kölcsön lehet kérni az ütvefúróját, esetleg vigyázni lehet a macskájára, amikor az unokáival nyaral. Ám Gonzó barátságtalan és mogorva ember volt. Ritkán merészkedett az utcára, és senki sem tudta, hogy mivel tölti napjait. Alig volt nagyobb, mint egy törpe, ezért ujjal mutogattak rá a házban lakó gyerekek. Nagy, szőrös és örökké koszos lapátkezével állandóan fakósárga kötött sapkáját igazgatta, amit télen-nyáron viselt. Ormótlan gumicsizmájával sáros lábnyomokat hagyott maga után. Ráadásul folyton rászólt a házban lakó gyerekekre, főleg Mimi ikeröccseire, Brúnóra és Bercire. Elég volt néhány sikkantás, egy kis bömbölés vagy önfeledt danolászás, és Gonzó máris dörömbölt a falon.
Mimi megadóan sóhajtott. Felvette a földről az égett alsónadrágot, és becsengetett a szomszédba.
Az ajtó olyan sokáig nem nyílt ki, hogy a kislány már majdnem sarkon fordult, míg végül csoszogást és lánccsörgést hallott. Amikor Gonzó kitárta az ajtót, arcán őszinte meglepetés tükröződött – egy pillanatig úgy tűnt, mintha örülne. De aztán ráförmedt Mimire:
– Mit akarsz?
– Csókolom, elnézést, véletlenül felgyújtottam Gonzó bácsi alsónadrágját, ne tessék haragudni,
tényleg nem direkt volt,
és most nincs időm megmagyarázni! – hadarta Mimi fülig vörösödve, majd a szomszédja kezébe nyomta a sokat szenvedett ruhadarabot, és elviharzott.
2. fejezet A MEGFELELŐ ÖLTÖZET
– A taxi hat perc múlva érkezik! – kiáltott be apa Mimi szobájába.
– Jaj, ne, ilyen hamar? Mimi kétségbeesetten kapkodni kezdett. Hat perce van bepakolni a bőröndjébe! És előtte még Teuszt is fel kell készítenie az útra. Mimi levette a szekrény tetejéről a teknős hordozóját, és telerakta a hűtőből előszedett pitypanglevelekkel.
– Olvasnivalód van? – kérdezte Teusz már a hordozóból.
– Még van négyszázötven oldal a Vagány Liliből, és beraktam még A rabló lányát.
– Azt már olvastad, nem? – érdeklődött Teusz.
– Igen, de minden nyáron elolvasom újra.
– Ó, és kérlek, rakd be az én könyvemet is – kérte Teusz.
– Ez az? A Karamazov testvérek? – kérdezte Mimi.
– Igen, köszi. Lássuk csak, mi kellhet még… Svájci bicska?
– Az mindig van nálam.
– Fogkefe, fogkrém?
Mimi kirohant a fürdőszobába.
– Na, ez is megvan. Kell még bugyi, zokni, még egy nadrág, néhány póló, fürdőruha…
– Vastag pulóver, dzseki? – szólt közbe Teusz.
– Minek? Nyár van!
– De Mimi,
egy tajgaerdő kellős közepére utazunk!
Ott hűvös a nyár!
– Jaj, Teusz, úgy beszélsz, mint egy tanítónő! – méltatlankodott Mimi, de azért berakott egy pulóvert és egy dzsekit.
Való igaz, Teusz szerette fitogtatni a műveltségét. De ezt könnyen meg lehetett bocsátani neki, mert sosem gúnyolódott vagy fölényeskedett, és mindig figyelmes volt. Másrészt Teusz tényleg széles körű tájékozottságra tett szert hosszú, mintegy hatvanévnyi élete során. Bár görögteknős volt, Magyarországon született egy állattenyésztőnél. Egy idősödő könyvtáros vásárolta meg, meglepetésnek szánta a feleségének, mert már kirepültek a gyerekeik. De a feleség választás elé állította a férjét: vagy a teknős, vagy ő, mondta. A könyvtáros végül bevitte a munkahelyére az állatot. Teusz így évtizedekig egy könyvtárban lakott, ahol kedvére olvashatott. Ám aztán – már jóval első gazdája halála után, a könyvtár felszámolásakor – egyszerűen kirakták a kuka mellé. Itt talált rá Mimi, akivel Teusz – a tekintélyes korkülönbség ellenére – azonnal összebarátkozott. A legjobban még most is olvasni szeretett egy meleg, csendes sarokban, kakukkfűteát kortyolgatva.
Apa benyitott Mimi szobájába.
– Édesem, indulunk, megjött a taxi!
Mimi már az utolsó ruhadarabokat gyömöszölte a bőröndjébe, amikor a homlokára csapott.
– Úristen! Anya mondta, hogy tegyek be valami elegánsat is az esküvőre!
– Mimi, jössz már? Szeretném bezárni az ajtót! – sürgette az apja. Mimi kapkodva kutatott a szekrényében, de hirtelenjében csak a csipkével, tüllel, gyöngyökkel és piros rózsákkal díszített rózsaszín ruhája akadt kezébe. Margó nagynénjétől kapta tavaly karácsonyra, és még egyszer sem volt gusztusa felvenni. Lehet, hogy ki is nőtte már.
De nem volt más választása. A taxis türelmetlenül dudált.
3. fejezet NYÁR FAGYI NÉLKÜL
A repülőút hosszú és eseménytelen volt. Moszkvában rohanniuk kellett, hogy elérjék a csatlakozást Jekatyerinburgba, de egyébként minden simán ment. Az ikrek is egész jól bírták, kicsit persze nyafogtak a sok sorban állás miatt, és vagy hatvanhétszer megkérdezték, hogy mikor érünk már oda, de az átszállás után mindketten elaludtak. Előtte persze kikönyörögték maguknak az ablak melletti üléseket, így Mimi nem tudta bámulni az alattuk elterülő tájat. Ráadásul olvasnivalója sem volt, mert a nagy sietségben a feladott poggyászba rakta be a könyveit. Apa ugyan felajánlotta, hogy odaadja neki a Hogyan legyünk sikeres előadók? című kötetet, de Mimi inkább a légitársaság magazinjába lapozott bele. De ezt is hamar megunta. Pedig amúgy szeretett repülni, és nem volt sokszor része efféle kalandban – csak hát egy kicsit még mindig neheztelt a szüleire…
Amikor márciusban megérkezett a meghívó anya tündérkeresztanyja, Kvaterka néni esküvőjére, Mimi örömtáncot járt. Bár Kvaterka néni tündérévekben számolva sem volt már fiatal, és nem ez volt az első házassága (hanem az ötödik), mégis hetedhét országra szóló lagzira készült, mintha először ment volna férjhez, ráadásul egy gazdag királyfihoz. (Választottja egyébként Oleg, a világ legkedvesebb nyugdíjazott trolibuszsofőrje volt.) Kvaterka meghívta a világ minden tájára szétszóródott családtagjait, rokonait, barátait. Sőt őt ismerve valószínűleg az ellenségeit is.
Mimi imádta Kvaterkát, és
iszonyúan kíváncsi volt rá, milyen egy varázslóesküvő,
ahova annyiféle helyről érkeznek a vendégek: japán nagyvárosokból, indiánrezervátumokból és afrikai szavannákról. De nem csak ezért örült.
Kvaterka Oroszországban, a tajgaerdő közepén lakott, harminc kilométerre egy Krumpligovo nevű falucskától. Krumpligovo viszont nem volt nagyon messze Jekatyerinburgtól, ahol a transzszibériai vasútvonal is áthaladt (bár a nem messze egészen mást jelent egy olyan felfoghatatlanul nagy országban, mint Oroszország). Mimi kicsi kora óta szeretett volna a Transzszibériai expresszel utazni, ami a világ leghosszabb vasútvonala, és átszeli egész Oroszországot. Az ember felszáll, mondjuk, hétfő este Moszkvában, és a vonat csak megy, megy, megy… Eltelik a hétfő, aztán a kedd, a szerda, és mire vasárnap lesz, már Vlagyivosztokban, az ország másik végében is terem. Persze nem mindenki utazik Moszkvától egészen Vlagyivosztokig; bármelyik várostól bármelyik városig meg lehet venni a jegyet. A turisták általában meg is szakítják az utazást: leszállnak a vonatról, hogy pár napot eltöltsenek, mondjuk, Rosztovban, Nyizsnyij Novgorodban vagy Habarovszkban, aztán visszaszállnak, és mennek tovább.
Az utasok a vonaton alszanak és esznek: vagy azt, amit magukkal hoztak, vagy azt, amit az állomásokon vesznek, ahol a vonat megáll hosszabb-rövidebb ideig. De az ember az étkezőkocsiban, étlapról, pincértől rendelve is megebédelhet, amit Mimi rettenetesen szeretett volna kipróbálni. Akinek sok pénze van, kényelmes kétágyas fülkében utazik, amihez zuhanyzó is tartozik. Akinek kevesebb, az egy olyan kocsiba vált jegyet, ahol nincsenek fülkék, ahol minden utas ugyanazt a levegőt szívja, és ugyanazt a zsivajt hallja. Ezt hívják pláckártnak: úgy néz ki, mint egy tábori szállás, sok-sok emeletes ággyal, amiken nappal üldögélni lehet.
Egyszóval Mimi rengeteget olvasott a Transzszibériai expresszről. Az iskolában a vasútvonal megépítésének történetéről tartott kiselőadást, és kívülről fújta a menetrendet.
Álmai netovábbja volt, hogy egyszer így utazzon át Oroszországon.
Kvaterka esküvői meghívójával ez a vágya teljesülni látszott: a család először azt tervezte, hogy Moszkvától Jekatyerinburgig vonattal mennek, és az esküvő után is maradnak utazgatni. Később aztán kiderült, hogy az esküvő előtt pár nappal apa elő fog adni egy Fontos Konferencián, az esküvő után pár nappal meg le kell adnia egy Fontos Anyagot, és egyébként sem tud annyi szabadságot kivenni. Így nincs más választásuk, repülővel kell menniük. Mimi persze más véleményen volt. Mert hát Oroszországban kihagyni a vonatozást? Az olyan, mint nem enni fagyit nyáron.
