Varga Éva: Változat sárkányokra (részlet)
I.
Sárkányváros
1. Háromnapos ünnep
Elképzelni sem tudnátok szebbet a sárkányok őszi vonulásánál. Október végén, november elején történik. Hogy pontosan melyik napon, nem lehet tudni. A sárkányok nem közlik velünk előre. Naná, hogy nem, hiszen igazából azt sem tudjuk, kik ők, honnan jönnek, merre tartanak. Ráadásul éjszaka érkeznek, amikor mindenki alszik a városban. Szerencsére azért mindig akad valaki, aki fölébred a zajra, kinéz az ablakon, és azonnal riadóztatja a várost.
– Megérkeztek, megérkeztek! – kiabálja az illető az ablakból kihajolva.
Izgatottságát nemcsak a várva várt esemény fűti, hanem az is, hogy ő ébresztheti a várost elsőként. Tudnotok kell ugyanis, hogy nálunk az éveket a sárkányvonuláskor elsőként ébredők neve alapján szokás elkeresztelni. Szóval azt mondjuk: abban az évben, amikor Tarlán ébresztette a várost. Vagy: abban az évben, amikor Vera kiáltott elsőként. Még általánosabban azt mondjuk: Kántos évében. Anika évében. Tarpancsó esztendejében. A legkülönlegesebb viszont az, hogy mindig valaki más ébred fel elsőnek. Mintha ez valami neki szánt ajándék lenne. Mintha a sárkányok ébresztőport hintenének a kiválasztott személy homlokára.
Olyan talány ez, amely megfejthetetlen kapcsolatban áll a sárkányvonulással.
A kikiáltás után a házak szemei felpattannak, egymás után gyulladnak fel a fények, kinyílnak az ablakok, az emberek az utcára rohannak a magukra kapott kabátban, sálban, cipő helyett olykor csak papucsban. Megértem őket, hiszen egyetlen percet sem szeretnének elmulasztani a pompás látványból.
Ha ilyenkor feltekintenétek az égre, meglátnátok a város fölött elrepülő sárkányokat. Sokan vannak, Anika szerint hatvanheten, a szomszédunk, Durgó szerint száztízen. Megint mások mást mondanak, de a valódi szám szerintem nyolcvan és száz között lehet. Vonulásuk több mint egy óráig tart. Lassan, méltóságteljesen repülnek. Szárnyuk mozgása surrogó-burrogó hanggal tölti be a hideg levegőt. A lélegzetük pedig olyan, mintha a hegyek sóhajtozását hallanátok. Előre néznek, nem tekintenek le megbabonázott rajongóikra, akik eltátott szájjal nyújtogatják a nyakukat, és fel-felkiáltanak elragadtatásukban.
Habár szinte belevesznek a tintakék égbe, bizonyos testrészeik változatos színekben ragyognak, mintha valamilyen különleges fény izzana bennük. Az egyik például lila tarajok sorát viseli a hátán. A másik szárnyain kékes fény dereng át. A harmadik szeme zöld ékkőként világít, az orrlyuka pedig olyan sárgán ragyog, mintha valaki lámpát dugott volna bele. De láthatsz rózsaszín pikkelyekkel borított hasakat, meggypiros fejeket, zölddel csíkozott farkakat és narancs¬színű karmokat is. Olyanok, mint a kivilágított mozdonyok.
Kisebbek és nagyobbak is vannak köztük. A kicsik többnyire csak egyetlen színnel dicsekedhetnek, míg a kifejlett óriási példányok testén színkavalkád sziporkázik. Azok a városlakók, akik belepillantanak a távcsövükbe, további részleteket fedezhetnek fel rajtuk. Ugyanis nemcsak a sárkányok színe, hanem pikkelyük mintázata is különleges. Némelyikükön mintha levelek rajzolódnának ki, másokon szeszélyes hullámvonalak láthatók, de megfigyelhetünk még egymást átfedő köröket, hipnotizáló csigavonalakat, kockákat és háromszögeket is. A változatosság végtelen. Ezeknek a mintázatoknak esetlen másolata köszön vissza városunkban a lakások tapétáin, az ágyneműkön, a tányérokon és a ruhákon is.
A sárkányoknak neveket is adtak a városiak.
Megismerik őket, hiszen évről évre ugyanazok jönnek. A legnagyobb a Förgeteg nevet kapta. Ő repül elől, ő a vezér. A városban az öregebbek azonban emlékeznek még azokra az időkre is, amikor nem ő, hanem más, szintén kifejlett példányok vezették a csapatot. Förgeteg hatalmas hasát zöld és kék színek legyezőszerű mintázata festi élénkre. Feje krokodilfej, két szeme két lobogó fáklya, a hasa bálnahas, a farka végtelenbe futó út. A legkisebb sárkány pedig, aki mindig egy bronzszínű sárkány mellett repül, aki feltételezésünk szerint az anyja, kapkodva, ügyetlenül igyekszik lépést tartani a csapattal. Őt Kicsi Viccesnek neveztük el. Az orra tompa, és még csak egyféle színe van, a citromsárga.
Fittyentőt is mindig megismerjük furcsa fitty hangjáról, amit repülés közben hallat. És még Hattyúnyakat, akinek hosszú és hajlékony a nyaka, vagy Havas Hegyet, akinek hófehér a háta és a taraja, és Kíváncsit, aki gyakran úgy fordítja a fejét, mintha a vonulásra érkezett városiakat akarná közelebbről megvizsgálni. Ráérős el-elmarad a társaitól, emiatt Álmodozónak is nevezzük, Részeg folyton kitér a sorból, mintha lehúzott volna egy kupicával. De velük tart még Ördögszarv is, akinek a fülei szarvként görbülnek, és még Pocakos – gondolhatjátok, miért ez a neve –, Elegáns, aki a legkevesebb mozdulattal is képes gyorsan haladni, és Öreg, akinek olyan repedezettek a pikkelyei, mintha kövekből faragták volna őket, és lomhán, a sor végén repül.
Ha hiányzik egy a csapatból, akkor arról sejteni lehet, hogy elpusztult. Máskor pedig kicsik is megjelennek, akik nemrégen születhettek.
Mindig ugyanabból az irányból érkeznek: nyugat felől, és keletnek tartanak. Útvonalukat sárkányfolyosónak hívjuk. A sárkányfolyosó egyébként a város főutcája fölött halad, de már nem tudjuk, hogy a sárkányok miatt épült-e ott a főutca, vagy a sárkányok maguktól haladnak annak mentén.
Különleges kincs, ha néha leesik a földre egy-egy sárkánypikkely. A szemfülesek azonnal fölkapják és zsebre teszik. Előfordul, hogy egyesek órákkal a vonulás után is még elhullott sárkánypikkelyek után kutatnak. A sárkánypikkelyekkel nem kereskednek, hanem egy szép kis dobozba helyezik el, a doboz pedig előkelő helyre kerül otthon, ahol bárki megcsodálhatja, aki vendégségbe érkezik. A közhiedelem szerint szerencsét hoz.
Ha már ritkul a sárkányok sora, hamarosan véget ér a ritka látványosság. A gyerekek ilyenkor még sokáig futnak az utolsó sárkányok után, miközben hangosan kiabálják, ne menjetek el! Maradjatok még! Gyertek holnap is! De a sárkányok soha nem jönnek el másnap vagy azután, hiszen mindig az év ugyanazon időszakában érkeznek. Mint a királyok, takarékoskodnak megjelenésükkel.
Amikor már az utolsó sárkány is eltűnt, és nem marad más utánuk, csak néhány elhullajtott pikkely és a sötét égbolt, ürességet érzünk magukban.
Azt gondoljuk, jó lenne elrepülni velük,
és megismerni azt a távoli tájat, azt a másik életet, ahová ezek a csodás lények tartanak, és ahol valószínűleg minden jobb, mint itt, ebben a szegény kisvárosban.
Szerencsére nem sok időnk marad a búslakodásra, mert a sárkányvonulás után vigasság veszi kezdetét. Azt ünnepeljük, hogy ismét eljöttek a sárkányok, és hálásan köszöntjük azt a személyt is, aki felébresztett minket a kurjantgatásával. Eljött hát Borlan éve, sose voltunk szerencsésebbek! Az emberek asztalokat, székeket hoznak le az utcára. Tüzeket raknak faágakból, amelyeket erre az alkalomra gyűjtöttek össze, és a papucsot végre melegebb cipőre cserélik. Az asztalokra színes, sárkánymintás terítő kerül, a terítőre pedig finom ételek. Sálban, sapkában, kezünkben forró italt szorongatva üdvözöljük egymást, Borlan pedig szerénynek szánt mosollyal fogadja a gratulációkat, ám ragyog a boldogságtól. Ő ébresztette a várost, az ő éve érkezett hát el. Kívánhat-e ennél többet Sárkányváros lakója?
Az ünnep három napig tart. Egymás vállát átkarolva éneklünk, bort iszunk, a gyerekek pedig visongva kergetőznek, de senki sem szól rájuk. A nappal és éjszaka egybefolyik, reggel senki sem megy dolgozni, este senki sem megy aludni.
A harmadik nap végére megfogyatkozik a mulatozók száma. Az emberek jóllakottan alszanak a házaikban. Polgármesterünk, Imbert, ekkor áll elő az újévköszöntő beszédével, de ezt már csak néhányan hallgatják, nem túl nagy lelkesedéssel. Az asztalokat visszavisszük a házakba, a szemetet eltakarítjuk.
Megint egy évet kell várnunk a következő csodára.
