Öröm, szomorúság, harag és félelmek, azaz egy mesekönyv az érzelmekről, mely a négy alapérzelmet mutatja a be a gyerekeknek. Kertész Erzsi új kötetében Zsebalján Tájfun séf a zsebaljai időjárók által gyűjtött emberi érzelmekből keveri ki az időjárást. Mosolyból napsütés lesz, könnyekből eső, a jeges tekintetektől pedig befagyott pocsolyák. Pehely és Gomoly, a két zsebaljai időjáró azonban az első útjuk során még csak azt sem tudják, hogyan, miről ismerjék fel az érzelmeket, nemhogy azt, hogyan szüreteljék tele velük a zsákjaikat. Szerencsére összebarátkoznak egy kedves kislánnyal, Elvirával, aki megmutatja nekik a négy alapérzelmet, az örömöt, a haragot, a szomorúságot és a félelmet, így a mesehallgató gyerekek a zsebaljai időjárókkal együtt ismerős szituációkon keresztül figyelhetik meg az érzelmek ismertetőjeleit.
Kertész Erzsi 2012 óta dolgozik íróként, művei elsősorban gyerekeknek, kiskamaszoknak szólnak. Eredeti szakmája szerint pszichológus. Történeteiben gyakran keveri a realitást a mesei elemekkel. Új mesekönyve, a Zsebaljai időjárók az óvodás és kisiskolás korosztálynak segít megismerni és megérteni az alapérzelmeket.
Kertész Erzsi: Zsebaljai időjárók (részlet)
Gomoly és Pehely, a két zsebaljai időjáró a „Fűre lépni tilos!” tábla alatt üldögél egy városi parkban. Azért ülnek ott, mert – épp a tábla miatt – nem jár arra sem ember, sem kutya. Gomoly és Pehely ugyanis még nem jártak errefelé, és most eléggé bizonytalannak érzik magukat. Nem ücsöröghetnek azonban elégedetten a babérjaikon, hiszen fontos feladattal bízta meg őket a főnökük. Egy igazán kényes és bonyolult feladattal.
– El kéne indulni – mondja Pehely.
– El bizony – feleli Gomoly, aztán csak ülnek tovább.
Nyomott hangulatban, elgondolkodva szemlélődnek, míg egyszer csak árnyék vetül rájuk. Egy kislány áll előttük, aki az ő szemükben óriásinak tűnik, és akitől azon nyomban és haladéktalanul hátra is hőkölnek.
– Tilos a fűben mászkálni! – szól rájuk a nagy kislány. A hangja amúgy kedves. Csak ne lenne olyan nagy. Gomolyban felébred némi szimpátia. Úgy is mondhatjuk, hogy összeszedi magát.
– Helló! – kiáltja oda a kislánynak. – A nevem Gomoly, ő meg itt Pehely.
– Tilos a füvön ülni – ismétli a kislány, aztán gyorsan hozzáteszi: – Amúgy nem én vagyok a parkőr, csak szólok, nehogy megbüntessenek titeket.
Jót akarok.
– Az a helyzet, hogy valahogy nem bírunk kimenni innen – ismeri be Pehely. – Nem is tudom, hogy miért...
– Talán féltek? – kérdezi a kislány.
Gomoly elgondolkodik.
– Hogy félünk-e? Hát épp ez az. Lehet, hogy félünk, csak nem tudunk róla. De valószínűleg félünk. Már ha ez a félelem... Sajnos nem vagyok benne egészen biztos.
A kislány elneveti magát. Micsoda különös figurák! Még azt sem tudják, hogy félnek-e?! Sietve körbepillant, és a pulóverével letakarja a „Fűre lépni tilos!” táblát.
– Így ni! Így már nincs semmi gond – mondja, és leguggol a két apró alakhoz. – A nevem Elvira. És épp ráérek. Ha gondoljátok, segítek nektek. Eltévedtetek?
– Neeem – rázza a fejét Gomoly. – Rosszabb. Dolgoznunk kellene, csak még nem tudjuk, hogyan lássunk hozzá.
– Ugyanis először csináljuk. Tudod, mi szakképzett időjárók vagyunk – mondja Pehely. – Érzelmeket kellene gyűjtenünk, mert nálunk otthon, Zsebalján abból készül az időjárás. Egy nagy laboratóriumban.
Elvira nagyon elcsodálkozik.
– Időjárók?
– Úgy bizony! Jártunkban-keltünkben begyűjtjük az érzelmeket, és időjárást kotyvasztunk belőle – dicsekszik Gomoly.
– Érzelmekből készül az időjárás? Úgy érted, hogy ha például én sírok...
– ...akkor abból nálunk zápor lesz. Vagy zivatar. Vagy felhőszakadás. Igen! Már ha sikerül begyűjtenünk a szomorúságodat.
Elvira szájtátva hallgatja őket.
– Nem egészen értem – szólal meg némi tűnődés után. – Hogy lehet az időjárást elkészíteni? Hiszen időjárás van! Nem mi csináljuk. Inkább csak elviseljük, vagy örülünk neki.
– Zsebalján másképp működik a dolog – kezd magyarázatba Gomoly. – A Központi Időjárás-meghatározó Állomáson zajlik a termelés. Az ott dolgozók kikeverik, összeállítják és dekánként adagolva nagy tartályokban főzik ki az aznapi időjárást a laboratóriumban, ahol összevissza kígyóznak a csövek és sisteregnek a tartályok. Csakhogy – mint talán te is tudod – a főzéshez alapanyag kell!
– Márpedig
nálunk az érzelem az alapanyag.
És ha nincs elég érzelem, akkor időjárás sincs – veszi át a szót Pehely.
– Ezért kell a zsebaljai küldöncöknek heti rendszerességgel alapanyaggyűjtő túrára indulniuk. A legfőbb hozzávalóink pedig az öröm, a szomorúság, a félelem és a harag. Esetleg ezek tetszőleges kotyvaléka.
– Hát ez igazán fura – morogja elképedve Elvira. – Még nem is hallottam ilyen különös dolgot!
– Ha belegondolsz, egészen logikus – magyarázza Gomoly. – A fő kifőzőnk, Tájfun séf hatalmas tartályokba tölti bele a négyféle alapanyagot. Egy csipet ebből, egy késhegynyi abból, húsz gramm amabból, és a főszakács már kavargatja is az aznapi meteorológiát. Vagyis az időjárást. Ha kell, esik és zuhog a földeken, vagy süt a nap, és rekkenő hőség tombol Zsebalja poros utcáin és sárguló kaktuszmezőin.
– De miért pont érzelemből főztök? – értetlenkedik Elvira.
– Ez egészen egyszerű – válaszolja Pehely. – Hallottad már azt a kifejezést, hogy „szomorú az idő”? Vagy „derűs napunk van”? Esetleg azt, hogy „haragos fellegek úsznak fölöttünk”? Ebből logikusan következik, hogy az időjárás nem másból, mint érzelmekből készül – legalábbis Zsebalján.
– Főleg akkor, ha van, aki összegyűjti – fejezi be szomorúan Gomoly.
– Szóval ez az első érzelemgyűjtő utatok – foglalja össze Elvira, aki, ha lassan is, de megbarátkozik a gondolattal, hogy az ő jókedvéből valahol napsütés készül.
– Az első és talán az utolsó utunk – feleli szomorúan Pehely. – Ha üres zsákokkal térünk haza, akkor többé nem lehetünk érzelemgyűjtők, és mehetünk nyúlbogyót takarítani a falu határába.
– Ó, értem, nyúlbogyót – bólogat megértően Elvira. – Az nem túl izgalmas. Mondjátok csak! Hogyan tudnék segíteni nektek?
– Nézd! Itt van ez a néhány zsák – kap a szón Pehely. – Ebbe szomorúság kéne, ebbe öröm…
– Ácsi! – emeli fel a kezét Elvira. – Azt nem mondtam, hogy meg is csinálom helyettetek. Csak annyit ígértem, hogy segítek nektek.
– Nekem sajnos elég alacsony az érzelmi intelligenciám – vidul fel Pehely, mint aki végre talált egy kiskaput, amelyen keresztül kiszökhet a kínos helyzetből. – Tudjátok, igazából meg sem tudom különböztetni egymástól az érzelmeket. Talán nem is vagyok alkalmas erre a munkára. Ciki, de ez van… Hiszen még arra sem tudtam válaszolni Elvirának, hogy félek-e vagy sem! Szóval… akkor sziasztok!
– Itt maradsz! – kapja el a karját Gomoly, és olyan dühösen néz rá, hogy abból talán még Tájfun séf is kikeverne egy közepes kis viharfelhőt Zsebalja égboltjára. Pehely kényszeredetten viszszaül, és Elvirával mit sem törődve méltatlankodni kezd.
– Lásd be, Gomoly, hogy nem tudjuk megcsinálni!
Nem tudjuk pontosan, melyik érzelem milyen.
Begyűjteni meg pláne nem tudjuk, mert talán tényleg nagyon félünk. Hiszen úgy reszketünk itt a fűben, mint két rezgő nyárfa.
– Legfeljebb, mint két rezgőnyárfa-levél – pontosít Gomoly. – Ne akarj nagyzolni, Pehely!
Elvira elgondolkodva figyeli őket.
– Ha nem ismeritek fel az érzelmeket, szívesen megmutatom nektek az árulkodó jeleket. És akkor legközelebb már magatok is boldogultok. És azt is tudni fogjátok, hogy mikor mit éreztek.
Gomoly és Pehely kényszeredetten bólintanak. Mi tagadás, elég szigorú ez a kislány.
Szigorú, de igazságos. Tájfun séf is így gondolná.
Elvira lehajol, óvatosan felemeli és a zsebébe süllyeszti a két időjárót. Aztán elindul, és közben suttogva – nehogy azt gondolják róla, hogy magában beszél – ismerteti a tervét.
– Szerencsétek van. Ma nagyon sok érzelmet láthattok, mert először az öcsémmel fogok találkozni, akivel valószínűleg mindjárt össze is veszek a kedvetekért, aztán anyukám következik, aki hamarosan megtudja, hogy hármas lett a matekdogám, amitől nagyon szomorú lesz. Vagyis hármas alá.
– Hurrá! – ujjong Gomoly. – Mármint, bocsi, hogy így örülök, csak, tudod…
– Tudom, tudom – feleli fancsali arccal Elvira. – Hidd el, nekem sem túl nagy élmény, de már megtanultam kezelni ezeket a dolgokat!
A két időjáró csodálva bámul Elvirára. A legjobb segítővel futottak össze!
Hiszen valóságos érzelmi szakértő!
Amíg az ovihoz érnek, Gomoly azzal szórakoztatja a kislányt, hogy mesél neki Létrabékáról, Zsebalja híres időjósáról, aki minden reggel fel- vagy lemászik egy hosszú létrán a város főterén, hogy így hozza a lakosság tudomására, milyen időjárást kevert ki aznapra Tájfun séf és csapata.
Elvira halkan kuncog. Nagyon mulatságosnak találja a módszert, de nem mer hangosan nevetni Létrabékán, mert a járókelők bizonyára furcsán néznének rá.
– Már csak azt nem értem – mondja Elvira –, hogy miért kell az emberek között mászkálnotok az érzelmekért. Miért nem jók nektek a saját érzelmeitek?
Gomoly legyint.
– Túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy összehozzunk, mondjuk, egy tisztességes viharfelhőt vagy jégesőt. Ha például Pehely hidegen néz rám, tudod, jeges pillantással, attól még egy kisebb méretű pocsolya sem fagyna be. Ha érted, mire gondolok. A közeli óvoda kapujában maszatos kisfiú várakozik. Elvira odaköszön az óvó néninek, aztán kézen fogja az öccsét, és elindulnak hazafelé.
– Nem vagy ma dühös véletlenül, Öcsi? – kérdezi Elvira, mert a testvére egyelőre nem mond semmi kellemetlent vagy bosszantót.
Sokkal több erőre van szükségünk. Áradó érzelmekre! És állítólag errefelé bőven találunk ilyesmit.
Elvira elgondolkodva bólint. Ezzel egyet kell értenie. Ebben a városban szinte mindenhol csak érzelmekbe ütközik az ember.
– De, dühös vagyok – gondolkodik el Öcsi. – Vagyis voltam. Petire. De ha most elmondom, hogy miért, akkor újra dühös leszek.
– Mondd el! Mondd el! – szurkolnak a zsebaljaiak, és Gomoly már nyitja is a haraggyűjtő zsák száját.
Öcsi nem hallja őket, de azért belekezd a történetbe.
– Az volt, hogy Peti elvette a labdámat. Visszaszereztem, de erre odajött, és belém rúgott. Ezért homokot szórtam a hajába. Akkor meg elkezdett üvölteni, és beárult Anna néninek. És akkor nekem kellett elpakolni a játékokat az udvaron, és nem focizhattam – magyarázza dühösen.
Gomoly a nyitott zsákot Öcsi közelébe tartja, és figyeli, ahogy a düh sötétvörös és szénfekete, vadul kavargó hullámai egy-két perc alatt színültig töltik. Pehely közben jegyzeteket készít. Ilyeneket ír fel:
Nyitókép: Rákosi Beáta
