A kiindulópont a szerző három éven keresztül ápolt berlini hobbikertje, így a nagyvárosi gondolkodó őszinte rácsodálkozásai szervezik a kötetet, és ágaznak szét irodalmi, zenetörténeti és esztétikai asszociációin át botanikai kalandozásokká. Han e művében nem természetfilozófiai kutatásokat végez, hanem mindenekelőtt érző ember, aki korunkról kritikusan töprengve az instant kielégülés és a kiégés társadalmával szemben az elidőzés, a Földhöz való óvó visszafordulás, a transzcendencia nagyon is kézzel fogható élményét kínálja a kertművelés költőien realisztikus leírásaiban.
Byung-Chul Han dél-koreai születésű német filozófus, kultúrteoretikus. Az 1980-as években Németországba költözött, Freiburgban és Münchenben filozófiát, német irodalmat és katolikus teológiát tanult. 2012 óta a Berlini Művészeti Egyetem oktatója.
Írásainak nagy részét az emberi szubjektum számára a késő kapitalizmus gyors ütemű, technológia által meghatározott helyzetében adódó tapasztalatokra való reflektálás jellemzi. Könyveiben e szituációt annak különféle megjelenési formáira tekintettel, a szexualitást, a mentális egészséget (különösen a kiégést, a depressziót és a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart), az erőszakot, a szabadságot, a technológiát és a népi kultúrát vizsgálva tárja fel.
Byung-Chul Han: A föld dicsérete – Utazás a kertbe (részlet)
ÁRNYLILIOMOK
Amikor átvettem a kertet, a hátsó, árnyas részén két árnyliliom állt. Eleinte kevés figyelmet szenteltem nekik. Nem találtam őket különösebben szépnek, és nem leltem bennük semmi előkelőt. Első benyomásom szerint valamifajta durvaságot, sőt közönségességet árasztottak. Buja levélzetükhöz képest virágaik egyenesen jelentéktelennek tűntek. Csak a burjánzó zöldet láttam bennük, az ormótlan zöld vagy sárga-tarka levelek otrombán hatottak rám.
Ma már szégyenkezem kezdeti bírálatom miatt, ahogy elítéltem az árnyliliomokat. Tévedtem és igazságtalan voltam. Tudatlanságomnak köszönhetem, egyszerűen vak voltam az árnyliliomok szépségére. Szívesen visszavonom hát véleményemet, hisz időközben szabályosan beléjük szerettem, és továbbiakat ültettem. Mostanra tíz árnyliliom van a kertemben. Nagyszerűen néznek ki a kert árnyékos részében, csodás pompát visznek az árnyékba, mely dicsőségesnek, élénkzöldnek hat rajtuk keresztül.
Boldogító végigkövetni az árnyliliomok mámoros növekedését tavasszal.
Hajtásaik igen jellegzetesek, exponenciálisan nőnek és már májusban impozáns méretet érnek el. Csaknem kitörésszerű növekedésük mély benyomást tett rám.
Korábban nem tudtam, hogy az árnyliliomok, mint sok más kerti növény, a Távol-Keletről származnak. Állítólag Koreában is otthon vannak, de ott még sosem találkoztam velük. Szöul nagyvárosában nőttem fel. Gyerekként nem a természetben, hanem a folyó – mely úgy lepusztult, hogy valójában már csak egy bűzlő csatorna volt – és a vasúti sínek között játszottam. Gyemekkori emlékeimben több a bűz, mint az illat. Nem vett körbe szép természet. Szitakötőkből mégis sok volt. A vörös szitakötőket különösen szerettem. Koreaiul chiliszitakötőnek hívják őket. A fűszálakon, melyek az iskolába vezető utat szegélyezték, számos szöcskét és imádkozó sáskát fedeztem fel. Ennél több természetben nem volt részem.
Az árnyliliom neve koreaiul 옥잠화(玉簪花). Egy legendán alapul az elnevezés. A régi Kínában volt egyszer egy csodálatos fuvolista. Amikor egy holdfényes éjszakán egy szép dallamot játszott, megjelent előtte egy égi tündér. Elmondta neki, hogy az égi hercegnő szeretné még egyszer hallani, amit épp elzenélt. Így ismét játszani kezdett. Az égi tündér megköszönte, kihúzott egy jáde hajtűt a hajából és odadobta neki, miközben visszalebegett az égbe. Ám a fuvolista nem tudta elkapni a hajtűt, amely leesett a földre és széttört. A fuvolista nagyon szomorú lett. A helyen, ahol a hajtű leesett, nőtt egy növény, melynek virága a hajtűre emlékeztet.
Az árnyliliom virágai nagyon szépek. Erős levélzetével ellentétben kifejezetten finomak, kecsesek, olyan törékenynek hatnak,
mint az égi tündér hajtűje.
Mindenekelőtt az enyhén felfelé ívelő porzószálai szépek, melyek tényleg régi koreai hajtűkre emlékeztetnek. Az árnyliliom virágzata általában illattalan. A kertemben mégis van egy illatos árnyliliom. So Sweet a neve. Illatát ugyanakkor nem nevezném édesnek. Inkább előkelőnek. Az illatos árnyliliom illata a lilioméhoz hasonló, de szerényebb, visszafogottabb, csendesebb.
Gondoskodtam róla, hogy árnyliliomaim a legjobb szomszédokat kapják. Csodás szomszédaik a kaukázusi nefelejcs, a gyöngyvessző, a harangvirág, a füvek, és ősszel a szellőrózsa, valamint a békabogyó. A gyűszűvirágot tenném még hozzá: az árnyliliomok közelében nő két ilyen virág. A harangvirágok egész nyáron bő kékben tündökölnek.
Nagyon szeretem az árnyékot kedvelő virágokat, jóllehet a Byung-Chul „világos fényt” jelent. Árnyék nélkül a fény azonban nem fény, és fény nélkül nincs árnyék. Az árnyék és a fény összetartoznak, az árnyék alakítja a fényt, az árnyak a fény gyönyörű körvonalai.
A gyűszűvirág latin neve Digitalis. A „digital” szó a digitusra, az ujjra utal, amely mindenekelőtt számol. A digitális kultúra az embert egy kicsiny ujjlényre sorvasztja. A digitális kultúra a számoló ujjakra épül. A történelem azonban elbeszélés [Erzählung], nem elszámolás [Zählen]. A számolás történelem utáni kategória. Sem a tweetek, sem az információk nem fűződnek össze elbeszéléssé. Ahogy az idővonal sem egy élettörténetet vagy életrajzot mesél el. Additív, és nem narratív. A digitális ember az ujjaival játszik, hisz állandóan számol és számít. A digitális abszolutizálja a számot és a számítást. Facebook-ismerőseinknek is mindenekelőtt száma van. A barátság azonban elbeszélés. A digitális kor totalizálja az összeadhatót, a számítást és a megszámlálhatót. Még a rokonszenvet is lájkok formájában számítjuk. A narratív súlyos jelentésvesztést szenved. Ma mindent megszámlálhatóvá teszünk, hogy a teljesítmény és hatékonyság nyelvébe illeszthessük. A mennyiség mindent összehasonlíthatóvá tesz. Egyedül a teljesítmény és a hatékonyság számszerűsíthetők. Így szűnik ma meg minden létezni, ami nem kvantifikálható.
A lét azonban elbeszélés, és nem számszerűsítés.
Utóbbiból hiányzik a nyelv, amely történet és emlékezés.
Gyakran locsolom az árnyliliomokat. Ilyenkor megfigyelem, ahogy a vízcseppek a széles levelekről legördülnek. A virágokat meglocsolni és közben megfigyelni őket egyszerre megnyugtató és boldogító is. A virágöntözés elidőzés a virágoknál.
Az árnyliliomot németül szívliliomnak is nevezik, mert a levelei szívformájúak. A virága pedig a liliomfélékéhez hasonló. Az árnyliliom oly hirtelenséggel nyílik el, mint ahogy megjelent. Az első fagy mintha elolvasztaná.
És a gyöngyvesszők. Dicséretet érdemelnek. Először kevés figyelmet szenteltem nekik, de amint virágozni kezdtek, elámultam a szépségükön. A színes kalászvirágok csodásan tündökölnek. Nem ismertem fel a fényük erejét. Meglepő, hogy a gyöngyvesszők is Kelet-Ázsiából származnak. Gyönyörűen világít, ezért „pompás gyöngyvesszőnek” [Prachtspiere] is hívják. Az árnyéknak, ahol jól érzi magát, királyi pompát kölcsönöz, világosságot és ünnepélyességet.
A Spier szó szerint kicsiny, törékeny csúcsot jelent. Voltaképpen a gyöngyvessző, a Spiraea minden virága épp így néz ki, igen apró hegyűek. A kertem nélkül sohasem ismertem volna meg a Spier kifejezést.
Az ilyen szavak kitágítják számomra a világot.
Nemcsak a pompás gyöngyvessző változat létezik, hanem németül a „nyárvessző” (japán gyöngyvessző) és a „harlekinvessző” (japán gyöngyvessző, Shirobana) is.
Megjött a tavasz. Már májusban szinte eksztázisban virágoztak azok a növények, amelyek ágai télen száraznak, holtnak tűntek, vagy az egyáltalán nem vonzó csonkjuk kivételével mindenük elenyészett. A kert eksztatikus hely az elidőzésre.
