Kun Árpád új regényében láncreakciókat indít el egy baleset
Kun Árpád
Takarító férfi
Magvető, 2022, 304 oldal
-

Medárdus, a takarító férfi a boldog Északon él feleségével és három gyerekével, a negyediket várva. A dolgos és zsúfolt hétköznapok akkor billennek ki először a helyükből, amikor Medárdus két kislányával együtt karambolozik: bár senki sem sérül meg, az események mégis láncreakcióként indítanak el változásokat a külvilágban éppúgy, mint a szereplők lelkében. Ki a titokzatos színes bőrű idegen, aki feltűnik Kakashalmon, és akit Medárdus kislánya rögtön a bizalmába fogad? Hogyan és miért jutunk el Norvégiából Haitire, és miféle titkokat rejt a hőseink családi háza alatt húzódó barlangrendszer?

Margó.
Kun Árpád új regényét a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be, a szerzővel Turi Tímea beszélget. Közreműködik: Friedenthál Zoltán. Hol? A Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Kisszínpadon. Mikor? Június 11-én 17 órakor. Részletek erre>>

Kun Árpád: Takarító férfi (részlet) 

A fektetésnél mintha mindig szerepet cseréltünk volna Borival. Én lettem az aggodalmas, és ő a gondtalan.

Miközben én teljesíteni akartam, és a gyerekeket rekordidő alatt paplan alá dugni, ő a pillanat örömének élt. Nem hajszolta őket fürdetéskor, fogmosásnál. A mesét sem egyszerűen felolvasta, de a hangját elváltoztatva előadta. Lámpaoltás után hozzájuk bújt, pusmogott és kacarászott velük a sötétben, majd nemegyszer elaludt mellettük. Amit én cserben hagyásként éltem meg. Nem annyira a beszélgetésünk, mint az azt követő szeretkezés elmaradása miatt.

Aznap este én játszottam a Bergenben ragadt Bori szerepét. Duplaannyit ölelgettem, csókolgattam a gyerekeket, és beszélgettem velük.

Vacsora után engedtem Valinak néhány utolsó pörgést a korláton, hogy megszelídítsem, és ne teli torokból üvöltsön nemet, amikor elindulok vele lefeküdni. Miközben altattam a kicsit, a nagyobbak Justinnek segítettek az asztalt leszedni, és a konyhát rendbe tenni. Annyira összemelegedtek hármasban, hogy együtt mentek tovább a fürdőszobába.

Valit egyszer a tűzriasztó vijjogása sem ébresztette fel, amely egy sütőben szénné égetett kuglóf füstjétől beindult. Miután bealudt, most is nyugodtan fektethettük mellette Justinnel a két nagyobbat, akik megtalálták Vali esti könyvét, József Attila Altatójának egy 1974-es, Würtz Ádám illusztrálta kiadását. Régebben szentül állították, hogy „kinőttek belőle”, Justinnel most mégis ezt olvastatták fel maguknak. Elgörbült ujjammal hiába intettem le őket: nagyokat kacagtak a kerékbe tört magyar szavakon, és kórusban tanították Justint a helyes kiejtésre. Az utolsó „Aludj el, kis Balázs”-nál akkora lett a ricsaj, hogy az alvó Vali összevissza hánykolódott. Pisszegve adtam ki az utasítást, hogy Borinak csak akkor kívánhatnak jó éjszakát, ha suttognak a telefonba.

Amikor a mobilba belecuppogott puszik és a villanyoltás után kivonultam úgy, hogy az ajtót résnyire nyitva hagytam, Bori még vonalban volt.

– Hogy bírod? – kérdezte.

– Szuperül. És te?

A kelleténél kicsit hosszabbra nyúlt a csönd a telefonban.

– Én is. A gyerekek eldicsekedtek, hogy vendégetek van.

– Justinnek hívják, fekete fickó, és beszél franciául.

– Eddig úgy tudtam, hogy csak a regényedben létezik.

– Ez a néger nem az a néger. Véletlen egybeesés. Egyébként semmiben nem hasonlítanak.

Miközben Borival beszéltem, volt időm megcsodálni a konyhát, amely még sose keltett ennyire rendes és tiszta benyomást. A pultról el volt pakolva minden üres üveg, konyhagép, fűszeres doboz, nagykés és kiskanál. A mosogató fémtálcája fényesre törölve ragyogott. Amikor kinyomtam a mobilt, Justin éppen a megpenészedett zaccot ütögette ki a kotyogóból. A karjára tettem a kezem.

– Döntsük el, ki kinél takarít!

Justin elértette a célzást, lehajtott fejjel annyit mormogott:

– Nem én akartam. Egy idős barátnőm adta be a kérelmemet az önkormányzatnál.

– Az isten szerelmére! Ne mentegetőzz!

Nagy volt a késztetés, hogy lerohanjam a mindenféle kérdéseimmel és mondanivalómmal, de visszafogtam magam. Például a nyelvemen volt, hogy elmesélem neki az álmot, amiben először halálnak néztem tévedésből, amíg a viaszos arcáról ki nem derült, hogy ő maga haldoklik.

Ő szólalt meg előbb.

– Énmiattam baleseteztetek.

– Miről beszélsz?

– Ott voltam, amikor aznap feltették a kocsitokra a téli gumit. Igazából nekem kellett volna. Kezembe nyomták a csavarhúzó pisztolyt, hogy tegyem be a csavarokat a keréken. Mindenki százfelé rohant, senki nem mutatta meg, hogyan csináljam. Próbáltam magamtól, de túl lazán hagyhattam az anyákat.

Nyelt egyet.

– Az a legvalószínűbb, hogy egyáltalán nem csavartam be őket.

– Ők a szakemberek, az nem a te felelősséged volt.

– Miután másnap Espen visszahozott benneteket az autómentővel, megtárgyalták az esetet. Gondolták, úgysem értem, és tényleg nem értettem, de megláttam Espen kezében a csavarokat. Összeraktam, hogy én hibáztam.

– Nem a csavaroktól volt, emiatt légy nyugodt! Miattam csúsztunk meg. Utálom alvásra pazarolni éjjel az időmet. Az bosszulta meg magát.

– Ezt hogy érted?

– Elaludtam a volánnál.

– Tényleg?

– Komolyan. Elkezdtem kacsázni a kocsival.

Láttam, hogy Justin dúlt arcvonásai kisimulnak.

– Bőven azelőtt, hogy elvesztettem volna a kerekeket! Azért, hogy megszabadítsalak a fölösleges lelkiismeret-furdalástól.

Megkönnyebbülve felröhögtünk. Egyszerre azt vettem észre, hogy bizalmas közelségbe kerültünk. Megint bevillant az álom, amiben azt hittem, hogy meg akar bennünket ölni. Ezek szerint tudat alatt én is összeraktam ezt a csavarhistóriát. Máskülönben miért osztottam volna rá a halál szerepét? De hogy jöttem rá, hogy ő csavarozott? Már majdnem megint mondtam valamit, de megint lenyeltem. Mi van, ha túl erős számára a történetem? Féltettem az újsütetű cinkosságunkat. Annyi minden volt még. Emlékeztem például az első két sorra abból a versből, amit az íróasztalán találtam.

– „Ha utolsó búvóhelyét kiderítem, / és megtalálom végre a Legkisebb Istent…”

Elakadtam, de Justin folytatta:

– „egy északi barlang hideg zugában, / ahol a jégkorszakból ottmaradt / barlangi gombaként rejtőzködik, / vallást alapítok…”

– Amit mutattál, az egy barlangi gomba volt, ugye?

– Ühüm.

– Akkor megtaláltad a Legkisebb Istent?

– Azt mondanám.

– Miközben vacsoráztunk, már egy új vallás szertartását celebráltuk? – Bólintott.

– Éreztem.

Nevettünk és beszélgettünk. Közben felálltam, odamentem a konyhaszekrényhez. Kotorásztam a lisztesdoboz és a cukroszacskó mögött. Megtaláltam egy üveg Bache-Gabrielsen Sérénité Très Vieille Grande Champagne-t. Kitöltöttem két konyakospohárba kétujjnyit az aranysárga égetett szeszből, és az asztalra tettem.

Úgy éreztem, mintha egy másik álomba kerültem volna,

amiben újra Justiné a főszerep. A világvégi Kakashalmon, villanypásztorok, sportosan érzéketlen juhtenyésztők és bamba juhok közé pottyanva, ahol semmi és senki nem illett hozzám, egyszerre egy barátot találtam magamnak.

Ebből az álomból nem riasztott fel az órám.

Mégis támadtak kétségeim.

Párizsban történt réges-régen. Radulescu Réka Oanával, az első feleségemmel a Trocadéro mellett laktunk egy néhány négyzetméteres tetőtéri szobában, ahova meghívtuk vacsorára a barátunkat, Jean Émile-t a szerelmével, Pascallal együtt. Eljöttek, pedig mint pár már szétmenőben voltak. Az este alatt csípős megjegyzésekkel ütötték-vágták egymást, de velünk kedvesen viselkedtek. Túlzottan is. Annyira, hogy Jean Émile udvarolni kezdett nekem, amibe vonzó személyiségének, sziporkázó intellektusának minden báját beleadta. Férfi még sose kacérkodott velem, életemben először lettem ilyesfajta csábítás alanya. Nem bírtam eléggé csodálkozni a számomra szokatlan helyzeten, miközben egyáltalán nem hagyott hidegen, és a hiúságomnak is jólesett. Egy idő után észrevettem, hogy Réka féltékeny, ami külön mulattatott. Szerettem volna megnyugtatni, hogy nincs veszély, de a miniatűr manzárdban, ahol ketten a földön lévő matracon, ketten a szétnyitható széken ültünk, a szélesebb gesztusoknál is azt kockáztattuk, hogy a másikba akadunk: elhúzódni és diszkréten közölni valamit lehetetlen volt. Ráadásul Pascal, aki vissza akart vágni Jean Émile-nek, Rékának kezdett udvarolni.

Bonyolult érzelmi viszonyok burjánoztak körénk.

Különös hangulatba kerültünk. A szíve mélyén mindegyikünk tudta, hogy nagy tétje ezen az estén semminek sincs. Sokkal inkább frivolok voltunk, mint feszültek. Aztán késő éjjel lett, Jean Émile és Pascal felszedelőzködött, és elment.

Ez a vacsora jutott eszembe.

Jean Émile annak idején néha majdnem felfalt a szemével, beszélgetés közben kidugta a nyelve hegyét és megnyalta a szája szélét. Ilyen egyértelmű jelét a kívánásnak Justinnél nem fedeztem fel, nyílt udvarlást sem, de láttam a viselkedésén, hogy nekem játszik, és tetszeni akar. Azt pedig minden kétséget kizáróan éreztem, hogy a szavainkat, mozdulatainkat ürügynek használjuk arra, hogy egyre közelebb kerüljünk egymáshoz. Addig csak nőkkel éltem át hasonlót. Aminek előbb-utóbb az lett a vége, hogy az ágyban kötöttünk ki.

Hogyan is nem vettem észre korábban?

Alaposabb ismeretség nélkül, csupán a kinézete alapján is feltűnhetett volna. Például az erős fenyőparfüm, ami körbelengte. Igaz, azt eleinte semmiben nem láttam másnak, mint a többi afrikai menekült dezodorhasználatát, amely az én orrom számára émelyítően erős és eltúlzott volt. De akkorra már abban is elég biztos lehettem, hogy ezt a parfümöt ő otthon keverte ki, és valahol az ő főzésalapú vallásához tartozik. Másfelől nem tűnt hangsúlyosan femininnek a viselkedése, viszont határozottan piperkőcnek igen. De hát mihez viszonyítva? A kakashalmi norvég férfiak visszafogottságához képest? Merthogy az afrikai menekült férfiak sokkal többet törődtek a kinézetükkel, és ő mégiscsak ebbe az utóbbi csoportba tartozott. (Akkor legalábbis még úgy hittem.) Viszont még ehhez képest is volt valami extravagáns a tarkón zöldre festett, tüsi hajában, az abba belenyírt, cirkalmas W betűben.

Késő éjszaka lett.

Nem küldhettem ki Justint kutyagolni a sötétbe, haza kellett volna vinnem kocsival. Csakhogy a Bache-Gabrielsen Sérénité Très Vieille Grande Champagne-ból túl sok ujjnyival megittunk ahhoz, hogy vezessek. Másrészt, ha ágyba nem is akartam bújni vele, de elválni se akartam tőle. Megkérdeztem, van-e kedve nálunk aludni. Végül a nappali kanapéján ágyaztam meg neki, jó éjszakát kívántunk egymásnak, majd bementem a matracokkal zsúfolt hálószobába, és a gyerekek mellé feküdtem.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Kun Árpád: Én tényleg egy self-made man vagyok

...
Nagy

Kun Árpád: A boldogság önmagában gyanús

...
Nagy

A fiktív Kun Árpád kicsit bamba, kicsit félkegyelmű

...

A hazugságtól az önbecsapásig vezetnek Moskát Anita novellái [Ms. Columbo Olvas]

...

Gerőcs Péter: A filmben az a legvarázslatosabb, amit nem látunk

...

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

...

Jászberényi Sándor tíz évnyi háborúja

Olvass!
...
Könyvtavasz

Az Óriásalka ugyan messziről boszorkányra hasonlít, de megtanít repülni

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Vajon kit illet meg a megtalált kincs?

Nógrádi Gábor gyerekszereplői kincskeresési lázban égnek, és hamarosan felkerekednek, hogy személyesen járjanak utána, vajon tényleg van-e alattuk kincs. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Mán-Várhegyi novellájában nyomtalanul eltűnik egy férj a Miss Pula fedélzetéről

Hírek
...
Hírek

Június 30-ig nevezhettek a Margó-díjra!

...
Nagy

Vonnák Diána: Meg akartam hekkelni ezt a felnőtt életet [E/3]

...
Hírek

75 éve jelent meg először Anne Frank naplója

...
Könyvtavasz

Zseniális állatok: van, amelyik popcorn-szagot áraszt

...
Zöld

Ne etesd a vízimadarakat – inkább figyeld meg vagy rajzold le őket!

...
Gyerekirodalom

Borzongató szellemhistória tíz éven felülieknek

...
Könyvtavasz

Az életközépi válság nem tart örökké

...
Szórakozás

A Semmi kezdetben botrányt okozott, most film készült belőle

...
Hírek

Ne dobd ki a megunt könyveket!

...
Hírek

Amber Heard könyvben írná meg a Johnny Depp-pel való kapcsolatát

...
Promóció

Hogyan fokozhatod igazán az olvasás élményét?

...
Promóció

Melyik az az ital, ami írók és költők ezreinél a múzsa csókja?