A Kínával küzdő hunok birodalmába kalauzol Bán Mór új mondagyűjteménye – Olvass bele!

Réges-rég, amikor a hunok még a Nagy Faltól északra éltek, és évszázadokon át háborúban álltak a felemelkedő Kínai Birodalommal, hős vezéreik irányításával vakmerő hadjáratokat indítottak a mesés nyugat és a kies észak irányába. Bán Mór regegyűjteményének harmadik kötetében a keleti hun törzsek legendás hősei elevenednek meg; a lebilincselő történetek a magyar olvasóközönség számára ismerősnek tűnnek majd, és mégis jószerivel ismeretlennek.

bán mór
A sólyom és a sárkány háborúja
Naphegy, 2024, 238 oldal
-

A magyarság őstörténetének hajdani regéi mindössze töredékekben maradtak fent vérzivataros történelmünk évszázadai során. Bán Mór, a Hunyadi című történelmi regénysorozat szerzője nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a töredékek alapján az Ezer rege könyve című nagyszabású, többkötetes gyűjteményben írja újra ezeket a regéket. A csillagösvény lovasai és A keleti szél harcosai után most a harmadik, A sólyom és a sárkány háborúja című kötet jelent meg a Naphegy gondozásában.

A magyarság őstudatát meghatározó történetek főként regösénekek útján szálltak nemzedékről nemzedékre. A rovásírásos emlékek legnagyobb része az államalapítás időszakában semmisült meg. Az ősi pogány kultúra fenntartása, megélése és ápolása üldözött lett. A regékben megőrzött legendás alakok, a hőstörténetek jellegzetes fordulatai idővel keveredtek a keresztény kultúra elemeivel, illetve a későbbi hódítók történeti hagyományaival. A ma ismert népmesékben és mondákban ezért megtalálhatók olyan töredékek,

amelyek történelmünk legkorábbi időszakában gyökereznek.

Az Ezer rege könyve című sorozat őseink mondavilágának nagyszabású gyűjteménye. A szkíta, párthus, keleti és nyugati hun, avar, alán, szarmata, kun, jász, türk és északi népek legendái számtalan változatban megtalálhatók az ellenséges népek saját mondavilágában. Bán Mór ezekből a forrásokból is gyűjtötte őstörténetünk mozaikdarabkáit. Ugyan egy mai rekonstrukció semmiképpen sem pótolhatja az elveszett, felülírt történeti kincset, közelebb vihet bennünket ősi kultúránk gazdag bölcsőjéhez.

Bán Mór irodalmi munkássága sci-fi és fantasyregényekkel, illetve -novellákkal indult; Kárpáthia című regénysorozata önálló világként idézi meg a Kárpát-medencei népek mondakincsét, történelmi emlékezetét, méghozzá fantasyköntösben. Történelmi érdeklődése megmutatkozott a tizennégy kötetes, Hunyadi című regénysorozatban, amelyből jelenleg nagy költségvetésű, nemzetközi televíziós sorozat készül. A szerző újságíró és szerkesztő. Korábban napilapok főszerkesztőjeként és kiadóvezetőjeként dolgozott; a Kecskeméti Médiacentrum alapítója. Éveken át az M5 kulturális csatorna igazgatója, majd a Vaskapu Kiadó vezetője. Fülszöveg című irodalmi heti magazinja 2020 óta szerepel az M5 műsorán.

Bán Mór: A sólyom és a sárkány háborúja (részlet)


„Néztem a sötétbe, sötét éjtszakába,
Régi elhúnyt idők homályos titkába;
S amint belenéztem, hosszasan, merevűl:
A ködök országa im megelevenűl
És előttem járnak a hajdani képek,
Mint egykor, oly élők, mint egykor, oly épek:
Szög húnfiak, amint súgár lovaikon
Íjat pödörintve futtatnak a sikon;
Vagy kanca tejétől, bornak ha megerjed,
Vídám lakomájok szilaj tüze gerjed,
Felhangzik az ének, a szív ere pezsdül,
S előterem a mult, bústól, örömestül.”

Arany János: Csaba királyfi (Előhang) 

Itt fejezem ki hálámat Sima Qian történetírónak, a Shu Ji 110. kötete szerzőjének, az „ellenségnek”, aki nélkül szinte semmit sem tudnánk eleink tetteiről, s azoknak a kínai tudósoknak, költőknek,

akik az Első Császár megsemmisítést elrendelő parancsa ellenére elrejtették, megőrizték az utókornak az ősi történeteket…

A székelyudvarhelyi Sándor József Lászlónak ajánlom e könyvet, aki határtalan képzelettel és rendíthetetlen munkabírással keltette életre a hunok elfeledett históriáit. Nélküle ez a gyűjtemény sem ­létezne, mert ezek a történetek az ő történetei is, minden magyar ember közös, becses kincse. De ne feledjük: ő járt elöl.

„Áldottak legyenek a magyarok, Attila népének egyetlen örökösei. Félszázados tanulmányaim meggyőztek arról, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak – s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottja Európában, mely magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme.

Kutatásaim során a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Attila a világtörténelem legnagyobb hőse, aki, mint minden igazi hős, lovagias és nagylelkű volt, amit Róma alól való visszavonulásával legcsodálatosabban bizonyított be.”
J. J. Modi bombayi professzor, a fehér hunok kutatója
(Zajti Ferenc fordítása)

Az itt következő regékben, ahogy az előző kötet történeteiben is, számos kínai személynévvel, földrajzi elnevezéssel találkozhatunk. Természetesen nem tudhatjuk, hogyan hangozhattak ezek hun megfelelői, miként azt sem, hogy a ­kínai császárok, tábornokok nevét a hunok hogyan ejthették ki. A hun méltóságnevek, vezérek és törzsfők általunk ismert neveinek forrásai szinte kizárólag kínai írásos források. Gyűjteményünkben a kínai nevek átírásánál tudatosan nem az érvényes, fonetikus alapú metódust használjuk, azon egyszerű oknál fogva, hogy hun, turáni népek körében egészen bizonyosan nem kínai fonetika alapján ejthették ki ezeket a neveket. Azt sem állíthatjuk, hogy következetesen válogattunk az átírási szabályok közül, és ezzel tökéletesen tisztában vagyunk. A nevek írásképe minden esetben a szerző döntésén alapul, aki mindvégig azt tartotta szem előtt, hogy nem tudományos szövegről,

hanem egy valaha volt mese- és mondavilágot felidéző rekonstrukciós kísérletről van szó.

Bán Mór

Prológus

A LÁNGOK TÁNCA

A mocsársziget zsombékosaiban minden nap végtelennek tűnik. Nyáridőben különösen. Pirkadatkor, mikor a csípősen nyargalászó szél zizegtetni kezdi a nádat, s a felfelé araszoló nap felmelengeti a pocsolyákat, elkezdődik a végtelennek tetsző, üres, mégis életteli körforgás, hogy aztán az órák lusta vánszorgását követően lassan aláereszkedjék a szikrázó napkohó, kiszürküljön a derengő, égszínkék égbolt, és a hűlő vizek színén hártyát eresszen a békanyál.

A kócsagok, gémek, gólyák keleplése, a varangyok karattyolása, a vad­kacsák hápogása egész nap visszhangzik a láp kavargó felszíne felett. A nád susog, zörgő levelei álmosan mesélnek a tovaúszó felhőknek a mélység titkairól.

Zente órák hosszat bámulja a furcsa formájú felhőket, figyeli, hogyan érnek össze komótos cammogással, hogyan olvadnak egymásba, hogyan enyelegnek a vékony páragomolyokkal, s engednek néha utat a szikrázó napsugaraknak, hadd cirógassák a világ arcát odalenn békében.

Csege apó hajnalban tér vissza, alszik, míg a nap delelőre nem ér.

Nem árulja el, hol jár ilyenkor. Tán a titkos berkeket látogatja végig, tán a messzi erdőkben kirakott csapdákból gyűjti össze az apróvadat, vagy épp az ispáni várig merészkedik, hogy kikémlelje, mire készülnek a német lovagok a kőfalak mögött. Nem köti az öreg a fiú orrára, mi dolga mindig, s Zente nem kérdi tőle. Csak várja, hogy elvánszorogjanak az üres órák, a végtelen nappalok. Várja, hogy elolvadjanak a forró délelőttök, múljanak a tikkadó délutánok, s jöjjék megint az enyhes est, a csípősen nyargalászó éji szél, és tüzet lehessen rakni a mocsársziget tisztásán. A tűzrakás egyet jelent a múlt életre csiholásával. A lángok mardosó fénye vet rőt hálót a feledett korok árnyai közé.

Csege apó mesélni kezd.

Sok rege van még hátra, és a fiú tudja, az öreg rég nem a rovásfák betűit silabizálja, hogy elevenné tegye az ezer éve porladó regösök énekeit. Nincsen már annyi rovásfa az egész világon, rejtekek mélyén, csűrök alá ásott vermekben, barlangok jeges kőméhében.

Amit regél, az a sok történet ott lapul az emlékezete redői közt. Ismeri mind a régi hősök meséit, s amit tán elfeledett az évtizedek alatt, kipótolja szárnyaló képzeletével. A rovófák csak arra kellenek, hogy ne tévessze el a sorát a sok históriának, hogy melyik jön melyik után.

Minden éjjel pirkadat előttig pereg a rege Csege apó ajkáról.

S a fiú hallgatja.

Ritkán kérdez, csak ámulva issza az öreg szavait. A tűzbe bámul közben, hol a lángnyelvek őrült tánca évezreddel korábban száguldó ­tumánok förgetegét idézi, a kavargó szablyák csillámló csókolózását, a harcosok szemének bősz összevillanását. A harsogó tűzsüvítés csataüvöltést és halálsikolyt visszhangoz a messzeségből.

Minden nap végtelennek tetszik a mocsársziget időtől szikkadt földjén. Nem múlik a nyár, mintha örökre maradni készülne, lám, csak vánszorog az idő a bizonytalan jövő felé.

Csege apó regél, ezer letűnt nemzedék regéit beszéli el újra. Zente tán az utolsó a csillagos égbolt alatt, ki hallhatja ezen ősénekek sorát, mert a rovófákat tűzre vetik hamarost, és a vén táltosok, sámánivadékok is eltűnnek mind a föld színéről végleg.

Utolsó sóhaja ez a messzi, idegenben sarjadt világnak, az alkony panaszát zokogják a zizegő sás- és nádlevelek. Itt, az Aranyos Szegelet földjén visszhangzik a múlt, ám az új idők új dalokat érlelnek a még meg nem születettek ajkán.

De most még az öreg regél, s a lángok fényében életre kél a Csillag­ösvény lovasainak hullámzó tengere. Fehér tumánok száguldnak a csillagok között, holdfényből szőtt sörények és vérszín sólymos zászlók lobognak büszkén az éjszakában.

S szól a dal:

Hunnia örök.

 

BÁTOR TANZSU ÉS  NÁRCISZSZIROM REGÉI

Százötvenkilencedik rege

A HUNOK HARAGJA

Gyönyörű tavasz volt, virágoztak a barackfák, szirmaikat bontották a liliomok a tavak vizén, és a rózsabokrok tűzpiros virágai pompáztak, illatoztak az utak mentén. Úgy tűnhetett, mindent ellep a tavaszi zsongás, ám ha egy utazó akkoriban végighaladt volna a Han Birodalom északi tartományain, csupa szomorúságot és gyászt látott volna maga körül.

Kína ugyanis szenvedett.

Néhány hónapja csak, hogy a birodalom a hunok adófizetőjévé vált, s önmagában ez a tény mérhetetlen nyomorúságot hozott a népre. A népre, mely már amúgy is oly sok gyötrelmet élt át: a korábbi évtizedekben a Nagy Fal építése miatt, aztán Gao Cu császár kegyetlen parancsa okán, miszerint egymillió fős hadsereget kell felállítani a hunok elleni háborúhoz.

Hol van már az a hadsereg? Sok százezer derék kínai maradványai porladoznak a Nagy Fal innenső oldalán, ahol Bátor tanzsu tumánjai lerohanták és lemészárolták őket.

A nép szenvedett, súlyos éhínség tombolt szerte a birodalomban. Néhol lázadás ütötte fel a fejét, így aztán nem csoda, hogy az adó­szedők kudarcot vallottak, s nem voltak képesek behajtani azt a tömér­dek terményt, selymet, szövetet, fémet, prémet, amit a hunoknak kellett volna fizetni az éves hadiadó fejében.

Amikor tavasz közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a tanzsunak szánt sok száz szekérnyi áru nem lesz meg, Gao Cu császár végső kétségbeesésében maga elé hívatta kedves tanácsadóját, Liu Kinget, aki már annyiszor kihúzta őt a csávából, s így szólt hozzá:

– Drága barátom, hűséges tanácsadóm! Kérlek, most az egyszer még segíts meg engem, és segítsd meg a birodalmat!

Liu King kimért, mindig nyugodt fiatalember volt, most sem veszí­tette el a fejét. Hümmögött, sarjadó szakállát simogatta, aztán így válaszolt:

– Nos, császárom, a helyzet csakugyan nem túl rózsás. Ha nem tudjuk megfizetni a Bátor tanzsu által ránk kirótt hatalmas adót, úgy a hunok újra nekiveselkednek, és kegyetlenül lerohannak minket. Ne feledd, ó, uram, Bátor legutóbb megelégedett a szavaddal, s nem prédálta fel királyságod java részét. Attól tartok, ha nem kapja meg, amit követel, s amit megígértünk neki, akkor most nem ismer majd kegyelmet velünk szemben.

Gao Cu sápadtan jajveszékelt, ám hűséges tanácsadója így vigasztalta:

– Ha úgy óhajtod, császári felség, én magam viszem meg a hírt Hunor tanzsujának sátorvárosába, és haladékot kérek, amíg összeszedjük mindazt, amit meg kell fizetnünk neki.

A császár nehéz szívvel útnak indította tanácsadóját, s abban sem volt biztos, hogy élve viszontlátja még valaha.

Liu King aggódott maga is, hisz jól ismerte a hunokat, tudta, nem fogja érdekelni őket semmiféle kifogás, a kirótt adót követelik, s ha nem kapják meg, bizony lesz nemulass!…

Amikor kíséretével megérkezett Sárkánysánc sátorvárosába, amit a hunok Fehérvárnak is neveztek, Bátor tanzsu rögvest fogadta is a Mennyei Birodalom követét.

– Halljuk, miért nem érkezett meg hozzám időben a Kínára kirótt adó? – tért rögtön a lényegre a hunok ura.

– Képtelenség összeszedni annyi mindent, amennyit rajtunk követeltek – hajolt a földig Liu King. – De természetesen tudjuk a kötelességünket, hatalmas tengrikut! Adj még egy kis időt, és mindent megkapsz, amit meg kell kapnod!

Bátor komoran végigmérte a követet.

– Megegyeztünk a császároddal. Megkíméltem országa java részét, egyetlen feltételem volt csak: hogy Kína időben fizesse az adóját. Hogy megértsétek, nem tréfálok, egy kisebb hadsereget küldök a falon túlra, elsőszülött fiam, Kiyok vezetésével. Ő majd beszedi az adót, ne aggódj!

Liu King látta, hogy ennek a fele sem tréfa, lóhalálában vágtatott vissza császárához, hogy jelentse, nincs más hátra, valamivel meg kell puhítani a tanzsu szívét.

– Egyszer már tanácsoltam azt néked – idézte fel régi ötletét Liu King –, hogy ha meg akarod őrizni királyságod, fővárosod és palotáid, alázkodj meg még jobban Hunor tanzsuja előtt. Kínáld fel neki világszép leányod, Nárciszszirom hercegnő kezét, te magad pedig fogadd a hun vezért testvéreddé, ezzel is kinyilvánítva, hogy népeink nem ellenségek többé. Attól tartok, ó, uram, csak így kerülheted el Kína végső pusztulását!

Gao Cu császár is kezdte belátni, hogy nincs más megoldás. Csakhogy tudta, hiába látja be ő maga, ha első asszonya, a mindig fehérre festett arcú Lü császárné, mint korábban,

most sem akar majd hallani leánya elvesztéséről.

Ezúttal azonban Lü császárné is úgy vélte, bizony nincs más lehetőség, ha el akarják kerülni a biztos végzetet. Egyetlen nehézség támadt csak, amire Liu King nem számított: a császár és a császárné úgy döntöttek, ők semmiképpen nem közlik a rossz hírt szeretett leá­nyukkal.

– Menj, hű tanácsadóm, végtére is a te ötleted volt! – morogta fásultan a császár. – Menj, keresd fel Nárciszszirom hercegnőt a palota titkos kertjének titkos szegletében, az ezüst pavilon gyöngyöző szökőkútja mellett, ahol kedvére szokott időzni. Menj, és mondd meg neki, nincs más megoldás, oda kell őt adnunk a hunok vezérének.

Liu King kelletlenül engedelmeskedett, és megkereste a titkos kert titkos szegletében az ezüst pavilon gyöngyöző szökőkútját. S csak­ugyan, ott ült a víz partján a szépséges Nárciszszirom hercegnő, és háromhúros ébenfa hegedűjén kísérve magát, búsan dalolt.

Ahogy megpillantotta, a tanácsadónak a lélegzete is elállt. Ő maga még sohasem láthatta a hercegnőt, s most valósággal letaglózta Nárciszszirom szépsége. Liu King visszahúzódott a fák közé, szíve hevesen vert, homloka gyöngyözött, s mintha forró láz hevítette volna egész testét.

Nem… Nem lehet, hogy ezt a tündöklő, finom szépséget, ezt az ártatlan leányt odadobják a vad, barbár tanzsunak!

Ez volt most már első gondolata. Liu King bizony első látásra beleszeretett a hercegnőbe. Amikor kilépett a fák közül, már tudta, hogy egy élete, egy halála, mindenképp megakadályozza azt, amit az előbb még maga szorgalmazott.

A hercegnő nem volt egyedül, egy halovány szépség ült mellette, aki szakasztott mása volt, csak épp arcán nem ragyogott az a földöntúli báj, ami ott tündöklött Nárciszszirom hercegnőén. Ettől eltekintve akár ikertestvéreknek is vélhette volna őket bárki.

– Hát te ki vagy? – kerekedett el a hercegnő szeme, amint megpillantotta a fák közül előlépő tanácsadót.

Liu King mélyen meghajolt előtte.

– Atyád hű udvarnoka vagyok, felséges hercegnőm!

– S mit akarsz itt? – mosolygott Nárciszszirom. – Gyere, ülj le mellém, és mesélj arról, mi folyik a külvilágban. Igaz a hír, miszerint a hunok megint támadásra készülnek ellenünk?

Liu King leült a szépség mellé, de sokáig meg sem tudott szólalni, csak bámulta, csak csodálta tündökletes ragyogását.

– Igaz – nyögte a tanácsadó elvörösödve. – Bátor tanzsu újra támadást intéz ellenünk.

– Azért jöttél, hogy közöld velem, most már mindenképpen feleségül kell mennem a tanzsuhoz? – kérdezte szelíden Nárciszszirom hercegnő. – Tudd meg, barátom, nem ismerek semmiféle áldozatot, amit meg ne hoznék atyámért, a császárért és a birodalomért… Ha ezzel megmentem sokat szenvedett népünket, akkor örömest feleségül megyek Bátor tanzsuhoz…

De Liu King éppen ezt nem szerette volna. Ünnepélyesen felállt hát, és így szólt:

– Nemes hercegnő, tündökletes Nárciszszirom! Ne félj, amíg engem látsz! Máris kitaláltam egy tervet, hogy ezt a szörnyű gyalázatot megakadályozzuk! Csak azt kérem, bízz bennem!

Nárciszszirom felnevetett.

– Bízom benned, kedves barátom! De most ki vele! Mi a terved, mondd!

Liu King máris elsuttogta neki, hogyan csaphatnák be a hunok uralkodóját s voltaképpen az egész világot.


Százhatvanadik rege

AZ ÁLHERCEGNŐ 

Alig egy órával később ott álltak mind Gao Cu császár színe előtt. Az uralkodó végighallgatta a tanácsadó tervét, s mikor megértette, mit akar Liu King, hatalmasat nevetett.

– Ezt aztán ügyesen kitervelted, kedves barátom! Tervednek működnie kell, hiszen Hunor tanzsuja soha nem láthatta a lányomat, s szinte bizonyos, hogy kémek révén sem szerzett tudomást arról, hogy néz ki!

Most minden szempár a hercegnő szépséges, engedelmes társalkodónőjére szegeződött, aki eddig megilletődve hallgatta Liu King szavait.

– Megteszed-e úrnőd érdekében, amit a tanácsadó javasol? – kérdezte a császár negédesen. – Szüleidet s minden rokonodat dús­gaz­daggá teszem, hogy áldozatodért valamelyest kárpótoljalak!

A szolgálólány, akinek Hienu volt a neve, könnyekkel a szemében lehajtotta a fejét.

– Nincsenek nekem se szüleim, se rokonaim, felséges császár. Nincsen senkim széles e világon, csak a hercegnő, akit szolgálok. Boldogan megteszem, amit kértek tőlem, ha ezzel megmenthetem őt és egész Kínát a szörnyűséges gyalázattól!

A császár megölelte a lányt, a mindig fehérre festett arcú Lü császárné is hálásan mosolygott rá, egyedül Nárciszszirom hercegnő nem tűnt elégedettnek.

Így szólt:

– A terv ugyan működhet, de nem kívánhatom, Hienu, hogy feláldozd magad énhelyettem!

Liu King alázatosan meghajolt a hercegnő előtt.

– Hunor tanzsuja nem tudja, hogy kit kap feleségül. Természetesen azt fogja hinni, hogy Hienu az, aki valójában te vagy, vagyis a császár leánya. Ennek tudatában bizonyára felhagy határaink feldúlásával, és engedékenyebb lesz, ha késünk az adó összegyűjtésével.

Nárciszszirom hercegnő még tiltakozott, de a császár már meghozta döntését, ami ellen nem volt apelláta.

Liu King elsietett, magával vitte Hienut, hogy az udvaroncok felkészítsék mindenre, amit a tanzsu asszonyaként tudnia kell. A császár és a császárné úgy döntöttek, hogy három nap múlva útnak indítják az álhercegnőt Sárkánysánc sátorvárosába, s addig is sebes futár viszi a hírt a hunokhoz: néhány napon belül megkapják a császár leányát, és hamarosan a késedelmes adót is, csak legyenek most már türe­lemmel.

Közben Nárciszszirom hercegnő visszatért a titkos kert titkos szegletébe, az ezüst pagodához, a gyöngyöző szökőkút vize mellé, és még búsabban dalolta magányos énekét. Immár kedves szolgálólányát is elveszítette, pedig szíve mélyén elszánta magát, hogy ha kell, inkább önmagát áldozza fel Kína megmentése érdekében.

Három nap múlva Liu King készen állt az indulásra.

Hienut felcicomázták, hercegnői díszbe öltöztették, gazdag hozománnyal látták el, hogy Hunor tanzsujának ne legyen oka panaszra. Liu King alaposan felkészítette a lányt, hiszen élete hátralévő részében úgy kell tennie nap mint nap, mintha csakugyan a császár leánya volna. A hunok soha nem tudhatják meg, hogy becsapták őket.

Amikor eljött az indulás pillanata, Nárciszszirom elbúcsúzott kedves szolgálólányától, azután elrohant; mindenki úgy hitte, hogy a titkos kert titkos szegletébe húzódik vissza. Valójában azonban nem bújt el sehová; minden gondolata az volt, hogy atyja parancsa ellenére sem hagyhatja cserben Hienut, és persze kíváncsi is volt, miféle szörnyeteghez kellene valójában férjhez mennie.

Ezért aztán nagy titokban álruhát öltött, felkötötte hosszú, hollófekete haját, és rongyos göncökben az álhercegnőt kísérő népes szolgahadhoz csatlakozott. Nem figyelt fel rá senki, ügyet sem vetettek rá egész út alatt.

A küldöttség sietősen haladt a kínai–hun határ felé, mert közben a tanzsu fiának, Kiyoknak a tumánjai már lángba borítottak néhány északi tartományt. Sietős volt hát, hogy megenyhítsék Bátor tengrikut szívét.

Liu King egész úton arról álmodozott, hogy ha majd visszatér a birodalom fővárosába, és felkeresi Nárciszszirom hercegnőt, talán egy kis szerencsével elérheti, hogy a lány belészeressen. Milyen csodálatos is lenne, gondolta a tanácsadó, ha imái meghallgatásra találnának, és meglelné a boldogságot a hercegnő mellett…

Sejtelme sem volt róla, hogy Nárciszszirom ott lapít az egyik málhás szekéren, és a vászonlapok résein át kémleli a határvidéket. A hercegnő még soha nem járt a császári palota falain kívül, nem csoda hát, hogy most lenyűgözve bámulta a Nagy Fal lerombolt szakaszait, melyeket Bátor tanzsu hadjárata óta nem épített újjá senki.

A kíséret átlépte a határt, s immár a hunok végtelen pusztáin haladt előre.

 

Százhatvanegyedik rege

NÁRCISZSZIROM

A kínai küldöttség így ért el az álhercegnővel Sárkánysánc sátorvárosába, ahol a császári küldötteket illő módon fogadták. Az álhercegnőt bekísérték a tanzsu sátorpalotájába, és felkészítették a rövid áldozati szertartásra, mely után immár Bátor asszonyainak sorába léphet.

Karadu hatun, a tanzsu első asszonya leplezetlen gyűlölettel bámulta a fiatal s igézően szép álhercegnőt, de immár nem tehetett semmit, némán kellett tűrnie, hogy új s felettébb kívánatos vetélytárs v­egye át a legelőkelőbb helyet a tanzsu nyoszolyáján.

Amikor Liu King átadta a hun asszonyoknak Hienut, utoljára még azt súgta a fülébe:

– Kedves lányom, ne aggódj! Itt leszek a táborban még néhány hétig, és segítek mindenben, amiben csak tudok. De ne feledd! Te a császár leánya vagy! Nárciszszirom hercegnő vagy! Ennek megfelelően viselkedj, ennek megfelelően szólj, ha szóra nyitod a szád…

Hienu könnyezve bólintott.

Nincs mit tenni, fel kell áldoznia magát.

A hun asszonyok a sátor mélyén levetkőztették, megmosdatták, és feladták rá legdíszesebb kínai öltözetét. Azt akarták, hogy a hun törzsek jelen lévő tagjainak szemében is kitessék: a tanzsu a kínai császár leányát veszi feleségül, ami újabb jele lesz a Han Birodalom teljes behódolásának.

Eljött a várva várt pillanat, és a gyönyörűen felöltöztetett álhercegnőt a tanzsu színe elé vitték. Bátor a sátorpalotája előtt, a harcosok közönséges bőrruhájában várt menyasszonyára. Liu King nem lepődött meg ezen, jól tudta, hogy a tanzsu soha nem cicomázza fel magát, ezzel is jelezve, hogy voltaképpen csak a harcosok sorában az első.

Amikor a hercegnőt kézen fogva elébe vezették, Bátor tisztelete jeleként meghajolt, és megfogta Hienu kezét.

– Isten hozott Sárkánysánc városában, szép kedvesem!

Az álhercegnő lesütötte a szemét.

– Köszönöm, hatalmas tanzsu! Remélem, elégedett leszel velem!

Liu King elérkezettnek látta az időt, és hajlongva előrelépett.

– Gao Cu császár tisztelettel üdvözöl, hatalmas tanzsu, négy világ­rész ura! Hódolata és alázata jeleként fogadd legszebb leánya, Nárciszszirom hercegnő kezét. Császárom úgy óhajtja, szolgáljon téged, szolgáljon ki mindenben, legyen engedelmes asszonyod kívánságod szerint. Efelett császárom kifejezi vágyát, hogy a Mennyei Birodalom uralkodójaként abban a megtiszteltetésben részesülhessen, hogy a testvéreddé fogadod őt.

Bátor le sem vette szemét a hercegnőről, s mosollyal a szája szegletében felelte:

– Legyen császárod akarata szerint. Ettől a pillanattól fogva Gao Cu a testvérem.

A tanácsadó meghökkent, de aztán belátta, hogy a hunok adott szava mindenféle szerződésnél többet ér, s bizony semmi oka nem lehet kételkedni Bátor elkötelezettségében.

Miközben Liu King és a tanzsu szót váltottak, a szájtáti tömegben a szolgálólánynak öltözött valódi Nárciszszirom hercegnő sikeresen előrenyomakodott, hogy végre szemügyre vegye a tanzsut.

Bár ne tette volna!

Mert az izmos, férfias harcost megpillantva első látásra belészeretett. Soha nem érzett még ilyet: eddig csak a császári udvar karót nyelt, nem éppen férfias udvaroncait vagy legfeljebb a palota lándzsás őreit láthatta.

De Bátor egészen más volt! Szelíden mosolygott, s mikor meg­szólalt, megfontolt és udvarias szavak peregtek ajkán. A valódi hercegnő elkerekedett szemmel bámulta őt, s minden másról megfeledkezett.

Volt is mit bámulni, mert ekkor különös dolog történt a sátor­palota előtt.

Bátor tanzsu kézen fogta az álhercegnőt, és már éppen vezette volna a palota bejárata felé, amikor Hienura pillantott, s egyszeriben megtorpant.

– Nézz rám, te lány! – mennydörögte parancsolón.

Hienu minden ízében remegett, mikor a hunra emelte könnyes tekintetét.

– A szemembe nézz! Ne félj, nem bántlak!

A lány erőt vett gyengeségén és reszketésén, kihúzta magát, arcára mosolyt erőltetett, és úgy nézett fel a tanzsura.

– Mit kívánsz, uram, parancsolóm?

Bátor figyelmesen fürkészte a lány arcát, fegyverforgatástól megkeményedett kezével megemelte az állát, így kényszerítve Hienut, hogy tekintete ne rebbenjen másfelé.

– Mit titkolsz előlem?

Az álhercegnő megrettent.

– Én, uram? Semmit! Hová gondolsz?

De a hun jól ismerte a női szívek rejtélyeit.

Elmosolyodott.

– Ne félj tőlem, kedvesem. Látom rajtad, hogy valamit titkolni próbálsz… Csakhogy előttem nem lehet titkod. Urad vagyok, s parancsolód.

Liu King, észlelvén, hogy a tanzsu gyanút fogott, nyomban oda­sietett, s így próbálta nyugtatni Bátort:

– Hatalmas úr, nézd el a hercegnő megszeppent viselkedését! De hisz tudhatod, alaposan megijedt szegény! Légy vele türelmes!

De Bátor eltolta magától a tanácsadót, és megint a leányhoz fordult.

– Titkot rejtesz a szívedben, te leány. A szemedben pislákol a rejtett igazság fénye. Most mondd, mi az, mert később már kényszeríteni foglak rá, hogy eláruld!

Hienu csaknem elalélt félelmében, de szerencséjére ekkor a tömeg­ből előlépett egy rongyos, mezítlábas alak, egy közönséges szolga, aki a kínai küldöttséggel érkezett.

– Ne faggasd őt, uram! – kérlelte a tanzsut. – Nem tehet ő semmiről. Hisz nem ő Nárciszszirom hercegnő. Mert az én vagyok!

Elcsodálkozott ezen a kijelentésen a tanzsu, s mi tagadás, először hitetlenkedve mérte végig a rongyos kis alakot.

– Te volnál csakugyan?

– Én bizony…

– És ez a leány itt kicsoda?

– Ő csak a szolgálólányom, Hienu. Őt öltöztettük fel ily ékesen, hogy helyettem őt vedd feleségül.

Bátor halovány mosollyal bólogatott.

– Ha ez igaz, akkor te mit keresel itt?

– Meg akartalak nézni magamnak, tanzsu!

Bátor intett, mire a hun asszonyok a szurtos kis szolgálólányhoz léptek, és pillanatok alatt letépték róla rongyos gönceit. Ott állt Nárcisz­szirom anyaszült mezítelenül, szemérmét takargatva.

– Mutasd a kezed!

A hercegnő mutatta.

– Ez a kéz soha nem dolgozott – jelentette ki a tanzsu. – Most mutasd te!

Hienu is mutatta a kezét, s bizony azon látszott, hogy szorgos ember keze.

Bátor tanzsu újra végigmérte a két leányt.

Mindkettő gyönyörűségesen szép volt, de a valódi Nárciszszirom hercegnő arca mintha földöntúli fényben ragyogott volna. A hercegnő kibontotta hosszú, hollófekete haját, és a tömeg elhűlten mordult fel, olyan ámulatba ejtő volt.

– Miért álltál most elém? – kérdezte tűnődve a tanzsu.

– Azt hittem, egy szörnyeteg vagy! – felelte őszintén Nárciszszirom. – De már látom, hogy nem. Olyan férfi vagy, akinek méltó társa lehetek. Ezért örömmel vállalom a sorsom!

Bátor végigmérte. Káprázatos, bűbájos leány volt, az már igaz, a hunok soha nem láttak ilyen szépséges teremtést; bőre alabástrom, haja ében, szeme smaragdragyogású.

– És te, leányom? – fordult a tanzsu most a reszkető Hienuhoz. – Miért akartad feláldozni magad az úrnőd helyett?

– Mert szeretem őt, és szeretem a hazámat – felelte sírva a leány.

Liu King most már remegett: ím hát, a teljes hun főváros népének szeme láttára lepleződött le cselük. Nem tehetett mást, térdre rogyott a tanzsu előtt, arcát a porba fúrta, és így könyörgött:

– Nemes tanzsu! Bocsáss meg nekünk! A követelt adó már úton van… Mindent meg fogunk tenni, hogy soha többé ne késsünk egyetlen napot se vele…

Bátor jókedvűen felsegítette a tanácsadót.

– Az én nevem Bátor, de bizony mondom, barátom, te is bátor vagy, amiért megpróbáltál rászedni engem. Hogyan is volt ehhez merszed? Szerencsédre az én szemem nem csalja meg sem ármány, sem csel­szövés. Rögtön láttam, hogy ez a lány itt titkol valamit.

Azzal Hienu felé fordult.

– Te is bátor vagy, leányom, hiszen a hátralevő életedet feláldoztad volna a hazádért. Én becsülöm a bátor embereket. Te leszel a fele­ségem!

A tömeg ismét felhördült.

– A szépség ugyanis nem minden – folytatta a tanzsu. – Te, Nárcisz­szirom hercegnő, csak ágyasom leszel, anélkül hogy asszonyaim közé soroltatnál. Mindenben engedelmeskedni fogsz nekem, de örökre eljátszottad a lehetőséget, hogy asszonyomként tiszteljelek!

Nárciszszirom hercegnő elsápadt, ám semmit sem tehetett. A hun asszonyok megragadták, és becipelték a sátorpalotába. A tanzsu még aznap éjjel mindkettejükkel hált, s úgy lett, ahogy mondta: Hie­nu asszo­nyai közé emelkedett, s idővel szenvedélyesen megszerette ­Bátort.

Nárciszszirom azonban csak az ágyasok egyike lett.

Ő is szen­ve­délyesen szerette a tanzsut, de mindig az árnyékában maradt.

Csak azon a napon látta újra néhai szolgálólányát, amikor a tanzsu örökre lehunyta a szemét. De az már egy másik történet…

A kötet bemutatóját június 15-én, 13 órától tartják a 95. Ünnepi Könyvhét Vigadó téri színpadán. Részletek ITT.

Támogatott tartalom.

Kapcsolódó cikkek
...
Gyerekirodalom

Bán Mór a magyarság regéit meséli újra gyerekeknek

A magyarság elveszett ősi emlékezetének felelevenítésére és őseposzának újraalkotására tesz kísérletet Bán Mór az Ezer rege könyve című sorozatában. A sorozat első kötete, A Csillagösvény lovasai a szkíta ősidőkbe vezet vissza. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A háború az ország legfontosabb ügye a kínai bölcs szerint – Olvass bele!

Ha érdekel a történelem, a hadtörténet, a hadtudomány, a háború stratégiája és a vezetés művészete, akkor mindenképpen nézz bele ebbe a kötetbe!

...
Gyerekirodalom

Mesés böngészők, varázslatos népmesék, kalandos történetek - Tíz gyerekkönyv a Könyvfesztivál kínálatából

Csütörtökön kezdetét vette a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amire rengeteg újdonsággal készültek a kiadók. A friss gyerekkönyvek közül válogattunk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

Listák&könyvek
...
Szórakozás

5 Coldplay-dal, amik segítenek megérteni a szívdobbanásainkat és az univerzumot

...
Nagy

8 gyönyörű kötet Dua Lipa könyvklubjából

...
Gyerekirodalom

Spagettit ebédelni medvecukorral – 5 gyerekkönyv apák napjára

...
Nagy

Egy gyilkosságról szóló könyvben helyet kell kapnia az életnek is

A Cervantes Intézetben mutatták be a Pulitzer-díjas Cristina Rivera Garza kötetét. A Liliana legyőzhetetlen nyara a szerző 30 éve megölt testvérének történetét meséli el. Szó esett gyászról, utazásról és arról is, hogy teremthet egy gyilkosság közösséget és nyelvet.

Szerzőink

...
hhz

Kiss Noémi: Tegnap még a neveden szólítottak, másnap már csak anya [Podcast]

...
Sándor Anna

Daniel Kehlmann Goebbelst is megduplázza, miközben a művészek megalkuvásáról ír

...
vl

A töltött káposztától a nemzeti szuverenitásig: hová tűnt a magyar konyha?

Polc

Háy János legyőzné az apátiát: nem az országban, az egyénben

...

A gyásznak teremt nyelvet Cristina Rivera Garza Pulitzer-díjas kötete

...

Nick Cave könyve megtört szívű elmélkedés hitről, zenéről és gyászról

...

Salman Rushdie és a kétélű kés, ami élni hagyta

...