Élet-halál harccá fajult politikai küzdelem, erőszakos tüntetések, fegyveres összecsapások, a más véleményen lévők vérére szomjazó Twitter-csőcselék - a valaha a demokratikus országok mintaállamának kikiáltott Amerikai Egyesült Államok mintha a szétesés szélén állna. Az ismert konzervatív politikai gondolkodó, Ben Shapiro a Függetlenségi nyilatkozattól egészen napjaink meghatározó politikai áramlataiig terjedő nagy ívű elemzésében feltárja, hogyan torzultak el a sokszínű államszövetséget egykor egyesítő eszmék, és hogyan jutott el odáig Amerika népe, hogy már az országukat összefogó alapvető igazságokban sem hisznek.
Shapiro figyelmeztet: ha az Egyesült Államok polgárai hátat fordítanak az olyan értékeknek, mint a szólásszabadság, az egyéni szabadságjogok és a vállalkozószellem, akkor országuk pusztulásának ágyaznak meg - és vele együtt talán az egész nyugati civilizáció végromlásának.
Az 1984-es születésű Ben Shapiro az egyik legismertebb kortárs amerikai politikai gondolkodó. A politológusi és jogászi végzettséggel rendelkező közíró és politikai kommentátor első könyve 21 éves korában jelent meg, és az elmúlt két évtizedben az amerikai konzervatív mozgalom meghatározó személyiségévé vált. Shapiro feleségével és három gyermekükkel együtt Dél-Floridában él.
Ben Shapiro: Hogyan pusztítsuk el Amerikát három egyszerű lépésben (részlet)
A közösségi média népe bárkiért és mindenkiért eljön, ironikus módon azokért is, akik korábban hergelték.
A vad tekintetű balos Sarah Silverman, aki egykor arról beszélt, hogy a politikai korrektség kapcsán megfogalmazott aggodalmak csupán annak jelei, hogy az illető „túl öreg”, néhány évvel ezután az aranyköpése után felfedte, hogy több munkát is elvesztett régebbi szkeccsei miatt, amelyekben feketére festette az arcát, hogy bemutassa, milyen nehéz a feketék élete Amerikában. Silverman hevesen bírálta az „elnémítás kultúráját” (cancel culture) és az „erkölcsösség pornót”. Mint fogalmazott: „Úgy áll a dolog, hogy ha nem azonos véleményen vagy, ha valami helytelen dolgot mondasz, vagy volt egyetlen ilyen tweeted, akkor mindenki rád dobja az első követ. Annyira furcsa ez, egyfajta perverzió. Mintha csak azt mondanánk, hogy nézzétek csak, mennyire erkölcsös vagyok, és mostantól kezdve egész nap a frissítés gombot nyomogatom majd, hogy lássam, mennyi lájkot kap az erkölcsösségem.” Silverman nincs egyedül: humoristák sora, többek között Dave Chapelle, Aziz Ansari és Bill Burr hívják fel a figyelmet arra, hogy rajkultúránk a szólásszabadságra épülő kultúránkat fenyegeti.
(…)
A woke-fejmosás kötelező napi gyakorlattá vált, mégpedig a való világban megvalósuló következményekkel,
főleg akkor, ha a tömeg nagyvállalatokat pécéz ki. Ahogy arra Williamson rámutatott, munkahelyi környezetünk kulcsszerepet játszik napjaink társadalmi szövetében. Azokkal töltjük a szabadidőnket, akikkel dolgozunk, és nagyvállalatoknál dolgozunk. Ezeknek a nagyvállalatoknak pusztán egyetlen céljuk van: a profitmaximalizálás. Mindez azt jelenti, hogy ezek a cégek kockázatkerülőek és konformitáspártiak. A kockázatkerülés és konformitáspártolás kultúrája közvetlen ellentétben áll a szólásszabadság kultúrájával, és a nagyvállalatok különösen érzékenyek a rajtaktikára. Egyszerűbb kirúgni egy eltérő véleményen lévő dolgozót, mint kiváltani akár egy apró csoportnyi pártoskodó zugíró dühét.
(…)
A csőcselék uralmának rendszere az amerikai egyetemi kampuszokon forrt ki, ahol gyűlöletbeszéd kódexek és „szólásszabadság zónák” irányítják az életet, ahol lecsapnak a mikróagressziókra, és biztonságos tereket alakítanak ki. Azokon a helyeken, ahol polgárainkat a logikátlanság logikával való ellensúlyozására, a vélemények tényekkel való kiegyensúlyozására, a kinyilatkoztatások érvekkel való ütköztetésére kellene tanítanunk, úgy döntöttünk, hogy bizonyos viták egyszerűen nem érik meg. Eme logika szerint kampuszainknak mentesnek kell lenniük a problematikus hangoktól, amelyektől diákjaink kényelmetlenül érezhetik magukat. Ezzel az indokkal tiltották le az előadásomat a DePaul Universityn: szerintük puszta jelenlétemtől is kényelmetlenül érezte volna magát néhány diák. Az University of California Berkeley kampuszán való fellépésemkor „a beszéd erőszak” szlogent skandáló tiltakozók fogadtak; a szlogennek semmi köze nincs a valósághoz, ám ez található az ellenvéleményt elnémítani kívánó próbálkozások gyökerénél.
Az ilyenfajta idiotizmust nem pusztán megvédik az egyetemi vezetők, hanem sokuk fel is vállalja. A Wesleyan University rektora, Michael Roth az inkluzívitás és érzelmi jóllét eszközeiként tekint a biztonságos terekre, nem pedig az ellenvélemények letörésének fegyvereként: „Miután több egyetemi kampuszon egyre súlyosabb mentális egészség és öngyilkossági krízis tapasztalható, üdvözlendő ama elképzelés, miszerint az egyetemeknek mind érzelmileg, mind fizikálisan védenie és gondoznia kell a hallgatókat.” Ennek keretében sokszor kizárják az ellentétes nézőpontokat, boszorkányüldözésbe fognak a bizonyos képzeletbeli választóvonalakat átlépő diákokkal szemben, és azt sulykolják, hogy a woke nyomás előtt nem meghajló diákok „tanulmányozzák alaposan privilégiumaikat”. A biztonságos terekbe „betörő” embereket rutinszerűen fasisztaként emlegetik azok, akik napjaikat plakátok letépésével töltik, és a kisebbségi nézőpontok kipurgálását szorgalmazzák a kampuszokról.
A Foundation for Individual Rights in Education (Egyéni Szabadságjogok az Oktatásban Alapítvány, FIRE) adatai alapján a meghatározó amerikai kampuszok negyede rendelkezik „piros lap” irányelvekkel, amelyek megsértik a diákok szólásszabadsághoz fűződő jogát, és az intézmények kétharmada rendelkezik „sárga lap” irányelvekkel, azaz túlságosan széles vagy túlzottan sokértelmű megszorításokat alkalmaz a szólásszabadság kapcsán. Ezek az irányelvek ostobává és gyengévé teszik az egyetemi diákokat, akik képtelenek megbirkózni egy jól felépített érveléssel, vagy egyáltalán érzelmileg feldolgozni annak létezését. Ahogy a New York Universityn oktató Jonathan Haidt és a FIRE képviselője, Greg Lukianoff megfogalmazta: „Az új oltalmazó intézkedések úgy hatnak, mintha kóros gondolkodásra tanítanánk a diákokat.”
(…)
Ez pedig csak a kezdet.
Ahhoz, hogy lássuk, mi vár a felbomláspárti kultúrát magához ölelő Amerikára, elég túlpillantanunk a határokon. Több állam a végletekig vitte el ezt a logikát, és nyíltan korlátozzák a szólásszabadságot a statisztikai szinten létező ritkaságok érzelmi érzékenysége nevében. Kanadában a gyűlöletbeszédet büntető törvényt léptettek életbe, és Justin Trudeau miniszterelnök a közösségi médiára is ki akarja terjeszteni ennek hatályát.
Nagy-Britanniában a Center for Global Development progresszív adószakértőjét, Maya Forstatert „offenzív és kirekesztő” nyelvezet használata miatt bocsátották el. Hogy mi volt a főbenjáró bűne? Azt írta ki Twitterre, hogy „férfiak nem változhatnak nőkké”. Ennyi volt az egész. A kutató ezután a 2020-as egyenjogúsági törvény alapján indított pert volt munkahelye ellen, azzal érvelve, hogy kijelentése védettséget élvező filozófiai meggyőződés volt. A londoni munkaügyi bíróság lesöpörte az érvelését, és James Tayler bíró „az emberi méltósággal és mások alapvető jogaival összeegyeztethetetlennek” minősítette a nézőpontját. Mint ahogy a bíró kifejtette, Forstater nem vette figyelembe, hogy a kormányzat által kibocsátott, a társadalmi nemet elismerő bizonyítvány nem csupán dokumentációs szempontból változtatja meg egy személy törvényes nemét, hanem mágikus módon magát a biológiai nemet is megváltoztatta. A kormányzat elképesztő, isteni hatalmának ignorálása pedig alapvetően sérti az emberi méltóságot. „Mindez nem olyasmi, amit Ms. Forstater jogosult lenne ignorálni – írta a bíró ítéletében. – Ms. Forstater álláspontja szerint egy transznő még a bizonyítvány birtokában sem jellemezheti magát nőnek. Ez a hiedelem nem méltó tiszteletre egy demokratikus társadalomban (a kiemelés tőlem származik).” A bíró így folytatta a biológiai közhely megismétlésében megnyilvánuló véleménynyilvánítás szabadságának elutasítását: „A véleménynyilvánítás jogának elismerése mellett sem várhatja el valaki a védelmet, ha hiedelmeik sértik mások méltóságát, és megfélemlítő, ellenséges, degradáló, megalázó vagy offenzív környezetet hoznak létre.”
Minden bizonnyal az emberi méltóság megsértése elutasítani a józan ész, logika és igazmondás alapvető funkcióit; minden bizonnyal megfélemlítő, ellenséges, degradáló, megalázó és offenzív környezet az, ahol munkanélküliség jár az igazság kimondásáért. Ám a jelek szerint mások érzelmi uralásának joga csak azokat illeti meg, akik a kormányzati mandátum fikciójában hisznek. A Center for Global Development természetesen bárkit kirúghat bármilyen okból, de a bíró érveléséből egyértelműen látszik, hogy a törvény célja nem a munkáltatók vagy dolgozók pártatlan védelme, hanem a teljességgel ésszerű beszéd bizonyos részei ellen irányuló agenda erőltetése.
Forstater esete olyannyira felháborító volt, hogy a liberális nézeteiről ismert J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat szerzője is írt egy tweetet a védelmében.
Bejegyzése a lehető legprogresszívebb volt, de még így is elismerte a biológiai nem valódiságát: „Öltözz, ahogy szeretnél. Hívd magad, ahogy szeretnéd. Feküdj le bármelyik felnőttel, aki szintén szeretnén. Éld életed békében és biztonságban. De azért kirúgatni nőket, mert azt állítják, hogy a nem valódi? #IMayamellett vagyok. #Eznemgyakorlat.” Az eredmény nemzetközi tűzvihar lett – a közösségi média csőcseléke lecsapott. Rowling balos bizonyítványa semmit sem ért. A magát „értelmező médiaorgánumnak” minősítő Vox szalagcímben kérdezte: „J. K. Rowling egyetlen transzfób tweettel vajon megsemmisítette Harry Potter-örökségét?” Az értelmező újságírás mintaszerű darabját jegyző újságíró „transzfób baromságnak” minősítette az írónő kommentárját, majd ezzel zárta sorait: „JKR épp most tette tönkre a Harry Pottert. Boldog karácsonyt!”
