Új kalandokra hív az Igazlátó Krónikák második kötete

Új kalandokra hív az Igazlátó Krónikák második kötete

Lene Kaaberbøl ifjúsági fantasyje, Az amulett (az Igazlátó Krónikák második kötete) igazi őszi olvasmánycsemege, melyet 14 éves kortól bárkinek ajánlhatunk, aki szereti a kalandokban bővelkedő, különleges regényeket. Olvass bele!

Könyves Magazin |

Egyetlen pillantás elegendő, és a Szégyenlátó meglátja a legsötétebb titkaidat is! Aki belenéz Dina szemébe, annak a bűnei napvilágra kerülnek. Még saját bátyja is tart tőle. Ám amikor húgát elrabolják, és arra akarják kényszeríteni, hogy ártatlan emberek ellen fordítsa tehetségét, csak ő segíthet kiszabadítani a fogságba került lányt. Vajon képes lesz rá? Az Igazlátó Krónikák második kötete!

Lene Kaaberbøl
Az amulett - Igazlátó krónikák második rész
Ford. Soós Anita, Metropolis Media, 2021, 290 oldal
-

A számos díjjal kitüntetett író 1960-ban született, Dániában nőtt fel, és első művét 15 éves korában adta ki. Azóta több mint 30 könyvet írt gyermekeknek és fiataloknak egyaránt. A nemzetközi elismerést az Igazlátó Krónikák sorozat hozta el számára, melyet több mint 25 országban adtak ki, és világszerte több millió példányban fogyott. Az amulett magyar kiadását az Európai Unió Kreatív Európa programja támogatta.

Lene Kaaberbøl: Az amulett - Igazlátó krónikák második rész (részlet)

Fordította: Soós Anita

A csűrben töltöttem az éjszakát, és egész kényelmes helyem volt a tavalyi maradék szalmán. A pokrócomat magam alá terítettem, a köpenyemet pedig a hátamra. Mégis nehezen merültem álomba. A veszélyes vállalkozások előtt valószínűleg nem szabad sokat gondolkozni. Callan tanácsai és kiáltásai kavarogtak a fejemben: „A kardot nézd, fiam, ne azt az ostoba képét!” Most először jutott eszembe, milyen lehet beledöfni a kardot egy emberbe, és látni, ahogy a földre rogy, teste elernyed és kihűl, akárcsak egy vágott malacé. De mi van, ha én játszom a malacot?

Amikor végre sikerült elaludnom, azt álmodtam, a kardom olyan súlyos lett, hogy nem bírtam felemelni. Egy férfi ugrált körülöttem ingujjban és henteskötényben, és hol itt, hol ott szúrt meg, vérzett a karom, a lábam és a hasam is. Próbáltam védekezni, de mintha a földhöz láncolták volna a kardomat, ellenfelem pedig csak nevetett, és a nyakamat is megszúrta. Amikor a földre zuhantam, vihogó fogadóslányok szaladtak felém, kezükben kést tartottak, és kiabáltak: „Siessetek! Siessetek! Jó sonka lesz belőle!”

Hajnalban a fogadós kakasa ébresztett harsány kukorékolással. Biztosan ez sebesített meg tegnap, gondoltam dühösen. A másik oldalamra fordultam, és megpróbáltam újra elaludni, mert még nem sikerült kipihennem magam. Hamarosan a másik két kakas is rákezdett, nekem pedig eszembe jutott, miért is fekszem a szalmán egy idegen városban. Olyan gyorsan kirepült az álom a szememből, mint ahogy a harmatot felszárítja a reggeli napsütés.

A gyomromat mintha jeges kéz szorította volna össze.

Aztán eszembe jutott anya, meg ami vele történt, és a haragtól kimelegedtem.

Az udvari kútnál megmosakodtam, felvettem az ingem – még mindig nyirkos volt, de ez legalább nem látszott –, lesöpörtem a szalmát a köpenyemről, és kiléptem a kapun. Elindultam a macskaköves utcán, átvágtam a városon a Vár felé, ahol Ivain Laclan lakott.

– Mit akarsz? – kérdezte az őr morcosan. – Vészesen korán jöttél.

– Beszédem van Ivain Laclannal. Itthon van?

– Talán. De nem fog örülni a hajnali látogatásnak. Hiszen még csak nem is pitymallik.

Megelégeltem a várakozást. Túl akartam esni rajta.

– Mondja meg, hol találom, majd én felébresztem.

Szemügyre vett. Aztán a fejét csóválta.

– Remélem, jól meggondoltad. Aztán nehogy azzal vádolj, hogy nem figyelmeztettelek! Ivain Laclant könnyű felbőszíteni. – Félreállt, és az egyik toronyra mutatott. – Menj fel a lépcsőn a második emeletre, és ott fordulj balra! Mindig a legényszobában alszik, ha itthon van.

Egy bólintással megköszöntem az útbaigazítást, és érzésem szerint elég magabiztosan vágtam át az udvaron.



A hálófülkék a hosszúkás, magas legényszoba egyik oldalán sorakoztak. A függönyök mögül többszólamú, hangos horkolás hallatszott, a székeken, az asztalon és a padlón nadrágok, ingek és köpenyek hevertek rendetlenül. A legtöbbet a Laclan család vörös-arany szegélye díszítette. Felrántottam a legközelebbi fülke függönyét. Egy széles, szőrös mellkasú fickó horkolt tátott szájjal, hanyatt feküdt, karját széttárta, mint aki a meglepetéstől éppen hanyatt vágódott. Nem zavarta a fülkébe hirtelen betóduló reggeli fény, nyugodtan aludt tovább. Elbizonytalanodtam. Fogalmam sem volt, hogy ő lehet-e Ivain Laclan. Egyszerre rádöbbentem, hogy fogalmam sincs, hogy néz ki a fickó. Mégsem szegezhetem a kardomat egy vadidegen férfi mellkasának, hogy kihívjam párbajra.

– Ivain – próbálkoztam félhangosan. Nem reagált. – Ivain Laclan!

Milyen reménytelen helyzet! Vagy nem ő volt, vagy határozottabban kellett fellépnem. Kezdett elegem lenni az ostoba kis akadályokból. Ha hihettem a kapuőrnek, Ivain Laclan itt alszik valahol a szobában. Majd én felébresztem!

Felkaptam egy üres éjjeliedényt, felugrottam az asztalra, és a kardommal verni kezdtem. Jókora hangzavart csaptam.

– Ivain Laclan! Ivain Laclan! – kiabáltam teli torokból. Egyszerre megelevenedtek a hálófülkék. Álomittas, káromkodó férfiak dőltek ki szalmazsákjukról, és kaptak a fegyverük után.

– Hagyd abba ezt a pokoli lármázást! – üvöltötte valaki. – Mi történt? Ki a csuda vagy?

Abbahagytam a dobolást. 

– Te vagy Ivain Laclan? – kérdeztem.

– Igen, a pokolba! És te ki vagy?

Végigmértem. Szerencsére alacsonyabb volt Callannál, de magasabb nálam, és csupasz felsőteste izmos és erős volt. 

Callan szerencsére megtanított arra, hogy az akarat és az ügyesség fontosabb az izmoknál.

– Davin Tonerre vagyok – mondta, és előadtam útközben összetákolt, rövid beszédemet. – Mivel nyomorult, aljas áruló vagy, és ártottál az anyámnak, párbajra hívlak!

Néma csönd lett.

Ivain Laclan hűvös tekintettel figyelt.

– Vond vissza a szavaidat, kölyök! – szólalt meg végül.

A fejemet ráztam.

– Minden szavam igaz – folytattam. – Nem nyilazhatod le büntetlenül anyámat!

– Hallottam már ezt a hazugságot – mondta lassan. – A Kensie család követétől. Fogalmam sincs, mi ütött a Kensie-kbe, hogy így ránk támadnak, de ez az egész hazugság, szemenszedett hazugság. Sosem emeltem kezet asszonyra, még hogy meglőttem! Vond vissza, te nyápic, különben a Vaskörben találkozunk.

Nem vártam, hogy beismeri a tettét, de volt valami a jéghideg tagadásban, ami még jobban felpaprikázott.

– A Vaskörön kívül nem is akarok találkozni veled, áruló! – sziszegtem. – És a kört csak az egyikünk fogja élve elhagyni!



A Vaskör általában csak egy homokba rajzolt kör; vagy ha elég fegyveres férfi van jelen, akkor a földbe szúrt kardok közé feszített kötéllel jelölik. Baur Laclanban azonban elegáns vaskört alakítottak ki kard alakúra kovácsolt oszlopokból. Közéjük súlyos, rozsdabarna láncot húztak. Rajzolt vonal vagy kovácsolt lánc, egyre megy: amikor két férfi belép a Vaskörbe, hogy eldöntsön egy vitát, megszűnik körülöttük a világ. Senki sem avatkozhat közbe, senki sem akadályozhatja őket vagy segíthet nekik. Ha mindketten önszántukból és törvényesen vállalták a harcot, akkor utólag senki sem állhat bosszút azért, ami a körben történik. Vagyis a két család képviselője úgy verekedhet egymással, hogy a családok között emiatt nem törhet ki háború, még akkor sem, ha a küzdelem halállal végződik. Egy viszály egyébként sok életet követelne, így azonban legfeljebb egyet vagy kettőt.

Ivain Laclan hideg, acélszürke szeme rajtam nyugodott attól a pillanattól kezdve, hogy beléptünk a körbe, pedig a jel még nem hangzott el. A gyomrom kemény gombócba rándult, de csak anyára és arra kellett gondolnom, milyen közel járt a halálhoz, máris elhatalmasodott rajtam a düh, és elöntött a forróság.

Még mindig nagyon korán volt, és a reggeli hidegben a saját leheletünket is láttuk. Ivain csupasz felsőteste láttán én is levettem az ingem. Nyilvánvalóan ez volt a szokás. Meglendítettem a kardom, hogy egy kicsit bemelegítsek, a mozdulatra Callan tanított. Ivain nyugodtan figyelt. Talán úgy gondolta, nincs szüksége bemelegítésre ahhoz, hogy egy ilyen „nyápicot” legyőzzön. Körülöttünk, a körön kívül úgy harmincan bámészkodtak, a Laclan család tagjai. Egyszerre megörültem a láncnak – nyilván eszük ágában sem volt nekem segíteni, de a rozsdabarna kerítés miatt Ivainnak sem segíthettek.

A kör szélén Helena Laclan támaszkodott hosszú, fekete botjára. Haja fehér volt, háta meggörbült a kortól, de hangja élesen hasított a csendbe:

– Utoljára kérdezlek benneteket. Nem tudtok máshogy véget vetni a vitának?

– Csak ha visszavonja a hazugságait – sziszegte Ivain.

A fejemet ráztam.

– Nyilatkozz, Ivain Laclan! Saját akaratodból állsz e helyen?

– Igen.

– Nem gondolod meg magad?

– Nem.

– Nyilatkozz, Davin Tonerre! Saját akaratodból állsz e helyen?

– Igen. – Hangom majdnem nyugodtan csengett.

– És nem gondolod meg magad?

– Nem!

– Akkor a kör bezárult. Ami itt történik, itt véget is ér. Nincs akadályozás, nincs segítség, és nincs bosszú!

Kis szünetet tartott, hogy még egy utolsó lehetőséget adjon arra, hátha meggondoljuk magunkat. Mintha közben Baur Laclan minden lakója visszatartotta volna a lélegzetét. 

Sem Ivain nem szólalt meg, sem én.

– Akkor kezdődjék a viadal! – jelentette, és botjával a földre csapott.

Először Ivain emelte fel a kardját, és a mozdulatból rögtön láttam, hogy gyakorlott vívó. Nem is vártam mást. Lábam magától megtalálta a megfelelő helyzetet – azt, amit Callan addig gyakoroltatott velünk, amíg már szinte járni sem tudtunk. „Jobb láb előre, kölyök! Fel a kart!” Hangja ott visszhangzott a fejemben. Azt hittem, felkészültem. De Ivain első támadása olyan váratlanul ért, hogy épphogy csak fel tudtam emelni a kardom, hogy felfogjam a vállamat célzó vágást. A pengék daloltak, ujjaim bizseregtek – Ivain sokkal keményebben támadott, mint Kinni vagy Tűzszerész, és legalább olyan keményen, mint Callan. És ez még csak az első csapás volt. Vajon honnan jön a következő? „Egyetlen vágásról se hidd, hogy az az utolsó!”, szólalt meg a fejemben Callan. „Gondolkodj! Gondolj a következő és az azt követő támadásra!”

Nem mintha olyan sok idő lett volna gondolkodni. Testemnek kellett meghoznia a döntést, mert Ivain csapásai szakadatlanul záporoztak felém: a vállamra, a fejemre, a mellkasomra, és ki kellett védenem őket. Ha lett volna időm, biztosan inamba száll a bátorságom, mert ez a küzdelem egyáltalán nem hasonlított a gyakorlásokra. Mindkét kezemmel meg kellett ragadnom a kardot, nehogy elejtsem, és nem gondolhattam a támadásra, ha nem akartam elveszíteni a fél karomat vagy más testrészemet. Elképesztően gyors volt. Hogy tudott változatlan erővel támadni? Olyan csapásokat és szúrásokat alkalmazott, amilyeneket eddig még sosem láttam, fogalmam sincs, hogy voltam képes felemelni a kardom, és megakadályozni, hogy levágja a fejem.

A reménytelenség súlyos, szürke érzése telepedett rám, akárcsak álmomban – karom annyira fájt, hogy szinte ordítottam, és kardom egy tonnát nyomott. Ivain jéghideg szeme egy másodpercre sem eresztett, kiolvashattam belőle a nyilvánvaló üzenetet: „csak egy lemészárolandó állat vagy, végzek veled, amilyen gyorsan csak tudok”. Én pedig – aki csak arról álmodtam, hogy megbosszulom anyát, és végzek az árulóval – semmi mást nem tehettem, mint hogy védekeztem és kitértem, védekeztem és kitértem, amíg a hátamban meg nem éreztem a lánc hideg súlyát, már nem volt hova hátrálnom.

Láttam az arcán átsuhanó mosolyt, és tudtam, hogy már biztos a győzelemben. A következő támadás lesz a végső. Még azt is tudtam, mit fog választani: nem fog felém vágni, hanem szúrni fog, egyenesen a mellkasomba. Háromszor is alkalmazta már ezt a taktikát, és mindháromszor kitértem előle, de most nem volt több helyem.

Kapcsolódó cikkek
...
Könyves Advent

Túlélni Amerikát, avagy a boldog társadalmonkívüliség

Jessica Bruder A nomádok földje című kötete tényfeltáró történet az amerikai gazdaság sötét mélységeiből, és azokról, akik a túlélés reményében feladták addigi életüket. Mutatunk egy részletet a könyvből.

...
Könyves Advent

Négy gyerek az Amazonas mélyén küzd a túlélésért

A regénysorozat szereplői egy repülőszerencsétlenség után a túlélésért küzdenek az Amazonas esőerdejében.

...
Könyves Advent

Csodaböngésző egy mesés erdőről és a négy évszakról

Mackó kézen fogja a gyerekeket, és bemutatja nekik az erdőlakók titkos életét.

KÖNYVTAVASZ
...
Könyvtavasz

John Updike hősét felkérik, hogy írjon Amerikáról, de ő inkább a nemi életét részletezi

...
Könyvtavasz

Emma különösen érzékeny kislány, aki csak az állatok között érzi jól magát

...
Könyvtavasz

A Másodvirágzás a sírfeliratok mögött megbúvó életek regénye

...
Könyvtavasz

Zseniális állatok: van, amelyik popcorn-szagot áraszt

...
Könyvtavasz

Az életközépi válság nem tart örökké

...
Könyvtavasz

Dániel András megmutatja, hogy a horgászat egyáltalán nem unalmas, sőt!

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

A Balatontól a Bodrogközig – 5 gyerekkönyv a legmelegebb nyári napokra

A nyár egyik legforróbb napján utazós, nyaralós, csobbanós gyerekkönyveket kutattunk fel a friss megjelenések közül. Az összeállításban a kicsiktől haladunk a nagyobbak felé.

...
Gyerekirodalom

Fiala Borcsa hőse mindennapi túlélésre és medvetámadás esetére is ad hasznos tippeket

Fiala Borcsa ifjúsági regényében a hírhedt Bodrogközi Rém borzolja Dani és a nagypapája idegeit. Mire fény derül a több évtizedes rejtélyre, megtudhatjuk azt is, hogy, miért jó, ha van kéznél egy kis szárított rozmaring, tárkony vagy épp macskaalom. Olvass bele!

...
Nagy

A Félőlény nincs egyedül - Kiállítás nyílt Rátkai Kornél illusztrációiból

Rátkai Kornél illusztrált már bolygóvadászokat, elszánt magyar nőket, sárkányovisokat, és készített már történelmi szelfiket is. Grafikáiból pénteken nyílt kiállítás, amelyet Orosz Anett nyitott meg.

A hét könyve
Kritika
Az embermentő Sztehlo Gábor naplója kemény lecke, de a lelkész szavainak visszaszerzéséről is szól
...
Nagy

10 női szerző, akiről utcát nevezhetnének el Budapesten – kire szavazol?

Van, akinek kráter őrzi a nevét a Vénuszon, itt az idő, hogy Budapest is felfedezze őket. Szavazz te is!

...

A hazugságtól az önbecsapásig vezetnek Moskát Anita novellái [Ms. Columbo Olvas]

...

Gerőcs Péter: A filmben az a legvarázslatosabb, amit nem látunk

...

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

...

Jászberényi Sándor tíz évnyi háborúja