Terry Pratchett álnéven írt novelláit fedezték fel, érkeznek bennük varázslók, ősemberek és időutazók is

Terry Pratchett álnéven írt novelláit fedezték fel, érkeznek bennük varázslók, ősemberek és időutazók is

sa | 2023. március 01. |

Az A Stroke of the Pen: The Lost Stories húsz történetét Pratchett az 1970-es és 1980-as években írta egy helyi, Western Daily Press nevű újságnak, Patrick Kearns álnéven. A szövegeket korábban senki sem kötötte az íróhoz, aki 2015-ben, 66 évesen hunyt el, nyolc évvel azután, hogy Alzheimerrel diagnosztizálták.

Gaiman szerint Pratchettet a düh és a szeretet vezérelte
Gaiman szerint Pratchettet a düh és a szeretet vezérelte
Tovább olvasok

A Guardian most arról írt, hogy a gyűjtemény egy hatszámjegyű összegért (fontban, természetesen) került Pratchett régi kiadójához, a Transworldhöz, és október 5-én jelenik meg angolul.

A felfedezés egyébként Pratchett rajongóinak köszönhető: a The Quest for the Keys című történet már negyven éve a Pratchett-rajongó Chris Lawrence falán lógott, mikor értesítette az író hagyatékát kezelőket a létezéséről. A többi novellát Pat és Jan Harkin kerítette elő, 

több évtizednyi régi újságot néztek át, hogy rátaláljanak a kincsekre.

Amit most tudni lehet, hogy ugyan egyik történet sem játszódik Pratchett Korongvilágában, vannak bennük utalások az univerzumra, amit aztán az író megteremtett. A kiadó szerint az olvasók sokféle pratchetti figurával találkozhatnak, ősemberekkel, gnómokkal, varázslókkal, szellemekkel, időutazó turistákkal és más bolygókról érkező látogatókkal.

A novellákat azután olvashatjuk, hogy két éve megjelent Terry Pratchett fiatalkori írásainak teljes gyűjteménye.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Halogénelemet neveznének el Terry Pratchett-ről

...

Úthengerrel zúzatta volna össze utolsó, befejezetlen művét Terry Pratchett

...

Már megjelenése előtt bestseller lett Terry Pratchett utolsó könyve

Könyvhét
...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

...

6 világirodalmi regény, amit semmiképp ne hagyj ki az idei Könyvhéten

Nem tudod, hogy mire csapj le idén? Segítünk!

Kiemeltek
...

Bódis Kriszta: Tüdős Klára a két világháború közötti elit egyfajta sztárja volt

A trilógia befejező része a II. világháborúval és az azt követő évekkel foglalkozik.

...

Szécsi Noémi: Jókai Mór nevelte ki az irodalomrajongó olvasókat

Már a saját korában is ő volt a legnagyobb, legnépszerűbb író, mamutként telepedett az irodalmi szcénára. Hogyan gondolkodott a nőkről? Interjú. 

...

Egyre közelebb a cél: kívül-belül megnéztük Esterházy Péter egykori otthonát

Megdöbbentő élmény Esterházy egykori otthonában állni, főleg egy olyan átfogó kiállítás részeként, mint a Nyitott ház. Hogyan lakott itt Esterházy és a családja? Milyen jövő vár a házra? Mutatjuk.

Vass Dorottea olvasáskutató: Amíg a felnőttek megszabják a gyerekeknek, mit olvassanak, nem érhetünk el eredményt

Vass Dorottea olvasáskutató: Amíg a felnőttek megszabják a gyerekeknek, mit olvassanak, nem érhetünk el eredményt

Egyre többször halljuk: a mai gyerekek kevesebbet olvasnak. Szakemberrel beszélgettünk a jelenségről, és tanácsokat is kaptunk arra vonatkozóan, mit tehetünk ellene.

Jó szívvel ajánljuk
Gyerekirodalom
Szabadság, egyenlőség, tolerancia a rajzolásban és az életben – gyerekeknek (is)
...
Gyerekirodalom

Derűs és hasznos könyvecske ad tanácsot, mit csinálj, ha szembejön egy medve

Ha szembejön egy medve beszélgetésre hív az emberek és állatok kapcsolatáról, Linda Bondestam magával ragadó illusztrációi pedig bemutatják az erdő mélyén leskelődő veszélyek és a mesélés öröme közti különbséget. Olvass bele!

Évente több száz új gyerekkönyv jelenik meg a piacon, ekkora választékban pedig még egy rutinos szülő is könnyen elveszítheti olykor a fonalat. Keresd a Bookline Kids apró pecsétjével ellátott cikkeket, és ismerd meg a legszerethetőbb új gyerekkönyveket!

Nógrádi Gábor ifjúsági regényében Jézus képzeletbeli kamaszkora tárul fel

...

Kiss Ottó új gyerekkönyvében egy ovis macibarátságé a főszerep

...

Marék Veronika karácsonyi története valódi mestermese

...

A gyerekek a legfontosabbak a világon! – Maria Montessori tudása ma is érvényes

...
Gyerekirodalom
...

Egy mesekönyv, amiben a zöldségek a főszereplők – olvass bele! 

Megjelent Bakó Eszter Zöldségmesék című kötete. 

...

Mi történne a pumafiúval, ha nem lennének barátai? Itt van a Woodwalkers ifjúsági fantasy új része! 

Olvass bele!

...

Ha tetszett a Véletlenül írtam egy könyvet, olvass bele ebbe a norvég ifjúsági regénybe!

Részlet Ingeborg Arcola regényéből.