Salman Rushdie kapja a Német Könyvkereskedők Békedíját

A Német Könyvkereskedők Békedíját odaítélő kuratórium úgy döntött, hogy 2023-ban Salman Rushdie írónak adományozza az elismerést. A díjat október 22-én adják át Frankfurtban.

ro | 2023. június 20. |

Idén Salman Rushdie kapja a Német Könyvkereskedők Békedíját; az indoklás szerint az író műveiben a narratív előrelátást tévedhetetlen irodalmi innovációval, humorral és bölcsességgel ötvözi. Munkái egyszerre krónikái annak az erőnek, melyet az elnyomó rezsimek használnak komplett társadalmak elpusztítására, miközben az egyes emberek által tanúsított elpusztíthatatlan ellenállás szellemét is ünneplik. Az indoklás kitér arra, hogy amióta Khomeini ajatollah 1989-ben fatvát bocsátott ki Salman Rushdie ellen, az író életét komoly és folyamatos fenyegetés éri, ennek ellenére továbbra is szenvedélyesen kiáll a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadsága mellett. A kuratórium megemlékezett az író ellen tavaly augusztusban elkövetett támadásról is, kiemelve, hogy habár Rushdie még mindig a támadás fizikai és pszichológiai következményeitől szenved, mégis nagy képzelőerővel és mélységes humánummal folytatja az írást. Rushdie rövid nyilatkozatában örömét fejezte ki és nagy megtiszteltetésnek nevezte a díjat.

Salman Rushdie-t tavaly támadta meg egy férfi egy amerikai felolvasáson, nem sokkal legújabb regénye, a Victory City megjelenése előtt. A késes támadás következtében súlyos sérüléseket szerzett, fél szemére megvakult, rehabilitációja jelenleg is tart. Az író májusban jelent meg először a nyilvánosság előtt, erről itt írtunk:

Salman Rushdie egy gálavacsorán jelent meg először nyilvánosan a támadás óta

"Remekül érzem magam (...) Egyszerűen csak örülök, hogy írók és könyvbarátok társaságában lehetek" - mondta az író a gálavacsorán.

Tovább olvasok

A Német Könyvkereskedők Díját eddig olyan szerzők nyerték el mások mellett, mint Szerhij Zsadan (2022), Margaret Atwood (2017) és Szvetlana Alekszijevics (2013). Magyar szerzők közül eddig Esterházy Péter (2004) és Konrád György (1991) kapta meg az elismerést.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Salman Rushdie: A kiadóknak hagyniuk kellene, hogy a könyvek a saját korukat képviseljék

Az író szerint a véleménynyilvánítás szabadsága ma súlyosabb veszélyben van Nyugaton, mint az ő életében valaha.

...

Salman Rushdie az őt ért támadást is beleírja új könyvébe

Egy érdekes műhelytitkot is elárult arról, hogyan ír.

...

Rushdie első interjújában kolosszális erejű támadásról beszélt

Először adott interjút Salman Rushdie azóta, hogy tavaly nyáron megtámadta egy férfi és életveszélyesen megsebesítette.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Olvass!
...

Még sosem láttad így Kolozsvárt: Olvass bele Szőcs Géza posztumusz kötetébe!

Minden a kolozsvári hattyúkról szóló verssel kezdődött. 

...

„A rések közé minden puha jóság és minden harsogó / gonosztett helyet présel önmagának” – Olvass bele Nagy Lea verseskötetébe!

Lehet szép a pusztulás? Nagy Lea verseskötetéből kiderül!

...

Milyen lenne a világ, ha tinédzserek vezetnék? Olvass bele a Lázadó ifjúság című thrillerbe!

Semmi nem lehet nehezebb, mint tinédzsernek lenni ebben a világban.

A hét könyve
Kritika
Megtalálni a halálban az életet – Szentesi Éva új regényéről
Durica Katarina: Úgy csináltak, mintha tőlem tudták volna meg, hogy meg fognak halni

Durica Katarina: Úgy csináltak, mintha tőlem tudták volna meg, hogy meg fognak halni

Milyen veszélyekkel jár, ha tabusítjuk a halált? Interjú Durica Katarinával.

Hírek
...

Hamarosan érkezik Moskát Anita új regénye

...

Dua Lipa Portugáliában nyit könyvtárat betiltott és cenzúrázott könyvekkel

...

Dragomán György iráni fordítója: Nagyon válogatós és alapos vagyok a könyvválasztás során

...

Annie Ernaux: Elsősorban az emlékeimmel dolgozom

...

Ben Lerner „vicces és időszerű” regénye nyerte 2026-ban az Orwell-díjat

...

A trailer alapján még Jane Austen is megirigyelné az Értelem és érzelem új adaptációját