Pszichedelikus szerek könyv - konyvesmagazin

A Pszichedelikus szerek című könyv „egy hosszú trip miatt” 37 év után került vissza egy amerikai könyvtárba

Különös indokkal állt elő a pszichedelikus anyagok iránt érdeklődő kölcsönző.

ki | 2024. március 21. |

Egy Psychedelics (a.m. pszichedelikus szerek) című, régóta elveszettnek hitt könyv majdnem 37 évvel a kikölcsönzése után került vissza a coloradói Greeley város könyvtárába.

Hatottak a szerek

Az 1970-ben megjelent könyvet Bernard Aaronson és Humphry Osmond írta. A könyvtár úgy számolt be a különös esetről: „elképzelhető, hogy a könyv befolyásolta az illető időérzékelését”. A meg nem nevezett kölcsönző ugyanis egy cetlin adott magyarázatot a késére, egy smiley kíséretében:

„Bocs, hogy ilyen sokára! Hosszú és furcsa tripem volt!”

A kötetet hivatalosan 1987. május 30-ig kellett volna visszavinni, vagyis 36 év, 9 hónap és 13 napot késett. Az intézmény 2015 óta nem számol fel késedelmi díjat, de ha így lenne, akkor 1343 dollárnyi büntetést kellene fizetnie (több mint 484 ezer forint). A könyvtár viccre vette a dolgot, és azt írták, bátran megpróbálhatja valaki túlszárnyalni a rekordot – 2061-ben várják vissza.

(Forrás: NY Post)

Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját
Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját

A Füveskert merész vágásokkal élő, lírai hangú, látomásos prózakötet. Andrei Dósa ágbogas pop- és magaskulturális hivatkozáshálózattal dolgozik, és utat vesztett szereplőinek beállástörténetein keresztül voltaképp a művészi indulást meséli el. Ez a hét könyve.

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Új Bukowski-novelláskötet jelenik meg magyarul

...

Ábrándokból sodort sorsokat visznek színre Andrei Dósa történetei

A Füveskert vakmerő generációs regény. Szereplői: a rendező, az író, a filozófus, a hekker és Gabi, a nő. Jelenükből és múltjukból, képzelt és józan ábrándjaikból sodródnak egységessé a regény narratív szálai. Olvass bele!

...

5 könyv, ha a Last of Us mellett gombás agymenést olvasnál

A zombik jól házasodnak a gombákkal, de mi nemcsak biohorrort ajánlunk, hanem pszichedelikus alapművet és egy gombakutató sztár ismertetterjesztő könyvét is.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Hírek
...

A könyveladások szerint a Z-generációt egyre jobban érdekli a vallás

...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard–Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (4. rész)

...

Tompa Andrea: „Szeretnék ebből a pizsamázásból megélni”

...

Ezt lehet tudni eddig a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadáról

...

Liszt Ferenc levelezése és Jókai Mór sci-fi regénye is elérhetővé vált

...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

 Németh Gábor Arról, ami hiányzik című visszaemlékezését közöljük.

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!