Nőgyűlölettel és szexizmussal vádolják Philip Roth-ot életrajzírói

Korábban már beszámoltunk róla, hogy izgalmas életrajzi háború kezd kibontakozni az amerikai könyvpiacon, ahol hamarosan két Philip Roth életrajz is megjelenik. A feszültségeket csak fokozza, hogy a 2018-ban elhunyt író életéről zavarba ejtő dolgok is kiderültek. A nőkhöz való viszonyát illetően mindkét életrajz tartogat kellemetlen információkat. 

fk | 2021. március 22. |

2021 tavaszán két olyan könyv is megjelenik az Egyesült Államokban, ami a 2018-ban elhunyt író életét és munkásságát vizsgálja. Ráadásul mindkettőnek ugyanaz a címe (az író neve), csak az alcímük más: Blake Bailey Az életrajz alcímet választotta, Ira Nadel pedig Philip Roth 1986-os regényére utalva az Egy ellenélet alcím mellett döntött. A két életrajzíró közt kialakult egyfajta versengés azt illetően, hogy melyik lesz a hivatalos biográfia. Blake Bailey az, aki teljes hozzáférést kapott, kutathatott Roth személyes archívumában, meginterjúvolhatta a barátait, szeretteit, kollégáit, és annak idején magával az íróval is interjúzhatott.  Ezzel szemben Nadel könyve a kiadója szerint az archív dokumentumok alapján olyan felfedezéseket tár majd az olvasók elé, amelyek korábban nem voltak ismertek.

A helyzetet fokozza, hogy Philip Roth személyéről, életéről kellemetlen információkat is fel fognak tárni a kötetek. A hírek szerint főként a nőügyei, szexuális visszaélései miatt robbanhat a bomba, amelyeknek a nyoma ott van a könyveiben is. Ira Nadel életrajzában azt állítja, az író a való életben épp ugyanannyira szexuálisan megszállott volt, mint az irodalomban. Blake Bailey konkrét eseményeket is említ, például Roth bordélyházas látogatásait, vagy olyan eseteket, amikor a szemináriumára az alapján választotta ki a női hallgatókat, hogy mennyire találta vonzónak őket. Philip Roth-nak egyébként két házassága volt élete során. Margaret Martinsont 1956-ban ismerte meg és három év múlva, 59-ben vette el, házasságuk hivatalosan 1968-ig tartott (amikor a neje autóbalesetben meghalt). Jó pár évvel később, 1976-ban Roth Claire Boom színésznővel költözött össze. Őt 1990-ben vette feleségül, négy évvel később váltak el. A színésznő később memoárjábán (Leaving a Doll’s House) azt írta, Roth folyamatos kontroll alatt tartotta, minden döntését felülvizsgálta. Énközpontúnak és nőgyűlölőnek festette le őt, aki mély haragot táplált a nők iránt. Emellett azt is állította, hogy Roth arra kényszerítette korábbi házasságából származó lányát, Anna Steigert, hogy költözzön ki a házukból, csupán azért, mert a lány „untatta”. Philip Roth a halála előtt pontról pontra cáfolta ezeket az állításokat.

Hogy az olvasók hosszabb távon hogyan fognak viszonyulni Philip Roth könyveihez, és hogy az író vajon áldozatul esik-e majd az elnémítás kultúrájának az életrajzok megjelenése után, az majd később dől el. A biográfiák íróinak nem az utóbbi volt a szándéka. A Roth nőgyűlöletével kapcsolatos vita mindenesetre felveti az írók, és általában véve a művészek, a zsenik erkölcsi felelősségének kérdését.

Forrás: Daily Mail

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Jövőre két Philip Roth-életrajz jön Amerikában

Egy izgalmas életrajzi háború kezd kibontakozni az amerikai könyvpiacon, ahol jövőre pár nap eltéréssel jelenik meg két különböző Philip Roth-biográfia. A finom üzengetés már megkezdődött.

...
Nagy

Zadie Smith: Philip Roth a medencében sem volt másmilyen, mint az íróasztalánál

...
Hírek

Meghalt Philip Roth

...

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

...

A jövő hangjai: Beszélgetés Simon Mártonnal (Podcast)

...

„Eldöntöttem: ősszel, aki ott lesz, ott lesz, én ezt elkezdem!” – Kiss Heni szülővé válásának útja

A hét könyve
Kritika
Grecsó Krisztián családtörténetében háborúk dúlnak a szabadságért
...
Nagy

A Mozgókép 2024 legjobb könyve: a film akkor is forog, ha nácik diktálnak és táborokból hozzák a statisztákat

Daniel Kehlmann regénye megmutatja, hogy egy totalitárius rendszerben mit jelent művésznek lenni akkor is, ha arra kényszerítik az embert, amit nem akar.

Polc

Edith Eva Eger a testen keresztül meséli el a holokauszt borzalmait

...

Jón Kalman Stefánssonnak a Beatles segít a gyász feldolgozásában

...

Sally Rooney új regénye megindító történet a gyászról, nem csak milleniáloknak

...

Kurva nagy kert Magyarország, nem győzi a személyzet – magyarságtrip Cserna-Szabó Andrással

...