Trump győzelme miatt vállal nagyobb közéleti szerepet Paul Auster

.konyvesblog. | 2017. január 20. |

(Kép forrása)

Paul Auster író lesz az elnöke a szólásszabadság védelmére a húszas években létrehozott PEN Americának; az amerikai író 2018-ban váltja majd a jelenlegi elnök Andrew Solomont. Auster a Guardiannek azt mondta, hogy az elmúlt években újra és újra felkérték a pozícióra, ám Donald Trump elnöki győzelme volt végül az, ami miatt úgy döntött, elvállalja a megbízatást. A januárban új kötettel jelentkező írót saját bevallása szerint sokkolta a novemberi elnökválasztás végeredménye, mint mondta, ez volt az egyik legdöbbenetesebb dolog, amit addig a politikában látott és tapasztalt.

Lobbierejére valószínűleg szükség is lesz, hiszen sajtóhírek szerint az új amerikai adminisztráció alaposan megnyesné a kutatási (NEH) és művészeti (NEA) támogatásokat. Előbbi például könyvtárakat, múzeumokat finanszírozott, utóbbi alkotói ösztöndíjakat biztosított, olyan szerzőknek is, mint Jennifer Egan és Alice Walker. A PEN America kommunikációs igazgatója, Sarah Edkins közleményében úgy vélte, a tervezett intézkedések egy sötét kor nyitányát jelentenék Amerika számára.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.