A színdarab miatt elítélt orosz drámaíró és rendező - screenshot: Reuters Youtube - konyvesmagazin.hu

Orosz drámaírót és rendezőt ítéltek 6 év börtönre egy ISIS-ről szóló előadás miatt

Ez az első eset az orosz-ukrán háború kezdete óta, hogy az orosz hatóságok művészeket fogtak perbe. A valódi ok inkább az lehet, hogy kritizálták az offenzívát. 

ki | 2024. július 10. |

Hétfőn az orosz katonai bíróság hat-hat év börtönre ítélte Jevgenyija (Zsenya) Berkovics színházrendezőt és Szvetlana Petrijcsuk drámaírót (a nyitóképen jobb és bal oldalon) egy előadásuk miatt. A színdarabban nők dzsihádistákhoz mentek feleségül Szíriában, az ügyészség szerint ezzel a két művész „támogatta, sőt romantizálta a terrorizmust”. A két művészt tavasszal a teroristák és szélsőségesek listájára tette a Kreml (decemberben Borisz Akunyin író is így járt).

Nyomás alatt a kritikus orosz művészek

A két nőt tavaly májusban tartóztatták le. A büntetésük hossza annyi, amennyit az ügyészség kért rájuk, mindössze egy évvel kevesebb az ezért a bűncselekményért kiszabható maximális időtartamnál. 

Az ítéletnek támogatóik szerint sokkal inkább ahhoz van köze, hogy

Berkovics egy sor olyan verset írt 2022-ben, amelyek Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját kritizálják.

Már csak azért is valószínű, hogy ez a valódi ok, mert a drámából már 2019-ben rendeztek egy felolvasást, a darab pedig 2022-ben két rangos Arany Maszk színházi díjat is nyert 2022-ben. Ám a hatóságokat a versek megjelenéséig nem érdekelte az előadás. 

Rachel Denber, a Human Rights Watch európai és közép-ázsiai igazgatóhelyettese X-en azt írta, hogy a két nőt „teljesen abszurd vádak alapján ítélték el, egy tisztességtelen perben, amely nyilvánvaló megtorlás Berkovics ellen, amiért az felszólalt Oroszország Ukrajna elleni háborúja ellen. Az ítélet szégyenletes, és meg kell semmisíteni, Berkovicsot és Petrijcsukot pedig azonnal szabadon kell engedni.”

Az Amnesty International szerint a párost „pusztán azért vették célba, mert éltek a véleménynyilvánítás szabadságához való jogukkal”, és azonnali szabadon bocsátásukra szólított fel.

Kszenyija Karpinszkaja védőügyvéd az ítélethirdetés után azt nyilatkozta:

„A mai nap egy teljesen törvénytelen, tisztességtelen tárgyalás volt,”

védencei „teljesen ártatlanok”, és az ítélet „kegyetlen”, amely ellen fellebbezni fognak.

ISIS-feleségek

Az ügyvéd arról is beszámolt, hogy mit mondott Berkovics és Petrijcsuk az utolsó szó jogán – a sajtót ugyanis aa tárgyalásra nem, csak az ítélethirdetésre engedték be. Mindketten úgy fogalmaztak: 

soha nem fogják bűnösnek vallani magukat olyasmiért, amit nem követtek el.

Az ügyészek az alkotópárost a 2021-ben bemutatott Finist, a bátor sólyom című színdarabjuk miatt vádolták meg, amely orosz nőkről szól, akiket az Iszlám Állam szíriai harcosaihoz csábítottak feleségül, majd Oroszországba való visszatérésük után bebörtönözték őket. Céljuk az volt, hogy megértsék, miért ennyire kiszolgáltatottak az orosz nők (erről a témáról nemrég jelent meg Sofi Oksanen könyve). 

A színdarab egy Varvára Karaulova nevű moszkvai filozófushallgató periratain alapul, aki 2015-ben Szíriába akart menni, de letartóztatták és 4,5 év börtönre ítélték. Az ő történetét ötvözték egy ismert orosz népmese elemeivel.

Az orosz művészvilág példátlan nyomás alatt van azóta, hogy Putyin elnök elrendelte a katonai offenzívát. A Kreml a művészeti intézményeket 2022-ben szigorúbb ellenőrzés alá vonta. Oroszország számos kiemelkedő művészeti személyisége elhagyta az országot.

„Azért állítottam színpadra a darabot, hogy megakadályozzam a terrorizmust.

Csak megvetést és utálatot érzek a terroristák iránt ” – mondta Jevgenyija Berkovics a tárgyaláson, és tagadta a vádakat. A két művész támogatására hétfőn a bíróságon megjelent többek között Dmitrij Muratov Nobel-díjas lapszerkesztő is, aki a vádak ejtésére szólított fel.

Mihail Durnyenkov, egy moszkvai irodalmi fesztivál korábbi művészeti igazgatója azt nyilatkozta a New York Timesnak, hogy az ügy veszélyes precedenst teremt. „Ennyi erővel Dosztojevszkijt is bíróság elé állíthatták volna egy idős nő megölése miatt” – fogalmazott.

(France24, HRW, NYT)

Nyitókép: Reuters Youtube

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Sofi Oksanen: Oroszországban a nők azt mondják, amit az elnyomóik várnak tőlük

A finn író új könyve kapcsán beszélt egy interjúban a háború, a népirtás, az Oroszországban uralkodó nőgyűlölet és a nemi erőszak összefüggéseiről.

...
Zöld

Sofi Oksanen könyve rávilágít, hogy Putyin milyen brutális eszközökkel harcol a nők ellen – Olvass bele!

Ugyanaz a folyó című esszékötetében Sofi Oksanen kontextusba helyezi az orosz-ukrán háborút, és bemutatja, hogy a putyini hatalom hogyan és miért igyekszik akadályozni az egyenjogúságot. Most beleolvashatsz a könyvbe.

...
Hírek

Oroszországban terroristának nyilvánították Borisz Akunyin írót

Büntetőeljárást is indítottak ellene a hatóságok az orosz hadseregről szóló „álhírek” terjesztése miatt.

Hírek
...
Hírek

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

...
Szórakozás

Nincs magyar film az Oscar-jelöltek között

...
Hírek

Nádas Péter jótékonysági aukcióra bocsátja a műtárgyait a Jelenkor megmentéséért

...
Szórakozás

Az Outlander gyártója készít tévésorozatot a Vér és hamu könyvekből

...
Hírek

Egy árva oroszlánkölyök kalandja – Megjelent Nemere István utolsó, posztumusz regénye

...
Hírek

Mangione a töltényhüvelyekre véste a szavakat, most az eladási listák tetején szerepel a könyv

Kiemeltek
...
Könyves Advent

Amit az izlandiak karácsonykor olvasnak – Könyv a szeretetről, hűségről és kitartásról

Az ünnep nemcsak csillogás, hanem küzdelem és keresés is egyben.

...
Beleolvasó

Aranka legyen egy szerethető, megszánható Jutka néni – Gerőcs Péter esszéje a történetírásról

Hogyan legyen együttérző a szereplőivel, és maradjon következetes az olvasóval? Részlet Gerőcs Péter esszékötetéből.

...
Podcast

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

Megjelent a Könyves Magazin 50-es listája, alaposan átbeszéljük, hallgassátok! 

Természetesen olvasok
...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...
Zöld

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...
Zöld

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...
Zöld

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...
Zöld

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...
Zöld

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...
Zöld

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...
Zöld

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!