Az olvasás nemcsak kikapcsolódás, szemléletformáló hatással is bír

A Bookline három éve indította el könyvklubját, ahol elkötelezett olvasók osztják meg nap mint nap egymással olvasási élményeiket, könyvajánlásaikat. A Facebookon működő közösség több mint 22 000 taggal bír. A Bookline ősszel indított kutatásában a Bookline Könyvklub tagok olvasási szokásait kérdezte.

 

Könyves Magazin | 2022. november 24. |

A legfontosabb tanulság a kérdőív eredményeit összesítve, hogy a Könyvklub elkötelezett olvasóinak az olvasás bőven több mint a kikapcsolódás egyik formája, sokkal fontosabb számukra, hogy ez a tevékenység szemléletformáló hatással bír. A válaszadók kiemelkedően nagy százaléka voksolt arra, hogy az olvasás nemcsak a kikapcsolódást segíti, de hozzájárul ahhoz, hogy máshogy gondoljanak egy témára, segíti őket abban, hogy választékosabban fogalmazzák meg a gondolataikat, kreatívabbakká váljanak, sőt egy könyv által megfogalmazott gondolat akár párkapcsolati problémájukon is képes segíteni. 

-

A kitöltők majd minden tagja egyetért azzal, hogy az olvasás segíti a kikapcsolódást, és nagyjából ugyanannyian válaszolták azt, hogy az könyvek forgatása segítette őket egy választékosabb beszédmód elsajátításában.

A kitöltők ugyancsak fele gondolja azt, hogy egy könyv hatására megváltozott a véleménye egy adott témával, problémával kapcsolatban, egy könyv miatt 47%-uk megpróbált változtatni viselkedésén és szokásain, 30%-uknak pedig egy könyvben olvasott tanulság vagy üzenet segített javítani baráti, családi kapcsolataikon, vagy akár párkapcsolatukon. Ugyancsak érdekes eredmény, hogy a válaszadók csaknem 40 százaléka érzi úgy, hogy a rendszeres olvasás hatására kreatívabb és hatékonyabb lett.

-

De milyen könyvek segítenek így kikapcsolódni a világból? A Bookline Könyvklub tagok leginkább szórakoztató irodalmi alkotást vesznek kézbe (64,2%), 28,6 százalékuk választ szépirodalmat, kisebb részük tényirodalmi írást (5,5%) vagy gyerek- és ifjúsági könyvet (1,1%). 70 százalékuk válaszolta azt, hogy az elmúlt egy évben került új tematika olvasmányai közé, közülük legtöbben az életrajzok, önéletrajzok (29,1%) iránt érdeklődtek, de hasonlóan népszerű újonnan választott műfaj a kortárs próza (23,6%), a pszichológia (24,2%), valamint a fantasy is (18,2%). 

Az olvasási körülményekre is választ kaptunk, továbbra is a nyomtatott könyvek viszik a prímet, a kitöltők szinte kivétel nélkül nyomtatott formában fogyasztja az irodalmat, harmaduk olvas e-book-olvasón, 14 százalékuk okoseszközön, kis hányaduk hallgat (6%) hangoskönyvet. Mindezen kulturális tevékenységet leginkább este, és otthon végzik az olvasás szerelmesei.

-

A rendszeresen olvasó sokkal inkább a történet miatt dönt egy könyv mellett és kevésbé érdekli, hogy új vagy használt könyvben olvashatja azt. Csak negyedük az, aki elkötelezett új könyv hívő és 5%-uk aki inkább már mások által kiolvasott írásokat kedvel. Viszont az idők változnak, a válaszadók fele tervezi, hogy jövőre több használt könyvet fog vásárolni. A Könyvklub tagok fele szokta elajándékozni a már kiolvasott művet, amit legtöbben (78%) barátoknak vagy családtagoknak szoktak továbbadni, de a könyvcserepontokat (29,7%), az alapítványokat (14,2%) is figyelembe veszik. 

Az olvasási szokásokon felül, a kérdőív a vásárlási szokásokra is rákérdezett, a válaszokból pedig látható, hogy a könyvklub tagjainak csaknem fele, 47,6 százalékuk, legfeljebb a 4-6000 forintért vásárol könyvet, kevesebben vannak azok, akik 6-8000 forintot (13,6), vagy ennél magasabb összeget (13,6) is szívesen kiadnak egy példányért, csaknem harmaduk (30,6) pedig a 4000 forintnál olcsóbb műveket keresi. 

-

Az eredményekből egyértelműen látható, hogy az olvasás több mint egyszeri kikapcsolódás. Szemléletformáló hatása nem lehet kétséges, sőt a válaszadók az átélt élményt rendszeresen tovább is adják (93,7%), ezzel csábítva másokat is az olvasásra. Mindezt erősíti, hogy a Bookline Könyvklub tagjainak több mint a fele vallotta be, ajánlása célba is ért, és annak hatására kezdték ismerősei elolvasni azt.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A könyvek újraolvasása akár az önismeretünket is fejlesztheti

Legyen az film, koncert, színházi darab, vagy könyv, életünk során több olyan élmény ér minket, amit szeretnénk akár többször is átélni. Ha újranézünk egy filmet, vagy újraolvasunk egy könyvet az egészen más tapasztalatot nyújt, mint az első alkalom. A Bookline Kids novemberben egy olyan ifjúsági regényt mutat be, amit érdemes több alkalommal kézbe venni, ezt pedig nemcsak a Bookline Kids szakmai zsűrije látja így, az újrázás pozitív hatásait egy kutatás is alátámasztja.

...

Az olvasás forradalma megelőzte a könyv forradalmát - ilyen volt az út a tekercsektől a képernyőig

Nagyszabású könyv jelent meg nemrég magyarul is Papirusz címmel a könyvek történetéről. Irene Vallejo többszörösen díjnyertes műve barangolásra hív a szavakat téren és időn átmentő lenyűgöző találmány, a könyv világába. Bemutatja, hogyan készített könyvet az ember füstből, kőből, agyagból, nádból, selyemből, bőrből és fából, míg végül eljutott e-könyvolvasójáig. Ehhez kapcsolódóan összegyűjtöttünk még néhány alapművet az olvasás és a könyv történetéről.

...

Az olvasásra kötelezett fiatal nenonáci jobban szereti Shakespeare-t Austennél

Angol klasszikusok olvasására kötelezett a bíróság egy brit neonáci fiatalt, akinek a napokban kellett számot adnia olvasmányélményeiről.

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak.