William Brittain az Irodalom elveszett művészete című előadásában elmesélte, hogy bár annak idején valami könnyedebbre számított, az iskolájában egyszer a Monte Cristo grófját adták fel nyári olvasmánynak, egy 1300 oldalas regényt, amelynek a hangoskönyv változatát is 52 óráig tart végighallgatni – ha például valaki New Yorkból Alaszkáig utazna autóval, nagyjából a végére is érne. Először büntetésként élte meg, hogy egy ilyen hosszú könyvet kell elolvasnia – ami aztán felemésztette az egész vakációját. Végeredményben viszont az egyik legélvezetesebb nyara is lett épp emiatt. Hiszen miután elkezdte olvasni, rájött, hogy képtelen letenni. Napi két-három órát olvasott, annyira magával ragadta a regény. A korábbi tapasztalataival ellentétben ezúttal nagy figyelmet fordított a részletekre és az író művészi kifejezőeszközeire. Amikor befejezte a könyvet, azt érezte, mintha lefutotta volna a maratont. Az analógiánál maradva úgy vélte, hogy egy versenyhez idő és eltökéltség szükséges, ám az instant örömszerzés világában, ahol az ember mindent a zsebében hord – mondta és azzal elővette a mobiltelefonját –, nagyon

nehéz időt szakítani az igazán időtlen dolgok felfedezésére.

Brittain nem tagadja, hogy nehéz munka elkezdeni egy könyv olvasását, hiszen minden esetben a kezdés a legnehezebb. Ugyanakkor egy felmérést idézve hozzátette azt is, hogy az amerikai felnőttek közel negyede az elmúlt évben egyetlen könyvet sem olvasott el. 1978 óta a nem-olvasók száma közel háromszorosára nőtt. Egy másik felmérés szerint az amerikai kamaszoknak mindössze 20 százaléka olvas csak azért, mert az örömet okoz neki – William Brittain elismerte, hogy ő is abba a 80 százalékba tartozott, akinek nem ment az örömolvasás. A fordulópontot a Monte Cristo grófja jelentette az életében. Szerinte az olvasás azért kopik ki az életünkből, mert egyszerűen nem szakítunk rá időt, és részben a passzívabb médiafogyasztás felé való elmozdulás okolható ezért. Az amerikai felnőttek 80 százaléka fent van valamilyen közösségi oldalon, és az ember nagyon könnyen azon kapja magát, hogy vég nélkül pörgeti az oldalakat. Szerinte ugyanez elmondható azokra a műsorokra, filmekre is, amelyektől az ember nem tud elszakadni, és folyamatosan darálja őket. Ezzel viszont elhitetjük magunkkal azt is, hogy a szórakozás egyetlen igazi módja az, ha rengeteg filmet és médiatartalmat nézünk és fogyasztunk.

Az irodalom ugyanakkor jó hatással van a kognitív képességekre, akárcsak az olyan érzelmi és pszichológiai zavarokra, mint amilyen a szorongás. Példaként hozta még fel a biblioterápiát, amelyet egyre gyakrabban alkalmaznak a szorongás és depresszió enyhítésére. A biblioterápia kimutathatóan csökkenti a stresszt, és fokozza az empátiát. Brittain esetében a Monte Cristo grófja nemcsak olyan könyv volt, amelyet szívesen olvasott, hanem a személyes viszonyaiban is segített, javult például a szüleivel való kapcsolata. Brittain szerint biztosan lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy nekik egészen egyszerűen nincs idejük olvasni, ő viszont azt mondja, ha valakinek van ideje arra, hogy egyfolytában a közösségi oldalakon lógjon vagy folyamatosan netflixezzen,

akkor van ideje egy könyvre is.

A teljes előadás angol nyelven itt visszanézhető: