Hírek nobel-díj nobel

Október 10-én két irodalmi Nobel-díjast hirdetnek

.konyvesblog. | 2019. szeptember 30. |

Október második hete hagyományosan Nobel-hét, pár évvel ezelőtt pedig már javában mentek az esélylatolgatások, hogy vajon ki lesz a legújabb irodalmi Nobel-díjas, a közelmúltban kirobbant botrány (lásd a keretest) viszont mindent borított.

Botrány. A díj eddigi történetében a 2018 tavaszán kirobbant zaklatási és korrupciós vádak idézték elő az egyik legnagyobb botrányt. Áprilisban derült ki, hogy az akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson költő eltitkolta, hogy résztulajdonosa egy olyan vállalkozásnak, amely támogatást kapott a Svéd Akadémiától. Férjét, Jean-Claude Arnault-t ráadásul több nő is szexuális zaklatással vádolta meg. A testület tagjai Forstensont emellett azzal is gyanúsítják, hogy ő a felelős a nyertesek nevének kiszivárogtatásáért.

Tavaly egyáltalán nem is hirdettek irodalmi Nobel-díjast, a Svéd Akadémia közben megváltoztatta a szabályzatát, az űrt kitöltendő pedig svéd értelmiségiek átadtak egy alternatív Nobelt. Az akadémia tudta, hogy muszáj változtatnia, ráadásul a hírnevét is nagyon megtépázta az eset.

Az idei év egyik újdonsága, hogy míg korábban nem lehetett pontosan tudni, melyik nap jelentik be az irodalmi Nobelt (csupán annyit, hogy októberben és csütörtökön), addig idén pontos dátum van: október 10-e. Szintén egyedülálló, hogy idén nem egy, hanem két nyertest hirdetnek, hiszen egyszerre ítélik oda az elmaradt 2018-as és a 2019-es díjat is. (Az irodalmi Nobel történetében van rá példa, hogy egy-egy évben megosztott díjat adjanak át, itt viszont két külön díjról van szó.)

Hogy mennyire nem megszokott a mostani helyzet, azt jól mutatja az is, hogy az egyik legnagyobb fogadóirodánál, a Ladbrokesnál egyelőre nem is lehet fogadni arra, ki lesz a befutó. Mindez csak azért érdekes, mert a jelöltekről jellemzően sosem nyilvános semmilyen adat (a Nobel esetében nincs hosszú- és rövidlista), egészen a bejelentésig csak egy nagyon szűk kör ismeri a díjazott nevét, így mindenki csak találgat, ami persze eleve jó móka, aki pedig ezenkívül nyerni (vagy veszíteni) akar némi pénzt, az fogadhat is.

Persze a fogadásokat sem kerülte el a botrány, néhány éve Tomas Tranströmer svéd költő és a francia Jean-Marie Gustave Le Clezio neve is kiszivároghatott idő előtt (a tavalyi botrány nyomán indult nyomozás arra is kitér, hogy Forstensonnak és Arnault-nak köze lehetett-e hozzá). A nagy fogadóirodák körül jelenleg a Unibet oldalát érdemes böngészni, ahol jelenleg Anne Carson vezet (5/1), Margaret Atwood, Marilynne Robinson, Olga Tokarczuk és Nádas Péter esélyei pedig egy szinten mozognak (11/1). A Unibetnél még egy magyar győzelmére fogadhatunk: ha Krasznahorkai László kapná a díjat, a fogadóiroda 25-szörös pénzt fizetne. Mindezt persze csak játék – hogy ki nyeri ténylegesen a 2018-as és 2019-es díjat, az október 10-én, kora délután kiderül.

Forrás: Literary Saloon

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.