Új irodalmi díjat adnának át idén a Nobel helyett

.konyvesblog. | 2018. július 02. |

ujnobel.JPG

A Svéd Királyi Akadémiát megrengető botrány miatt bár idén (sőt talán jövőre sem) adják át a Nobel irodalmi díjat, svéd értelmiségiek egy csoportja nem akarta annyiban hagyni, hogy elmaradjon az irodalmi élet egyik legfontosabb eseménye. Új Akadémia néven létrehoztak egy szervezetet, mellyel saját állításuk szerint az volt a céljuk, hogy emlékeztessék az embereket: az irodalomnak és a kultúrának mindent összevetve az a feladata, hogy – kiváltságok, előítéletek és szexizmus nélkül – segítse elő és támogassa a demokráciát, az átláthatóságot, az empátiát és a tiszteletet.

Angol nyelven elérhető leírásukban azt írják, most, amikor fokozott mértékben kérdőjeleződnek meg az emberi értékek, az irodalom még jelentősebb erővé válik a csend és az elnyomás kultúrájának szétzúzásában. Az új szervezet éppen ezért azt gondolja, hogy a világ legjelentősebb irodalmi díját 2018-ban is oda kell ítélni. Ezzel be akarják bizonyítani azt is, hogy a visszaélések és a szabálytalanságok nem feltétlen velejárói a komoly kulturális tevékenységeknek. A támogatók sorában több mint száz svéd értelmiségi található (írók, újságírók, színészek, műfordítók, rendezők, stb.), a teljes névsor végigböngészéséért kattintsatok IDE! A terv az, hogy az eredeti Nobel menetrendjéhez tartsák magukat: a győztest októberben hirdetik ki, a díjat pedig december 10-én egy nagyszabású ceremónián adják át. A jelöléseket július 8-ig lehet megtenni a svéd könyvtárosoknál, július 9-31-e között pedig bárki szavazhat, a szavazás eredménye alapján viszont egy négytagú szakmai zsűri hozza meg a végső döntést.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.