A rangos lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza hasábjain jelent meg egy cikk Nádas Péter munkásságáról. A cikk szerzője őt tartja a következő Nobel-esélyes magyar írónak – olvasható a Hírek Lengyelországból nevű Facebook-oldalon található fordításban.
Nem hagy közömbösen
„Egyeseknek remekmű, másoknak monstrum. Vajon ez lesz a következő magyar Nobel-díj? Miután Krasznahorkai László elnyerte a rangos elismerést, Nádas Péter vált a legfőbb magyar várományossá” – találgatja a cikkben Maciej Robert, a Gazeta Wyborcza szerzője.
Rögtön tart is egy gyorstalpalót az olvasónak, hogy honnan kell ismernie Nádas Pétert: felidézi, hogy a magyar szerző az Emlékiratok könyvével tette le névjegyét a nemzetközi irodalomban, a kötetet Susan Sontag „korunk legnagyobb regényének” nevezte.
Nem ezt tartja azonban Nádas karrierjének művészi – és terjedelmi – csúcspontjának, hanem a 2005-ben kiadott Párhuzamos történeteket. Lengyelül három kötetre osztva, Elżbieta Sobolewska fordításában adják ki a több ezer oldalnyi regényt. Egyelőre a szereplőket és a vezérmotívumokat felvázoló első kötet, a A néma tartomány jelent meg 2025-ben.
„Egy dolog azonban az olvasás után bizonyos: a regény képes meglepni, összezavarni, dühíteni és felháborítani (a szemérmesebbek valószínűleg undorral vetik majd el), de közömbösen senkit sem hagy”
– jelenti ki a kritikus az első kötetről.
Kitér arra is, hogy mit jelent Nádas számára az április 15-i dátum, milyen meghatározó események időpontja és felvázolja a szerző munkásságának visszatérő motívumát, ami „a 20. századi közép-európai történelem az egyéni, összefonódó sorsok prizmáján keresztül”. Az író a korszak faji, etnikai, ideológiai vagy politikai felsőbbrendűségre való törekvései mellett a nemek közötti dominancia kérdését is feszegeti.
„Itt nem a »miről?«, hanem a »mi által?« a lényeges kérdés”
– ad kulcsot a kritikus a regény megközelítéséhez.
Úgy folytatja: „(...) nem a klasszikus módon elmesélt cselekmény a fontos, hanem az, ahogyan mi magunk »felépítjük« azt a foszladozó szálak összekötésével. Nádas macska-egér játékot játszik az olvasóval: egyfelől ízzé-porrá zúzza a konvencionális mesélői stílust, másfelől ragaszkodik az irodalmi decorumhoz (rendkívül elegáns, ám a vulgaritással ütköztetett nyelv, a részletek ünneplése).”
„Az olvasó, aki egyelőre csak a ciklus első részével rendelkezik, ámulattal mozog e regényben, elveszve a folyosók labirintusában, kitartóan keresve a kijáratot, miközben csodálja annak őrült építészetét. Kíváncsian tekint be a következő szobákba, abban a reményben, hogy végre meglát valamit, ami segít eligazodni ebben az egészben” – zárul a cikk.
