Meglepő, fordulatos és néha „gonosz” lesz a Tündérkert-sorozat

Zajlik a Móricz Zsigmond Erdélyi-trilógiájának első, Tündérkert című regénye alapján készülő nyolc részes történelmi politikai thriller forgatása. Katona Péter Dániel a fiatal Báthory Gábort alakítja, Bethlen Gábort Bokor Barna erdélyi színész játssza. 

ld | 2022. szeptember 16. |

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, éppen száz éve jelent meg Móricz Zsigmond Tündérkert című regénye, most pedig sorozat készül belőle , amelyben a 17. századi Erdély izgalmas politikai és színes társadalmi világa elevenedik meg, szerelemmel, intrikákkal, súlyos döntésekkel és csavaros fordulatokkal. A sorozat a MEGAFILM és az MTVA koprodukciója a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

A sorozat 95 napig forog, a tervek szerint 2023 őszén tűzi műsorra a közmédia - hangsúlyozta a Fóti Filmstúdióban tartott sajtótájékoztatón Helmeczy Dorottya producer, hozzátéve: a forgatások 11 helyszínen zajlanak, egyebek mellett a Kiscelli Múzeumban, a kőbányai pincerendszerben, egy modern ipari térben, ahol a sorozat nagy része játszódik. A fóti telepen a nagyszebeni jelenteket veszik fel, amikor a hajdúk megtámadják az erdélyi várost - mondta.

A produkcióban több mint 15 erdélyi színész, valamint 1600 statiszta és kaszkadőr vesz részt. A sorozat Móricz regényén alapszik, de a történet nem pontosan a regény cselekményét követi nyomon.

"Több olyan eseményt is megfilmesítünk, amely megtörtént és meghatározta a történelmet, de Móricz valamiért nem írta bele a regénybe" - hangsúlyozta a producer.

A sorozat ruhában, beszédstílusban, díszletben, kellékekben nem számít korhűnek, mindenütt egy kicsit más korban mozgunk, modernek viszont nem leszünk, nem fog megjelenni például egy mai autó - tette hozzá Helmeczy Dorottya.

Móricz történelmi regénye azt a korszakot mutatja be, amikor Erdély a Habsburg és az oszmán birodalom között sodródik. Madarász István rendező elmondta, a történet nagyon meglepő, fordulatos és néha "gonosz" is. A hetvenkét szereplő kiválogatásakor a céljuk az volt, hogy ismert és kevésbé ismert színészek mellett erdélyiek is szerepeljenek a sorozatban. Báthory Gábor fejedelmet az alig húsz éves főiskolás színészhallgató, Katona Péter Dániel alakítja. Bethlen Gábor székely főkapitányt Bokor Barna testesíti meg.

Erős női karakterek kaptak helyet a történetben: Báthory feleségét, a fiatal fejedelemasszonyt Dobos Evelin, húgát, Annát Szőke Abigél, anyját, Erzsébetet Szamosi Zsófia alakítja. Károlyi Zsuzsannát Balsai Móni, Imreffynét Parti Nóra, Erdély legvágyottabb asszonyát, Török Katát Gáspár Kata játssza.

Erdélyben Marosvásárhelyen 60-70 embert hallgattak meg és közül választották ki a több mint 15, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyiről, Temesvárról, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról érkező művészt. 

A forgatókönyvet Tasnádi István, Bereményi Géza, és Horváth András Dezső írta.

Kálomista Gábor, a filmet gyártó Megafilm vezetője arról beszélt, hogy nagy munka előzte meg a forgatókönyv elkészülését, ami négy év alatt született meg. Hozzátette: a Megafilm bátran nyúl történelmi témákhoz, céljuk az volt, hogy Móricz regényét fogyaszthatóvá tegyék a fiatalok számára is.

Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet vezetője azt mondta: a mai korban leginkább mozgóképekkel kommunikálnak a fiatalok, fontos, hogy múltunkat közelebb hozzuk a jövő generáció számára. Móricz triológiája 1921-től 1933-ig íródott, a Tündérkert története több párhuzamot mutat a 21. századdal. Hozzátette: több olyan történelmi, irodalmi és sportoló hősünk van, akinek az életét és tevékenységét be kell mutatni a nézőknek. Magyarország a filmgyártás fontos bázisává vált, a magyar alkotók ugyanazokkal a stábokkal forgatnak együtt, mint a külföldi sztárok.

Forrás: MTI

Nyitóképünkön: Madarász István rendező és a Báthory Gábort alakító Katona Péter Dániel egy jelenet beállításánál az MTVA és a Megafilm koprodukciójában készülő nyolc részes történelmi politikai thriller sajtónyilvános forgatási napján a Fóti Filmstúdióban 2022. szeptember 15-én.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Sorozat készül Móricz Zsigmond Tündérkertjéből

Madarász Isti rendezésében történelmi-politikai thriller sorozat készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával Móricz Zsigmond 100 évvel ezelőtt megjelent regényéből, a Tündérkertből.

...

Bereményi Géza: Móricztól tanultam a legtöbbet az idők színének változásáról

Bereményi Géza önéletírásában, a Magyar Copperfieldben a Teleki tér mellett az egyik fontos helyszín a Fiumei úti sírkert is, ahová gyerekként gyakran látogatott ki az egyik szomszédjával. Az író most egy irodalmi sétán mesélt az ott nyugvó hősökről és nagy írókról. 

...

Bödőcs szerint Móricznak ma is lenne dolga

Hírek
...

Sandra Hüller híres német férfi írót alakít legújabb filmjében

...

Nőtársaiért még a Playboy Klubba is beépült: meghalt Gloria Steinem feminista aktivista

...

Rakovszky Zuzsa Szabó Magda-díjat kapott

...

Felnövéstörténet a Ceauşescu-korban – Bartis Attila hét év után új kötettel jelentkezik

...

Baljós hangulatú előzetest kapott az Édentől keletre Netflix-sorozat

...

„Sokáig azt hittem, mindenkinek ugyanolyan nehéz olvasni, mint énnekem” – Dragomán György a diszlexiáról

SZÓRAKOZÁS
...

Morcos és jóképű orvosokkal jön A szerelem képlete filmváltozata

Hogyan lesz a megjátszott randikból igaz szerelem? 

...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?

...

Havas Jon is csatlakozik a Harry Potter-sorozathoz

Kit Harington egy korábban bejelentett színész helyére érkezik.

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt

Závada, Háy, Tisza, Moskát, Bödőcs: izgalmas és változatos lesz az ősz a magyar megjelenéseket tekintve.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

A könyv, ami megváltoztatta Tapasztó Orsi életét – bemutatták A művész útját

Valuska László
Valuska László

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Olvass!
...

A járvánnyal együtt jár a hazugság és a kétségbeesés – Olvass bele a Fóbia folytatásába!

A világjárvány nemcsak félelmet kelt, hanem tönkreteszi az emberi kapcsolatokat is. Olvass bele!

...

Egy tragikus baleset, ami mindent megváltoztat – Olvass bele M. L. Stedman regényébe!

Mutatunk egy részletet M. L. Stedman regényéből, melyben egy váratlan baleset forgatja fel egy család életét.

...

Excentrikus Habsburg főherceg volt, a szocialista feketepiac ura lett

Alternatív történelem Habsburg Vilmossal, a dinasztia „fekete bárányával” a fókuszban.

Kiemeltek
...

Borda Réka: Íróként anyává válni eleve skizofrén állapot

Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Borda Réka válaszol.

...

Kovács Dominik és Kovács Viktor: Irigységgel töltött el bennünket a lendületesen működő karrier látványa

Interjúsorozatban mutatjuk be a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit, elsőként a Kovács ikrek mesélnek.

...

Sírás vagy orgazmus? – Az Egy kis élet borítójáról

Az egész világot meghódító Egy kis élet borítója kiválóan szemlélteti, hogy a fájdalom és az orgazmus nincs is olyan távol egymástól.