Michel Houellebecq pornófilmben vállalt szerepet?

Michel Houellebecq francia író állítólag szerepet vállalt egy pornófilmben, amelynek márciusban lesz a bemutatója.

ro | 2023. február 02. |

A magát művészeti csoportosulásként meghatározó holland KIRAC nevéhez fűződik az az állítólag pornográf jeleneteket tartalmazó film, amelyben a francia Michel Houellebecq is szerepelni fog. A napokban meg is jelent az előzetese, amelyben természetesen felbukkan a Szerotonin és a Behódolás szerzője is.

Az előzetesben Stefan Ruitenbeek rendező hangja hallható, aki azt magyarázza éppen, hogy Houellebecq Marokkóba tervezett nászútja kútba esett, mivel attól féltették, hogy muszlim szélsőségesek elrabolnák az ott tartózkodása alatt. A felesége ugyanakkor hónapokon keresztül szervezte a prostituáltakat, most viszont az egész szervezés ment a lecsóba. A rendező azonban, aki emailes kapcsolatban állt az íróval, felajánlotta Houellebecq-nek, hogy menjen Amszterdamba, ő ugyanis "nagyon sok lányt" ismer ott, akik kíváncsiságból szívesen ágyba bújnának a híres szerzővel. Még azt is felajánlotta, hogy szerez szállodai szobát, csak az volt a feltétele, hogy mindent lefilmezhessen. Arról egyelőre nincs hír, hogy a szóban forgó film esetében dokumentarista vagy inkább fikciós alkotásról van-e szó. A rendező a Le Figarónak ugyanakkor azt állította, hogy nem kitalált a sztori, a pornófilm címkét azonban visszautasította, helyette erotikus filmként emlegette az alkotást. Az író nem először szerepel amúgy filmben, annak idején a Michel Houellebecq elrablásában például saját magát alakította.

Minden, amit Houellebecq-ről tudni kell
Tovább olvasok

Michel Houellebecq-ről nem áll távol a botrányokozás. Néhány hete például azzal kavart vihart, hogy egy interjúban úgy beszélt a muszlimokról, mint akik veszélyt jelentenek a nem muszlim franciák biztonságára nézve. A Francia Mecsetek Uniója (UMF) nevű szervezet ezek után feljelentést tett az író ellen "diszkrimináció, gyűlöletkeltés és erőszak" miatt.

Houellebecq tíz éve a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, akkori interjúnkat itt tudjátok újraolvasni:

Houellebecq: A gyönyör miatt elveszítjük a józanságunkat
Tovább olvasok

Forrás: Time.news

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A fogadóirodáknál egyelőre Michel Houellebecq nyeri a Nobelt

Október 6-án jelentik be, ki nyeri az idei irodalmi Nobelt. A döntés mindvégig zárt ajtók mögött történik, a jelöltek nevét pedig ötven évre titkosítják. Így aztán nem marad más, mint az esélylatolgatás, ami persze teljesen tudománytalan, inkább csak játék, esélylatolgatás.

...

Michel Houellebecq nem egy mém, a karantén meg nem katasztrófafilm

Érdemes jobban megismerni vagy megérteni Michel Houellebecq írót? Ez a kérdés foglalkoztatott az új Houellebecq-kötet, az Intervenciók 2020 olvasása közben.

...

Houellebecq unortodox tippeket ad a bulizáshoz

Michel Houellebecq esszéit, publicisztikáit, interjúit gyűjti egybe az Intervenciók 2020: a gyakran provokatív,  melankolikus, elgondolkodtató szövegek a provence-i nyugdíjasoktól a világjárványon át az ünnepek megéléséig a legváltozatosabb témákat érintik.

Kiemeltek
...

A könyv, ami megváltoztatta Tapasztó Orsi életét – bemutatták A művész útját

Tapasztó Orsi, Oltai Kata, Beck Zoli, és Vitáris Iván beszélgetett alkotásról és a saját hang megtalálásáról.

...

Borda Réka: Íróként anyává válni eleve skizofrén állapot

Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Borda Réka válaszol.

...

Kovács Dominik és Kovács Viktor: Irigységgel töltött el bennünket a lendületesen működő karrier látványa

Interjúsorozatban mutatjuk be a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit, elsőként a Kovács ikrek mesélnek.

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Nádas Péter a halála előtt egy kettévágott tökről küldött fotót régi barátjának: vers született.

Hírek
...

Sandra Hüller híres német férfi írót alakít legújabb filmjében

...

Nőtársaiért még a Playboy Klubba is beépült: meghalt Gloria Steinem feminista aktivista

...

Rakovszky Zuzsa Szabó Magda-díjat kapott

...

Felnövéstörténet a Ceauşescu-korban – Bartis Attila hét év után új kötettel jelentkezik

...

Baljós hangulatú előzetest kapott az Édentől keletre Netflix-sorozat

...

„Sokáig azt hittem, mindenkinek ugyanolyan nehéz olvasni, mint énnekem” – Dragomán György a diszlexiáról