Magát alakítja az eltűnéséről szóló filmben Houellebecq

.konyvesblog. | 2013. július 16. |

2013_konyvfesztival_Michel Houllebecq-8840_1.jpg

Hová tűnt Houellebecq?, találgatták többen 2011-ben, amikor a francia irodalom fenegyereke köddé vált európai promóciós turnéján. Elérni nem lehetett (az író utálja az emailt és a mobiltelefont), nem csoda, hogy vad spekulációk indultak a hollétéről, így volt, aki azt sem tartotta kizártnak, hogy az al-Kaida rabolta el. Nem így történt, néhány nap után ugyanis Houellebecq újra felbukkant, és folytatta A térkép és a táj című regénye népszerűsítését.

Soha nem adott magyarázatot ugyanakkor arra, hogy miért vált köddé azokban a napokban. Most azonban egy olyan film készül, amelyből talán kiderül ez is. A játékfilm a L' Enlèvement de Michel Houellebecq (Michel Houellebecq elrablása) címet viseli, amelyben az író alakítja saját magát.

Guillaume Nicloux rendező már korábban is dolgozott az íróval, és azt ígéri, hogy a film megpróbálja rekonstruálni az eltűnés hetét. A gyártócég eddig nem sokat árult el a forgatókönyvről, így nem tudni azt sem, hogy az magán viseli-e Houellebecq keze nyomát. Az írónak egyébként nem ez az első próbálkozása a film világában, első rendezői próbálkozását azonban (2008-ban saját regényét, az Egy sziget lehetőségét rendezte) katasztrofálisnak és nevetségesnek értékelték a kritikusok.

Forrás: Guardian

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.