Alice Oseman
Heartstopper 1. - Szívdobbanás - Fülig beléd zúgtam 1.
Ford. Riesenberger Mónika, Könyvmolyképző, 2022, 263 oldal
-

A Fővárosi Kormányhivatal 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Lírának, miután megvizsgálta, hogyan forgalmazza a cég a Heartstopper - Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című képregénysorozatot a könyvesboltjaiban.

“A vizsgálat megállapította, hogy az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, 

ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt"

- írta a kormányhivatal a közleményében. Az intézkedés okaként “a gyermekek védelmére” hivatkoztak, valamint, hogy az elkövetett jogsértés miatt szabták ki a fogyasztóvédelmi bírságot, és kötelezték a céget a jogszerű forgalmazás biztosítására.

Mint arról mi is írtunk, az elmúlt hetekben a Libri könyvesboltokban befóliázták azokat az ifjúsági és gyerekkönyveket, amik fennakadtak a 2021-ben hozott, gyermekvédelminek elnevezett jogszabály szűrőjén (jellemzően azok a könyvek voltak ezek, amelyekben LMBTQ-karakterek szerepelnek).

Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója közben a Telexnek megerősítette, hogy ma kapták kézhez a bírságról szóló értesítést, de még nem volt idejük részleteiben tanulmányozni. Egyúttal elmondta, hogy minden rendelkezésükre álló jogérvényesítési eszközt megpróbálnak igénybe venni a határozat ellen, és ez valószínűleg a bírósági út lesz. Szóba került az is, hogy a bolthálózatban terveznek-e lefóliázni bizonyos könyveket, de Nyáry erre azt mondta, még nem tudja, milyen intézkedések jönnek ezután. „A probléma az, hogy olyan általánosan fogalmaz a jogszabály, hogy nem végrehajtható, mindenki a hatósági gyakorlatból próbál következtetni” – tette hozzá

(hvg.hu, MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Befóliázott könyveket a Libri a melegellenes törvény miatt

A könyvek cím- és hátlapja látszik, de így nem lehet fellapozni őket.

...

Nyáry Krisztián egy kötetbe válogatta a melegirodalom legjavát

Közel háromezer év magyar és világirodalmi terméséből válogatta ki Nyáry Krisztián az azonos neműek szerelméről szóló legfontosabb műveket - egy 2021-ben meghozott tövény miatt „szigorúan 18 éven felüliek számára”. A Nem kötelezők 2. - Tiltott szerelem című antológiában olyan szerzők művei kaptak helyet, mint Janus Pannonius, Shakespeare, Rimbaud vagy Thomas Mann. A kötetet hétfő este mutatták be.

...

Nádasdy Ádám: A gyerekeket nem szabad elzárni fontos információktól

A homofób módosításokkal eltérített „gyermekvédelmi törvényről” és azok kulturális, társadalmi hatásairól beszélgetett Nádasdy Ádám és Nyáry Krisztián a Buksó-podcast legutóbbi adásában.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
A hét könyve
Kritika
Elif Shafak új regénye szerteágazó tanmese vagy torokszorító látlelet a jelenről?
Szilasi László könyve arra kérdez rá, feldolgozható-e valaha az anya elvesztése 

Szilasi László könyve arra kérdez rá, feldolgozható-e valaha az anya elvesztése 

Egy naplót örökké lehet írni, de egy anya halála egyszeri. Szilasi László gyászregénye egy szeretetteljes és nehéz kötet egy anya haláláról.

Kiemeltek
...

Biró Zsombor Aurél: Ácsorgok a Mexikóin a Burger King előtt...

Egy cseh, lengyel, szlovák és magyar irodalmár egyből szót ért, ha Orbán Viktor kerül szóba.

...

Milanovich Domi: Arra kell figyelnem, hogy a nehéz érzésekben is önmagamat megtartva legyek jelen

Milyen út vezet a nemi identitás elfogadásához? Milanovich Domi a Margó Könyvek podcast legújabb vendége.

...

Akinek Frédi és Béni rímeit is köszönhetjük: Romhányi Józsefről portrékönyv jelent meg

A kötet nem a szakmának szól, hanem annak a sok-sok gyereknek, akiket meghódított Romhányi József.

Elif Shafak új regénye szerteágazó tanmese vagy torokszorító látlelet a jelenről?

Elif Shafak új regénye szerteágazó tanmese vagy torokszorító látlelet a jelenről?

A Folyók vannak az égben a hét könyve.

Szerzőink

sza
sza

Krasznahorkai, Nádas és Osman: 9 új kötet, amit novemberben érdemes beszerezned

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Minden, amit az irodalomterápiáról tudni szeretnél, egyetlen könyvben: Béres Judit Nicholas Mazza kötetéről

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!