A francia elnök levélben köszöntötte Krasznahorkai Lászlót

A francia elnök levélben köszöntötte Krasznahorkai Lászlót

„Az ön magával ragadó, egyben előrelátó írásművészete egyszerre tárja fel a társadalmi rend törékenységét, és emeli ki a művészet erejét” – írta levelében Emmanuel Macron Krasznahorkainak. 

sza | 2026. április 22. |

Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke személyre szóló levélben írt Krasznahorkai Lászlónak, amelyben elismerését és köszönetét fejezte ki a szerző életműve iránt derült ki a szerző Facebook-posztjából.

Mint a levélből kiderül – amit Nyáry Krisztiánnak hála magyarul is olvashatunk a poszt kommentjei között –, a szerző még korábban öt dedikált példányt küldött Macronnak és feleségének, feltehetőleg legújabb könyvéből, A magyar nemzet biztonsága című kötetből. 

Macron köszönetét fejezi ki a dedikált könyvekért, és elismeréssel nyilatkozik a szerző munkásságáról is: 

„Bizonyára tudja, milyen mély elkötelezettséggel viseltetünk az irodalom iránt. Éppen ezért élénk érdeklődéssel és valódi figyelemmel olvastuk e műveket, amelyekben az Ön magával ragadó, egyben előrelátó írásművészete egyszerre tárja fel a társadalmi rend törékenységét, és emeli ki a művészet erejét.

Feleségem is csatlakozik hozzám abban, hogy ismételten tiszteletünket fejezzük ki irodalmi életműve előtt, amely korunk legjelentősebb alkotásai közé tartozik, s amelyet nemrég a Nobel-díjjal is elismertek”

olvasható a levélben Nyáry Kriszitán fordítása szerint.

Krasznahorkai László tavaly októberben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, az azt követő eseményeket itt gyűjtöttük össze. Eseményekben és elismerésekben nem volt hiány az azóta eltelt fél évben, a szerző díszdoktori címet kapott az ELTE-től, kisbolygót neveztek el róla, megkapta a francia Művészetek és Irodalom Érdemrendje legnagyobb fokozatát, sőt még Salman Rushdie is kiemelten beszélt róla.

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Miről írt Pynchon Krasznahorkainak? – Ezen a bécsi kiállításon kiderül

Krasznahorkai egy rockzenekar tagjaként, illetve Esterházy Péter és Allen Ginsberg társaságában is látható a fotókon.

...

Krasznahorkai László álma, hogy a Barcelona labdaszedője legyen

Az író szívesen lépett volna a pályára; majd legközelebb.

...

Kíváncsi vagy, hogy milyen egy hétórás Krasznahorkai-hangoskönyv?

Film készült a NobelMobil kezdeményezésből.

Hírek
...

Danyi Zoltán első prózakötete megjelenik angolul

...

Szlavicsek Judit kiadót váltott, ekkor jön az új Kardos Júlia-krimi

...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon

...

„Tele van szerelemmel és háborúval” – jön az amerikai családregény, ami az év könyve volt az Amazonon

...

Megrongálták Radnóti Miklós Borban található szobrát

...

Falfestmény őrzi Nádasdy Ádám és Scherer Péter emlékét az Ördögkatlan Fesztiválon

A hét könyve
Kritika
Amikor nem a vízhiány pusztít – így lett még aktuálisabb Tara Menon cunamiról szóló regénye
Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Esterházy Péter 1982-ben egy papírra lemásolta Ottlik Géza kultikus regényét.

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

Traumák, amiket nem hallgattak meg, és történetek, amiket a nyelv nem tud visszaadni.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ez a könyv megjósolta, hogy mit okoznak a hőhullámok

Bakó Sára
Bakó Sára

Kemény Zsófi: Most már mindent megbántam