Kisbolygó viseli Krasznahorkai és Tarr Béla nevét

Kisbolygó viseli Krasznahorkai és Tarr Béla nevét

Krasznahorkai és Tarr Béla legendás párosa immár a világűrben is együtt van: égitesteket neveztek el róluk.

bs | 2026. február 25. |

Korábban arról adtunk hírt, hogy a Nobel-díjas Krasznahorkai nevét immár egy lepkefaj is viseli, most pedig barátjával, a januárban elhunyt Tarr Bélával vonultak be az űrbe: kisbolygókat neveztek el róluk.

Magyarok az űrben

A 24.hu cikke szerint az objektumokat Sárneczky Krisztián csillagász fedezte fel, és a neveket is ő javasolta, amelyeket a Nemzetközi Csillagászati Unió február 23-án el is fogadott. A szóban forgó égitestekről egyébként már 20 éve tudunk, de a nevüket csak most kapták meg – csakúgy, mint a Kubovics Imre geológusról elnevezett kisbolygó.

A (305263) Krasznahorkai és a (305264) Tarrbéla nevű aszteroidákat 2007. december 21-én azonosította a csillagász.

Mivel Sárneczky a világ egyik legaktívabb kisbolygó-felfedezője, több magyar vonatkozású aszteroida is található a Naprendszerben – például Mihalik Enikő modell is ott van valahol a Mars és a Jupiter között.

Tarr Béla és Krasznahorkai örök párosáról korábban itt írtunk, itt pedig megmutattuk, hogyan búcsúzott a Nobel-díjasunk barátjától.

(24.hu)

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Patti Smith Krasznahorkai aprómunkáit is értékeli

Patti Smith Krasznahorkai-regénnyel pózolt egy amerikai könyvesboltban.

...

Krasznahorkai László díszdoktori címet kap az ELTE-től – ekkor lesz az ünnepség

Szeptember 18-án Krasznahorkai László visszatér az alma materébe.

...

„Csá" - így búcsúzott Krasznahorkai Tarr Bélától

A szerző végül nem mondott beszédet, mindössze egy rövid szóval fejezte ki magát.

Hírek
...

Danyi Zoltán első prózakötete megjelenik angolul

...

Szlavicsek Judit kiadót váltott, ekkor jön az új Kardos Júlia-krimi

...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon

...

„Tele van szerelemmel és háborúval” – jön az amerikai családregény, ami az év könyve volt az Amazonon

...

Megrongálták Radnóti Miklós Borban található szobrát

...

Falfestmény őrzi Nádasdy Ádám és Scherer Péter emlékét az Ördögkatlan Fesztiválon

Olvass!
...

Az 1930-as években egy nő lázadása már a gumióvszer-vásárlásnál kezdődött – részlet a Lázadó nők klubja című regényből

Megérkezett A segítség című bestseller szerzőjének várva várt új könyve, a Lázadó nők klubja.

...

Fekete humor, háború és egy megmentett marabu – Olvass bele Böröczki Csaba új kötetébe!

A második világháborúban járunk, Berlinben, ahol Böröczki Csaba szereplőinek sorsa groteszk pontossággal illeszkednek egymásba. Részletet mutatunk a Bármikor megesik, hogy hiénát kell etetni... című könyvből.

...

Szerelem a csillagok között – Olvass bele Taylor Jenkins Reid legújabb regényébe!

Taylor Jenkins Reid regénye a csillagok közé repít. Mutatunk egy részletet az Atmoszférából.

Kiemeltek
...

Lehet-e izgalmas egy hagyatékfelszámolás? – Ragnar Helgi Ólafsson: Apám könyvtára 

Megmenthető-e a feledéstől mindaz, ami számunkra értékes akkor, ha írunk róla?

...

Kiválasztották a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét!

Közülük kerül ki a két győztes. 

...

Várszegi Asztrik: Találkozásaim Esterházy Péterrel

Milyen kapcsolata volt Esterházy Péternek a vallással? Várszegi Asztrik visszaemlékezése.