Keresés

Keresési találatok „” Kifejezésre

Szembenézni a halott testvérrel, akit mindig jobban szerettek

Szembenézni a halott testvérrel, akit mindig jobban szerettek

Annie Ernaux A másik lány című kötete őszintén és intimen beszél felnövésről, gyászról, a múlttal való szembenézésről és a halálról.

Több száz író szerint népirtás zajlik Gázában: elhunyt palesztin költő versével tiltakoznak

Több száz író szerint népirtás zajlik Gázában: elhunyt palesztin költő versével tiltakoznak

A levél egy légicsapás során elhunyt palesztin költő versével kezdődik.

„Uram, bocsáss meg!” – ezt írta Bram Stoker a Drakula megjelenése után

„Uram, bocsáss meg!” – ezt írta Bram Stoker a Drakula megjelenése után

Előkerült egy levél Bram Stoker tollából, amelyet néhány héttel a Drakula 1897-es kiadása után írt. Mutatjuk, mit gondolt a legendás műről a szerzője.  

Az Elveszett Posta, ahova a japánok a halott szeretteiknek írnak levelet

Az Elveszett Posta, ahova a japánok a halott szeretteiknek írnak levelet

A különlegesen szép kezdeményezés mellé rendhagyó túlvilágképet nyújtó köteteket ajánlunk!

„Azért haltál meg, hogy én írjak” – Olvass bele a Nobel-díjas Annie Ernaux elhunyt testvérének írt könyvébe!

„Azért haltál meg, hogy én írjak” – Olvass bele a Nobel-díjas Annie Ernaux elhunyt testvérének írt könyvébe!

A Nobel-díjas szerző most halott nővérének állít emléket, és igyekszik megérteni az élet és halál örök ellentétének árnyalatait. 

Krasznahorkait megrendítette Kollár vallomása Trianonról, avagy egy interjú izgalmas utóélete

Krasznahorkait megrendítette Kollár vallomása Trianonról, avagy egy interjú izgalmas utóélete

Kollár Árpád publicisztikát közölt Trianon az nem egy ház címmel Krasznahorkai László svéd interjúja apropóján.

A munkatábortól a halhatatlanságig ‒ Egy bátor levélnek köszönhetően vált íróvá Dosztojevszkij

A munkatábortól a halhatatlanságig ‒ Egy bátor levélnek köszönhetően vált íróvá Dosztojevszkij

Dosztojevszkij négy munkatáborban eltöltött év után vette a tollát, és egy megrázóan őszinte levelet fogalmazott. A parancsnokának címzett sorokban arról vallott, hogy az ő útja az írói kiteljesedés.

Ferenc pápa levelet írt a Nobel-díjas Jon Fossénak

Ferenc pápa levelet írt a Nobel-díjas Jon Fossénak

Ferenc pápa személyes levelet írt Jon Fosse norvég dráma- és regényírónak, a 2023-as irodalmi Nobel-díj kitüntetettjének. 

Hemingway repülőgép-baleseteiről írott levele rekordáron kelt el

Hemingway repülőgép-baleseteiről írott levele rekordáron kelt el

Az amerikai író négyoldalas levelet írt az ügyvédjének két egymás utáni napon történt repülőgép-balesetéről és az ezek során szerzett sérüléseiről. A levél most talált gazdára egy aukción.