Az írók tiltakozása működhetett: nem léphet fel a Kneecap a Szigeten

Az ír raptrió, a Kneecap az utóbbi időben elég megosztó banda lett, állítólag az antiszemita megjegyzéseik miatt. Jelen állás szerint elmaradhat a Sziget-koncert.

sza | 2025. július 24. |

A magyar kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltotta Magyarország területéről a Kneecap együttest, írja a Magyar Nemzet. A zenekar ellen korábban több magyar író és zenész is tiltakozott, de eddig nem történt semmilyen lépés az ügyben. Úgy látszik viszont, most mégis meghiúsulhat a zenekar augusztus 11-i koncertje a Szigeten.

Mik voltak az előzmények?

Az ügy még július 18-án indult, amikor több értelmiségi, köztük írók, zenészek, színészek és egyéb szellemi, kulturális munkát végző személyek aláírták a petíciót, amiben a Kneecap magyarországi fellépése ellen emeltek szót. Ebben többek között az állt, hogy az ír raptrió nyíltan Izrael-ellenes, rasszista és gyűlölködő, továbbá egy izraeli fesztiválon elkövetett tömegmészárlásról is elismerő véleménnyel nyilatkozik. A tiltakozók névsorában mások mellett Röhrig Géza, Spiró György, Parti Nagy Lajos és Karafiáth Orsolya is szerepelt.

Még aznap érkezett válasz a Sziget szervezőitől, miszerint megtartják a fellépést, hiszen annak lemondása számukra egyenlő lenne a szólásszabadság korlátozásával, amit nem támogatnak. Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője azzal indokolta a döntést, hogy a problémát a globális kultúra és a nemzetközi politika okozza, melynek orvoslása nem a Sziget feladata.

A zenekar nem léphet be az országba

A legújabb fejlemények szerint viszont a magyar kormány lépéseket tett az ügy érdekében, és kitiltották az ország területéről a zenekart. További részleteket viszont egyelőre nem lehet tudni.

Az ügy nagy port kavart: több fellépő elkezdte visszamondani a koncertjét, köztük a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

A zenekart egyébként más nemzetközi fesztiválról is kitiltották már, köztük a spanyolországi Bilbao BBK Live és az ír Electric Picnic eseményeiről. Mindezek ellenére a Sziget belement volna a fellépésbe.

(Magyar Nemzet / 24.hu)

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Sziget hivatalos álláspontja: meg lesz tartva a Kneecap koncert

A Sziget főszervezője szerint nincs jó választás a kialakult helyzetre. 

...

Parti Nagy Lajos, Röhrig Géza és Spiró György is tiltakozik a Kneecap szigetes fellépése ellen

Több mint 170 művész, köztük számos író írta alá azt a Sziget Fesztivál szerevezőinek szóló petíciót.

...

Újabb 5000 író csatlakozott Izrael kulturális bojkottjához

Egy hét alatt durván megugrott azoknak az íróknak a száma, akik elítélik Izrael szerepét a gázai háborúban.

Hírek
...

Új részt kap Rebecca Yarros sikersorozata, de nem folytatás lesz

...

A Hail Mary-küldetés űrlénye Oscar-díjat kaphat

...

Darvasi László megírta a novella világtörténetét 

...

A Durica Katarina regényéből készült színházi adaptáció megélte a 100. előadást

...

Te is jobb embernek érzed magad az olvasástól?

...

Visszahívták a Magyar Péter-képregényt a könyvesboltokból

Olvass!
...

Mire gondol a pszichológus? Szigeti Ildikó könyvéből kiderül!

Szigeti Ildikó könyve egy tükör, amelyben mind magunkra ismerhetünk. Olvass bele!

...

Egy mágikus, képzeletbeli falu, ahol semmi sem az, aminek látszik – Olvass vele a baszk irodalom alapművébe!

Részletet mutatunk Bernardo Atxaga Obabakoak című regényéből.

...

Fel lehet dolgozni a gyerekkori bántalmazást? – Olvass bele Pion István első regényébe!

Szembe tudunk nézni a gyerekkori traumáinkkal? Olvass bele Pion István első regényébe!

SZÓRAKOZÁS
...

A Harry Potter-filmek színésze szerint ez a legjobb film a sorozatban

Daniel Radcliffe egy podcastben mesélt arról melyik részeket szereti a leginkább. 

...

Tokió és a magány: film készült Kavakami Mieko melankolikus történetéből

Kavakami Mieko Instagram-oldalán jelentette be a hírt. A filmet májusban bemutatják Cannes-ban.

...

Bejelentették az új Trónok harca-film címét

A Targaryen-dinasztia alapítójáról és Westeros meghódításáról szól.