Karantén alá kerülnek a könyvek is

A Waterstones 72 órára félre fogja tenni azokat a könyveket, amelyekhez hozzányúltak a vásárlók. Így akarják megvédeni a koronavírus-járványtól a vevőiket.

Könyves Magazin | 2020. május 19. |

A Waterstones könyvesbolthálózat vezetője úgy határozott, hogy ha már kinyíthatnak az üzleteik, minden olyan könyvet 72 órára karanténba fognak tenni, amelyekhez vásárolgatás közben hozzányúltak a vevők. A vásárlókat arra fogják kérni, hogy minden olyan könyvet, amelyet megnéztek, tegyenek majd rá a kihelyezett kocsikra. Ezeket el fogják különíteni, és csak később teszik vissza a polcokra. A cél, hogy ezzel is gátolják a koronavírus terjedését.

James Daunt, a Waterstones vezérigazgatója azt nyilatkozta a döntésről, hogy a vírus nem tud sokáig megmaradni a papír, illetve a karton felületén, éppen ezért a könyveknek csak egy kis időre van szükségük a „gyógyuláshoz”. A könyvkarantén mellett más intézkedésekkel is készülnek a vevők és a személyzet védelmére az újranyitás után. Az üzletekben csak egyirányban lehet majd közlekedni és egyelőre a kávézók sem nyitnak ki, de a távolságtartásra is figyelni fognak majd.

A kereskedésnél a könyvesboltok bezárása óta 300%-kal nőtt az online eladások száma. Daunt szerint a karantén alatt az emberek főleg azokat a vaskos klasszikusokat pereferálták, amelyek általában sokaknak szerepelnek a bakancslistáján, például Tolsztoj vagy Proust könyveit. De sokan keresték a járvány témájú könyveket is, például Camus-től A pestist. Az abszolút bestseller viszont náluk Rutger Bregman Humankind című könyve volt az elmúlt hetekben. Mint mondta, a lezárás főként az új könyvek értékesítését nehezítette meg.

Forrás: The Guardian

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A könyvtár hangjai most az otthonodba költöznek

Hiányzik a kedvenc könyvtárad? Otthon túl nagy a csend az olvasáshoz? Ha így érzel, jó hírünk van: a New York Public Library kiadott egy albumot, amelyre a könyvtár neszeit rögzítették, így most a te lakásodban is szólhatnak a könyvimádat egyetemes hangjai.

...

A pandémia drámaian megváltoztatta a könyvvásárlási szokásokat

A koronavírus-járvány és az otthonmaradás alapjaiban változtatta meg az emberek könyvvásárlási szokásait. Bár a könyvpiacot a tengerentúlon egyértelműen az Amazon uralja, bizonyos online könyvkereskedések szárnyalni kezdtek az elmúlt hetekben. A kisebb könyvesboltok közben a túlélésért küzdenek.

...

A kisebb kiadók a túlélésért küzdenek a koronavírus miatt

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyságban a független könyvkiadók 60%-a tönkremehet őszig.

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Egy 19 éves öngyilkosjelölt és egy demenciával küzdő idős asszony közös története.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Bakó Sára
Bakó Sára

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Kiemeltek
...

Fehér Renátó: Elegem lett belőle, hogy az életünket átjárja a szégyen haragja és a megvetés gőgje

Miért a szégyen és a megalázás határozza meg a kultúránkat? Interjú a Margó shortlistes Fehér Renátóval.

...

Adorjáni Panna: Mindig bekapcsol valami régi rettegés, hogy ez nem lehet irodalom

Miért érezzük egyre inkább egyedül magunkat, ha minden korábbinál jobban összeköt minket az online tér? Interjú a Margó-shortlistes Adorjáni Pannával.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

Nem a narancs az egyetlen gyümölcs egy fiatal lány történetén keresztül mesél az anya-lánya kapcsolatokról és a láthatatlan férfiakról.