Az angol irodalom vitathatatlan óriása - ügynöke, Jonny Geller ezekkel a szavakkal búcsúzott John le Carrétól, aki szombaton este tüdőgyulladásban vesztette életét. Stephen King ugyancsak irodalmi óriásnak nevezte, Robert Harris szerint pedig le Carré egyike volt a háború utáni legnagyszerűbb brit íróknak. Az északír Adrian McKinty (aki főleg bűnügyi és misztikus regényekben utazik) azt írta, hogy a Suszter, szabó, baka, kém szerinte egészen egyszerűen a valaha volt legjobb kémregény (az adaptációt részben Budapesten forgatták, és hasonlóan a többihez, egy pillantra ebben is feltűnik John le Carré).
Az író David Cornwellként született 1931-ben, és még egyetemi évei alatt kezdett dolgozni a brit titkosszolgálatnak, és habár kémtevékenysége nem volt számottevő, mégis alapjaiban határozta meg későbbi írói karrierjét. A Galambok alagútja című önéletrajzi könyve megjelenésekor ezt írtuk: "John le Carré esetében az irodalmi Who is Who rendszerint a titkosszolgálati múltat rántja elő, így lett ő az egyik leghíresebb Kémből Lett Író a világirodalomban. Ami még akkor is igaz, ha titkosszolgálati működése nem volt túl jelentős, ő legalábbis ezt állítja magáról, de hogy egy (ex)kémnek mit hihetünk és mit nem, az már megint egy másik kérdés".
1961-ben megjelent az Ébresztő a halottnak című első regénye (ekkor használta először a John le Carré álnevet, mivel az MI6 alkalmazottai nem publikálhattak az igazi nevükkel), amelyet Graham Greene a legjobb kémregénynek nevezett, amit valaha olvasott. Ez volt amúgy az a könyve is, amelyben először bukkant fel egyik leghíresebb karaktere, George Smiley.
A nagy áttörést az 1963-ban publikált harmadik regény, az A kém, aki bejött a hidegről hozta meg le Carrénak. A történet főhőse a kiégett brit ügynök, Alec Leamas, aki a Körönd vezetője segítségével ravaszul, árulóként befészkeli magát a vasfüggöny túloldalán, hogy besározzon egy keletnémet ügynököt, aki számtalan angol kém haláláért felelős. Korábban ezt írtuk a könyvről: "A regény hatása forradalmi, paradigmaváltó volt. Le Carré hidegnek, sivárnak, közönnyel, bizalmatlansággal és nihillel telinek ábrázolta a kémkedés világát, ráadásul igen kevés különbséget tett hazája és a másik oldal módszerei között. Az ideológia egy dolog, de a le Carré által ábrázolt közeg lényege éppen az, hogy a „közkatona” számára teljesen mindegy, melyik oldalán áll a vasfüggönynek: ugyanúgy ki- és felhasználják, eldobják, beáldozzák, ugyanúgy manipulálják, és hazudnak neki. A pragmatikus, eredményorientált szemléletben nincsen helye a moralitásnak".
A kém, aki bejött a hidegről sikere után, 1964-ben le Carré otthagyta a hírszerzést, hogy teljesen az írásnak szentelje magát.Akkor születtek az olyan nagy dobások, mint a Suszter, szabó, baka, kém, A panamai szabó vagy az Egy tökéletes kém. Utóbbi talán az a regénye, amely a legtöbb önélterjazi elemet tartalmazza, kulcsfigurája pedig a szélhámos apa, akinek figuráját saját megbízhatatlan, gantaszta apjáról, Ronnie Cornwellről mintázta.
Korábbi cikkünkben ezt írtuk erről:
"Ronnie az író szerint is szélhámos volt, fantaszta, egy totálisan kiszámíthatatlan figura. Emiatt sokszor a gyerekeit is alakoskodásra kényszerítette; le Carré szerint csak az írás mentette meg őt attól, hogy „viszonylag becsületes” és „többnyire normális” maradjon. A legfurább mégis, hogy minden gazembersége ellenére Ronnie köztiszteletnek örvendett, amit ki is használt, és sármjával elérte, hogy vele kapcsolatban még egykori börtönigazgatója is csak a szépre emlékezzen. Jellemző sztori, hogy amikor Amerikában megjelent A kém, aki bejött a hidegről, Ronnie a fia kontójára száz példányt rendelt belőle a kiadótól, majd úgy osztogatta azokat, hogy beleírta: „A szerző Apjától”. Később le Carrét többen megkeresték azzal, hogy egészítse ki az ajánlást, amit ő meg is tett, és hozzáfűzte: „A szerző apjának Fiától”."
A titkosszolgálati munka nagyban kihatott arra is, ahogyan le Carré írt; egyrészt élete végéig ellátta témával, de meghatározta a stílusát is: a Galambok alagútjában azt mesélte, hogy a prózaírásról a legtöbbet a brit titkosszolgálat tisztjeitől tanulta, akik szerkesztői pedantériával irtottak minden túlzó, felesleges, oda nem illő kifejezést a jelentéseiből. Ebben a könyvben amúgy vallomásosan írt magáról az írás tevékenységéről is („Szeretek írni.”, „Világéletemben csak kézzel írtam.”, „Leginkább az írás intimitását szeretem.”), élete végéig írta is a könyveit, utolsó regénye (Ügynök a terepen) pedig 2019-ben jelent meg.
Egyik magyar fordítója, Orosz Anna korábban a következőképpen írt róla:
"Milyen le Carrét fordítani? Mint minden jó írót, legalábbis szerintem: egyszerre hálás és hálátlan feladat. Hálás, mert rafináltan megírt, finom nyelvi játékokkal teli, elegáns szöveget próbálhatok meg minél hűebben visszaadni magyar nyelven. (Mégsem volt hiába az a sok műfordítói szeminárium az egyetemen…) Hálátlan, mert nyilván nagyobbat lehet bukni, ha az ember a Bajnokok ligájában indul, mintha az NB III-ban tenné, ráadásul tökéletes fordítás, mint tudjuk, nem létezik, és a fordító szíve szerint pontosan ugyanúgy tenne, mint le Carré: a nyomdába kerülésig dolgozna a fordításon, sőt, lehetőleg annyi ideig, amíg az író dolgozott a regényén, de sajnos ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak. Ahogyan tökéletes fordítás, tökéletesen elégedett fordító sem létezik, de egy le Carré-regény azért elég komoly mennyiségű endorfint tud termelni a szervezetemben. Még éjjel kettőkor és vasárnap délután is, becsületszavamra."
