A világpremierrel egy időben jelenik meg itthon is John le Carré új regénye, az Ügynök a terepen. A 87 éves szerző műveiben mindig is kiemelt szerepet kaptak a világpolitika főbb történései, aminek a legékesebb példái a hidegháború idején született, mára már klasszikussá vált kémregényei, A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém. A berlini fal leomlását követően a brit szerző érdeklődése a harmadik világbeli korrupció és a fegyverkereskedelem felé fordult (A panamai szabó, Éjszakai szolgálat), míg a szeptember 11-i terrortámadás után elsőként mutatta be a nyugati világ túlkapásait (Az üldözött). Új regényében le Carré a Brexitet és Trump megválasztását veszi górcső alá, miközben felveti a kérdést, hogy mit ér a patriotizmus és a hazaszeretet, ha tudjuk, hogy az országunkban végletesen rossz irányba mennek a dolgok.
John le Carré: Ügynök a terepen
Fordította: Orosz Anna, Agave Könyvek, 2019, 272 oldal, 3480 HUF
A regény narrátora, a 47 éves Nat, több évnyi titkosszolgálati kiküldetés után tér haza Londonba, hogy elfogadja az egyik perifériára szorult kémállomás, a Menedék irányítását. Nat a felettesei szerint „a természeténél fogva nem alkalmas az irodai munkára” és bár „a világpolgárok nyitott személyisége” jellemzi, „ha a helyzet úgy kívánja, a kívánt érzéketlenséget képes tanúsítani”. A Mendék szedett-vedett csapata a fiatal és tehetséges Florence vezetésével a Rózsabimbó kódnevű projekten dolgozik, amelyben egy orosz kapcsolatokkal bíró ukrán oligarcha teljes körű megfigyelését készítik elő. Mikor a hírszerzés központja lefújja a Rózsabimbót, Florence váratlanul felmond és eltűnik, Nat pedig egy kettős ügynökökkel teli, szövevényes ügy közepén találja magát.
Natnek azonban nem csak a munkahelyén akadnak problémái. A tollaslabdaklubban, ahol ő a regnáló bajnok, összebarátkozik a fiatal kutatóval, Ed Shannonnal, aki kifejezetten azért csatlakozott az egyesülethez, hogy vele játszhasson, és aki a meccsek utáni sörözések alkalmával egyre vehemensebben fejti ki politikai nézeteit. Ed dühösen Brexit-ellenes és úgy véli, hogy Amerika Trump vezetésével egyre inkább a neofasizmus felé sodródik. Miután Ed a titkosszolgálatok célkeresztjébe kerül, Nat lojalitása is megkérdőjeleződik.
Az Ügynök a terepen nem sokban különbözik le Carré korábbi könyveitől. A brit hírszerzésnek a hidegháborúhoz hasonlóan még mindig az orosz befolyás okozza a legnagyobb fejtörést, nyoma sincs a NSA-féle, vagy a kínaiak által csúcsra járatott megfigyelési technológiáknak, a kémek pedig még mindig postai úton juttatják el egymáshoz kódolt üzeneteiket. Bár ez kicsit korszerűtlenné teszi a szöveget, ellensúlyozza, hogy le Carré még mindig mestere az általa teremtett zsánernek, ráadásul új elemként még több teret ad az aktuálpolitikai kritikának is:
„Shannon nézete szerint mint ember Trump egy senki. Egy populista szónok. De ha azt nézzük, hogy annak a világ felszíne alatt lappangó valaminek a tünete, ami alig várja, hogy felpiszkálják, akkor Trump maga a megtestesült ördög. Mondhatnátok erre, hogy ez leegyszerűsített nézet, és semmi esetre sem lehet azt mondani, hogy mindenki így gondolná. De ettől ez még akkor is egy olyan nézet, amit mélyen át lehet érezni.”
A regény hemzseg az ehhez hasonló dühös kifakadásoktól, amelyekben Trump mellett megkapja a magáét a Facebook, a brit konzervatívok, Boris Johnson és a Brexitet előidéző, „gazdag, elitista politikai kalandorok” is, akik a „nép gyermekeinek hazudják magukat”. Furcsa mód le Carré leginkább „ex-kollégájával”, Putyinnal a legmegengedőbb:
„Az az ember kémnek született, a mai napig az maradt, a tetejében még ott a sztálini paranoiája is. Minden reggel csodálkozva ébred, hogy még mindig nem mért rá a Nyugat megelőző csapást.”
Az a könyvből is kitűnik, hogy le Carré a maga ügynökmúltjával és hidegháborús tapasztalatával nehezen viseli, hogy a Brexit révén Nagy-Britannia fokozatosan eltávolodik Európa többi részétől, miközben üzleti érdekek miatt az orosz oligarchák egyre nagyobb befolyásra tesznek szert Londonban. A regényben szembekerülnek a fiatalok szenvedélyes és sokszor naiv elvei az idősebbek pragmatikus és cinikus világnézetével, amelyek közül le Carré egyértelműen előbbiek mellett áll ki.
A fordulatok mellett jut idő Nat családi életének kibontására is. Míg Európa-szerte kiküldetésen volt, a házassága szép lassan tönkrement, a lánya, Steff pedig teljesen elhidegült tőle. Eleve nehéz lehet működtetni egy olyan házasságot, ahol már az eljegyzéshez is munkaadói hozzájárulás szükséges, majd az esküvő után az ifjú feleségnek el kell végeznie az „ellenséges területre készülő házastársaknak szóló hivatali kiképzést”. Mikor Nat elvállalja a Menedék irányítását, mindnyájan lehetőséget kapnak a családi viszonyok rendezésére, de ehhez első lépésként Natnek fel kell fednie a lánya előtt a valódi munkáját.
„‒ Ha nem öltél meg senkit, akkor mi a legrosszabb dolog, amit kémként elkövettél? ‒ kérdezi a lányom ugyanolyan szenvtelen hangon.
‒ Hát, Steff, azt hiszem, az, hogy mindenféle fickót rávettem arra, hogy tegyenek meg olyasmiket, amiket máskülönben talán nem tettek volna.
‒ Rossz dolgokat?
‒ Feltehetően. Attól függ, a kerítés melyik oldalán áll az ember.
‒ Például mit?
‒ Hát, kezdjük azzal, hogy elárulták a hazájukat.
‒ És te beszélted őket rá erre.
‒ Már ha addigra nem győzték meg saját magukat.”
Egy nemrég megjelent interjúban Richard Dearlove, az MI6 korábbi elnöke élesen bírálta le Carrét, mert szerinte a brit író sokakat felbosszantott a titkosszolgálatoknál azzal, hogy az árulást tette meg kizárólagos témájává, holott a hírszerzői munka inkább a lojalitásra és a bajtársiasságra épül. A vádakra le Carré mindössze annyit felelt, hogy a hírszerzésnél akkor lesznek csak igazán dühösek, ha elolvassák az új könyvét, és amúgy is köszöni szépen az ingyen reklámot és extra publicitást, amit ezzel az üzengetéssel nyert.
Szerző: Sas Csaba
