Háy János új regénye ott kezdődik, ahol a sajtó és a politika elhallgat

Háy János új regénye ott kezdődik, ahol a sajtó és a politika elhallgat

ro | 2021. augusztus 25. |

Augusztus végén jelenik meg Háy János új regénye, a Mamikám: hőse egy cigánylány, akinek a pletykákkal, rágalmakkal, ítéletekkel is meg kell küzdenie a mindennapokban.

Háy János
Mamikám
Európa Könyvkiadó, 2021, 200 oldal
-

A fülszöveg szerint a faluban, ahol él, a cigánytól nem fogadnak el semmit, még az általa sütött kenyeret is alig: „S bár a történet elbeszélője nem ártatlan, hiszen lopásba keveredett (emiatt két évet tölt intézetben), mégis igyekszik megfelelni a falu közösségének, igyekszik feltűnésmentes, normális életet élni”. A fiatal lánynak ebben nyújt nagy segítséget a címszereplő Mamika, akit a saját anyjánál is jobban szeret, akire felnéz, és aki igazodási pontot jelent az életében.

A kiadó szerint a regény a lehető legautentikusabban adja vissza ebben a roncsolt nyelvben a mai magyarországi falu mindennapjait: „A be- és elfogadás hétköznapjait, az együttélés súrlódásait, a hivatalokkal folytatott örökös küzdelmet”. Háy János új regényében azok hangját juttatja el az olvasóhoz, akikről ugyan beszél a sajtó, ám a valódi szereplőket igazából soha nem képes megszólaltatni, és csupán illusztrációként, a már eldöntött „üzenet” megszemélyesítőjeként bukkannak fel előttünk.

Nyitókép: Margófeszt/Facebook

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ezért adnánk a Libri-díjat Háy Jánosnak A cégvezetőért

Egy díj mindig játék, és pont emiatt kell komolyan venni. Hamarosan újra átadják a Libri irodalmi díjat, aminek közönségszavazása május 2-án lezárul. A Könyves Magazin szerkesztősége vette a bátorságot, hogy elmondja, melyik könyvnek miért kellene nyernie. 10 jelölt 10 személyes kampánybeszéd következik.

...

Tárnoki Márk: Háy János Szavalóversenye abszurd, groteszk és gondolatébresztő

Garaczi László és Szécsi Noémi után most Háy János szövegeivel találkozhatunk a Katona Streamen, ráadásul egy három részes sorozatként.

...

Háy János: A körülöttünk lévő világ morálisan, ideológiailag be van árazva [PODCAST]

A Margó Irodalmi Fesztivál színpadán, rendhagyó beszélgetés keretében került sor  Háy János A cégvezető című kötetének bemutatójára. Az előadást most a Margó Spotify-csatornáján is visszahallgathatod.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
SZÓRAKOZÁS
...

A Stranger Things univerzuma Nancy Wheeler-spin-off regénnyel bővül

A könyv a 4. és 5. évad között másfél év történetét meséli el. 

...

Nézd meg karácsonykor online a Hunyadit vagy 129 másik filmet!

130 kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen öt héten át a Filmión

...

Mick Jagger: Remek könyveket olvasni az igazi kielégülés!

A Rolling Stones frontembere egész életében lelkes könyvmoly volt.

...

Kollár Betti: Nincs olyan könyv, ami mindenkinek tetszik

...

Hajdú Balázs humorista: Annyira megfoghatatlan számomra az élet, hogy emiatt minden vicces tud lenni

...

Dr. Bőgel György: A mesterséges intelligencia olyan, mint a klinikai kísérletek nélkül bevezetett gyógyszer // Futurotheca 02.

Polc

Nádas Péternél a barátság még a szocializmus önellentmondásai között is kitart

...

Egy bántalmazó kapcsolatban a legapróbb döntésnek is óriási súlya lehet – Florence Knapp: Nevek

...

Ez a thriller megmutatja, hogy a szamurájok világa nem csak a harcművészetről szólt

...

Han Kang új regényében a tömegsírok képét a hóesés sem tudja kitörölni

...
Kiemeltek
...

Lakner Zoltán: Fontos elfogadni, hogy van másféle álláspont is

A politológus szerint minden kapcsolatnak és közösségnek az az alapja, hogy elfogadjuk, mindenki más nézőpontból szemléli a világot. 

...

Biró Zsombor Aurél: Tegnap megjártam a Krakkói Filmfesztivált...

Biró Zsombor Aurél Krakkói napló címmel ír tárcát a Könyves Magazinra. Ez a harmadik rész.

...

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

Cecilie Enger regényében egy agyvérzésen átesett hetvenes nő néz farkasszemet a múlttal.