A Pulitzer-díjas újságíró korábban a teniszcsillag Andre Agassi Open című életrajzi könyvét, valamint a Nike-vezér Phil Knight memoárjait jegyezte szellemíróként, The Tender Bar címmel pedig közreadta a saját visszaemlékezéseit is. Mindhárom kötet a bestseller-listák élére került. Ennek kapcsán Moehringer arra hívja fel a figyelmet, hogy a legjobban fogyó könyveket leggyakrabban nem azok írják, akiknek a fényképe címlapon virít, aztán a szellemíróvá válásának történetébe is beavat. Megtudjuk, hogy egyszerűen imádja hallgatni a sztorikat, és képes rá, hogy a lehető leghűségesebben adja vissza mások szavait.
Londonba utaztunk, hogy kiderítsük melyik korosztályt és miért hozza lázba minden idők legsikeresebb tényirodalmi kötete, ám kiderült, hogy a királyi család élete már közel sem érdekli annyira a briteket, mint gondolnánk.
Fotó: Simon Eszter
Tovább olvasokFelidézi, hogy a Covid-járvány közepén keresték meg az ajánlattal Harry herceg ügynökei. „Beleegyeztem a Zoomba” ‒ írja lakonikusan. Aztán hozzáteszi, hogy természetesen kíváncsi is volt. Kíváncsi, hogy mi a herceg igazi története, és arra is, működne-e közöttük a kémia. Aggasztotta viszont, hogy Harry nem volt még biztos benne, mennyit tárna a nyilvánosság elé az élete fejezeteiből. Hasonló fenntartásai voltak Moehringer emlékei szerint Phil Knightnak és Agassinak is, akiknek számos jobbnál jobb sztorija végül a fiókban maradt. Ezért aztán ‒ fejti ki az esszében az újságíró ‒, bármilyen jóleső volt is Harry herceg megkeresése, habozott. Fontos érv volt neki, hogy Harrynek nem volt határideje.
Emellett egyszerűen csak kedveltem a fickót. Rögtön havernak neveztem, és ezen ő kuncogott.
Mindezen túl pedig átélhetőnek és dühítőnek érezte a herceg viszontagságokkal teli történetét. Moehringer említést tesz arról is, hogy a könyv megírása nem ment teljesen zökkenőmentesen – egy késő esti Zoom-üléssel részletesen is foglalkozik. A beszélgetés során alaposan összezördültek („Mennyire furcsa, hogy Harry herceggel kiabálok.”), és úgy érezte, másnaptól elválhatnak az útjaik. Végül sikerült lecsillapodniuk, elsimítani a nézeteltéréseket, és folytatták közösen.
Másfél órát beszélgetett élő adásban Harry herceg Dr. Máté Gáborral, ezalatt szó esett Harry droghasználatáról, a katonaságról, a diszfunkcionális családjáról, a Megxit hatásáról, a Dianához kötődő emlékeiről, és arról is, milyen apa szeretne lenni.
Tovább olvasok„A memoárírás művészetének a fele, hogy kihagyunk dolgokat” ‒ fogalmazza meg Moehringer, és hozzáteszi: „egy szellemíró munkaköri leírásához hozzátartozik, hogy nagy szája van. Néha nyersz, legtöbbször veszítesz, de folyamatosan nyomulnod kell (…), különben nem vagy más, mint egy megdicsőült gyorsíró, ugyanakkor hűtlen leszel a szerzőhöz és a könyvedhez is. William Blake szerint az ellentét az igazi barátság, és ha választanom kellene egy szellemírói hitvallást, ez lenne az.” Még ha volt is köztük ellentét, Moehringer szerint az édesanyjuk elvesztése miatt érzett gyász volt az az érzés, amely miatt igazán közel tudtak kerülni egymáshoz Harryvel.
Az esszében olvashatunk a készülő kötet hírének kiszivárogtatásáról, a bosszantó félrefordításokról, az írás legemberibb része pedig az, amikor a Tartalék egyes részleteinek félremagyarázását, kontextusból való kiemelését, illetve a közösségi médiában az őt támadó posztokat taglalja a szellemíró. Amikor bedurvult az ügy, Moehringer felhívta Harryt telefonon.
Olyan volt, mintha Taylor Swiftnek mesélnék egy rossz szakításról. Mintha Leonard Cohennek énekelném a Halleluját.
A herceg pontosan értette a szellemíró fejében dúló indulatokat, és azt mondta neki barátian: üdv a világomban! Bár az esszé zárlata azt sejteti, hogy Moehringernek a szellemírásból kicsit elege van, azért nem lennénk meglepve, ha a rekordokat döntő Tartalék után újabb kötet megírásába fogna hamarosan.
Forrás: Kirkus /The New Yorker
